Vizuál

A látogatók szeme előtt restaurálják Michelangelo Pietáját

2019.11.25. 14:00
Ajánlom
Előreláthatóan 2020 nyaráig tart Michelangelo Pieta-szobrának restaurálása a firenzei Dómban. A szoboregyüttest nem szállítják el, így a felújításminden fázisa nyilvános a látogatók számára a kiállítótérben.

A márványszobor helyreállítási munkái a hétvégén kezdődtek a Museo dell'Opera del Duomóban, a firenzei Dóm kiállítóterében - írja az Index az MTI alapján. A Pietát, vagyis a keresztről levett Krisztust ölében tartó, fiát sirató Mária többalakos szoborcsoportját a reneszánsz géniusz már öregkorában, 1547-1555 között készítette. Az agg szobrász elégedetlen volt monumentális, befejezetlen művével, ezért kalapáccsal törte darabokra. A darabokat később összeillesztették.

A firenzei Pieta, a "Pieta Bandini" a bibliai Máriát, Mária Magdalénát és a halott Krisztust ábrázolja, mögöttük áll Nikodémus, akinek a művész a saját arcát adta, ez az egyetlen önarcképe.

Michelangelo római Pietája a Szent Péter-bazilikában látható, 1498 és 1499 között keletkezett. Készítésekor a művész húszas évei közepén járt, és ez a remekmű hozta meg számára a hírnevet. 

A szobrot a firenzei műemlékvédelem felügyelete alatt, a Friends of Florence alapítvány finanszírozásával állítják helyre. A munkát szakértő csapatával Paola Rosa firenzei restaurátor végzi, aki más Michelangelo-műveken is dolgozott már. A firenzei Pietát először restaurálják, eddig állagmegóvást sem végeztek rajta. A szobrot többek között alaposan meg kell tisztítani, hogy a márvány eredeti színe újra láthatóvá váljon.

 

Fejléckép: Pieta Bandini (Fotó: Alena Fialovac, Museo dell’Opera del Duomo)

 

14 érdekesség Rembrandt épp restaurálás alatt álló Éjjeli őrjáratáról

Kapcsolódó

14 érdekesség Rembrandt épp restaurálás alatt álló Éjjeli őrjáratáról

A Rijks Múzeum július elején megkezdte a festmény nyílt színi restaurálását. A projektet online és a helyszínen is nyomon követhetik az érdeklődők. Ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány izgalmas tényt a képről.

Miért pusztítják el saját alkotásaikat a művészek?

Miért pusztítják el saját alkotásaikat a művészek?

Fájó veszteség, vagy megtisztulás? Milyen érzés egy művésznek saját alkotását kidobni? Erről kérdeztük többek között Vámos Miklóst és dr. Máriást is. Van, aki maga is művészetként tekint egy-egy mű tönkretételére, de olyan is akad, aki néha körfűrésszel esik neki a saját alkotásának.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Gyabronka József, Háy János és Alföldi Róbert az újranyitó Átrium színpadán

Május 21-től újra élő előadásokat tart az Átrium. A budai intézmény első produkciója a Fehér nyuszi, vörös nyuszi című darab Gyabronka József előadásában, ezt követően egy Háy János-premierrel, valamint a Mefisztó című kortárs zenés kabaréval várják a közönséget.
Színház

Eredeti Örkény-egypercessel köszöntötték Mácsai Pált a jubileumi Azt meséld el Pista! után

Május 12-én különleges évfordulót ünnepelt az Örkény Színház, ugyanis 700. alkalommal tűzték műsorra Mácsai Pál egyszemélyes előadását, az Azt meséld el, Pista!-t.
Klasszikus

A Budapesti Fesztiválzenekar emlékkoncertet tart a koronavírus áldozatainak emlékére

A május 26-i ingyenes emlékkoncertet a Budapest Kongresszusi Központban rendezik meg, ahol a Budapesti Fesztiválzenekar és egy erre az alkalomra összeálló kórus, Fischer Iván vezényletével Mozart Requiemjét adja elő. A koncertet aznap az RTL Klub-on is meg lehet tekinteni.
Jazz/World

"Tragikus végű játszma" – A kékszakállú herceg várát új formába öntötte Sárik Péter

Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájára Sárik Péter zeneszerző, jazz-zongoraművész készített jazzátiratot, melyet először élőben augusztusban hallhat a közönség a Zempléni Fesztiválon.
Könyv

Élőben rendezik meg a jubileumi Margó Fesztivált

Az idén 10 éves Margó Irodalmi Fesztivál a 2020-as online szemle után júniusban újra megnyitja kapuit az irodalomszerető közönség előtt, a korábbi évekhez hasonlóan színes és izgalmas irodalmi-zenei programokat kínálva az érdeklődőknek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A Gyilkos tó kémiája

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Gyilkos-tónál megélt pálinka-történeteket mesélt.
Vizuál aukció

Új kiállítótérrel bővül a Virág Judit Galéria

Rippl-Rónai, Bortnyik és Munkácsy remekművei láthatók a május 15-én nyíló, csaknem 400 négyzetméteres területtel kibővülő Virág Judit Galériában, ahol a 105 kortárs és 157 klasszikus művet felvonultató új aukciós tárlat is megtekinthető.
Vizuál hír

Jelentős elismerésben részesül Marina Abramović

Marina Abramović világhírű performanszművész kapja idén a spanyol Nobel-díjnak is nevezett Asztúria hercegnője-díjat művészeti kategóriában – adta hírül a Papageno, a Pledge Times hírportálra hivatkozva. Az Asztúria hercegnője Alapítvány minden évben nyolc kategóriában osztja ki az elismerést, melynek első kihirdetett győztese a szerb művész.
Vizuál premier

Online premieren mutatják be a frissen felújított Habfürdőt

Kovásznai György születésének 87. évfordulóján a Nemzeti Filmintézet-Filmarchívum Igazgatósága videomegosztó csatornáján két alkalommal, május 15-én és 16-án este 7 órakor bemutatja a legendás animációs film restaurált változatát. 
Vizuál hír

106 éves korában elhunyt Norman Lloyd amerikai színész-rendező

Az Emmy-díjra jelölt színészt Los Angeles-i otthonában érte a halál - adta hírül az MTI. Norman Lloyd pályafutása kezdetén együtt dolgozott Orson Wellesszel, Alfred Hitchcockkal és Charlie Chaplinnel is.