Vizuál

A legígéretesebb színészek közé került Tenki Réka

2017.12.19. 10:30
Ajánlom
A "Shooting Stars" programnak köszönhetően olyan tehetséges emelkedtek fel, mint Daniel Craig, Alicia Wikander és Rachel Weisz. Most Tenki Rékán a sor.
Tenki Réka

Tenki Réka (Fotó/Forrás: Takács Attila / Orlai Produkciós Iroda)

Európa tíz ígéretes színésztehetsége között mutatkozhat be a nemzetközi filmszakmának Tenki Réka februárban Berlinben. A filmpromóciós szervezeteket tömörítő European Film Promotion a magyar színésznőt beválasztotta a "Shooting Stars" programba.

Egy évtized után ismét lesz magyar résztvevője az European Film Promotion "Shooting Stars" programjának, Tenki Réka ugyanis kilenc másik ígéretes tehetséggel mutatkozhat be februárban Berlinben. A huszonegy éve futó tehetségtámogató programra az egyes országok filmes szervezetei jelölik, Magyarország esetében a Filmalap.

Tenki Réka 2008-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, korábban a Katona és a Nemzeti, most pedig az Örkény Színház társulati tagja. Díjat nyert a POSZT-on, a Színikritikusoktól, illetve Junior Primát és más elismeréseket. Több filmben is szerepelt, köztük Szabó István Az ajtó, Török Ferenc Isztambul és Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotásaiban. A Variety listáján is szerepelt.

Tenki Réka amerikai filmes magazin toplistáján szerepel

Kapcsolódó

Tenki Réka amerikai filmes magazin toplistáján szerepel

Az Örkény Színház színésznője a Variety magazin tíz figyelemre méltó tehetséges európai filmest bemutató idei listáján kapott helyet.

A Shooting Stars programban korábban olyan színészek vettek részt, mint Daniel Craig, Rachel Weisz, Daniel Brühl, Alicia Vikander, Matthias Schoenaerts, Carey Mulligan, Cécile de France, Anamaria Marinca és Ludivine Sagnier. A magyar támogatottak többek között Oroszlán Szonja, Ónodi Eszter, Gryllus Dorka, Hámori Gabriella, Nagy Zsolt és Tóth Orsi voltak. (via Magyar Nemzeti Filmalap)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A világ alulnézetből – Interjú Vásáry Tamással

Mi motiválja a Nemzet Művészét túl a kilencvenen? Erről kérdeztük a zongoraművész-karmestert, a Magyar Művészet Akadémia rendes tagját, akivel a családi minták és a kicsorduló könnyek is szóba kerültek.
Könyv

Tízezer ingyenes Borbély Szilárd-kötetet vehetnek át a diákok

A 2014-ben elhunyt művész hatvanadik születésnapjára készült válogatáskötetet szeptember 28-tól vehetik át az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők. 
Zenés színház

Donizetti-vígoperát láthatnak az iskolások az Eiffel Műhelyházban

A zeneszerző egyfelvonásos vígoperáját a Lázár Ervin Program részeként az általános iskola 8. osztályos diákjai számára hirdette meg a Magyar Állami Operaház. Az előadás szeptember 30-án 17.00 órakor a nagyközönség előtt is debütál.
Klasszikus

Amerikai minimalizmus magyar nézőpontból – kötet jelent meg a 180-as Csoportról

A hiánypótló alkotást Dargay Marcell hangsúlyosan zeneszerzői nézőpontból írta meg, fókuszában az experimentális művészcsoport alkotásainak elemzése áll.
Vizuál

Latin-Amerika legjobb filmjei érkeznek az Urániába

Argentína, Brazília, Ecuador, Kolumbia, Peru és Venezuela filmjei mutatkoznak be a magyar közönségnek a 2. Latin-Amerikai Filmnapok során. A kínálat a politikai thriller műfajától a vígjátékon át a zenés dokumentumfilmig ível.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Elhunyt Sir Michael Gambon

Az ír-angol színész, aki a Harry Potter-filmekben Dumledore alakját öltötte magára, nyolcvankét éves korában hunyt el tüdőgyulladás következtében.
Vizuál ajánló

Kortárs festőművésznők kiállításával nyitja az őszt a Bényi Galéria

Szeptember 27-én nyitott meg az Anyaggá vált idő című tárlat, amelyen Éberling Anikó és Szász Zsuzsa alkotásait láthatja a közönség. A tárlat október 20-ig tart nyitva, és ingyenesen látogatható.
Vizuál ajánló

József nádorról, a „legmagyarabb” Habsburgról nyílt szabadtéri kiállítás a Várkert Bazárban

A tárlaton a magyar reformkor emblematikus személyisége, Habsburg-Lotharingiai József Antal főherceg több mint fél évszázadig tartó kormányzását és a hozzá kötődő helyszíneket tekinthetik meg a látogatók.
Vizuál hír

Véget ért a forgatókönyvírók sztrájkja

A május óta tartó tiltakozást hosszas tárgyalásokat követően függeszti fel a legnagyobb forgatókönyvírói szervezet, miután sikerült béremelést kiharcolniuk, valamint garanciákat kaptak arra, hogy az alkotók jogait megvédik a mesterséges intelligencia térhódításával szemben. 
Vizuál hír

A kortárs roma képzőművészet szerepel az idei Art Market Budapest fókuszában

Közép- és Kelet-Európa legjelentősebb nemzetközi kortárs képzőművészeti vására immáron 13. alkalommal nyitja meg kapuit október 19. és 22. között, a Liszt Ünnep részeként, a Bálna Budapestben.