Vizuál

A legjobb film díját nyerte A játszma a pármai filmfesztiválon

2023.09.25. 13:05
Ajánlom
Fazakas Péter rendező személyesen vette át a Violetta d’Argento díjat. A zsűri indoklásában a rendezés és a színészi alakítások mellett a zenei megoldásokat is kiemelte. 

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg Párma nemzetközi filmfesztiválját. A versenyprogramban vetítették Fazakas Péter A játszma című ügynökthrillerjét, amelyet a zsűri a legjobb filmnek járó Violetta d’Argento díjjal ismert el. Indoklásukban a kiváló rendezést és a színészi alakításokat emelték ki, valamint

a zene pontosan összetartó egységét, mely mély rétegekkel gazdagítja a történelmi thrillert.

A rendező személyesen vehette át a díjat.

A játszma című mozifilm a kultfilmmé vált thriller, A vizsga (2011) izgalmas folytatása. Az ikonikus alkotás felejthetetlen karakterei Kulka János, Nagy Zsolt, Hámori Gabriella és Scherer Péter alakításában tértek vissza a vászonra, új főszereplőként Staub Viktória csatlakozott a csapathoz. Kritikánkban korábban úgy fogalmaztunk, A játszma azon ritka alkotások egyike, amely képes volt túlszárnyalni az előzményét.

A folytatás, amely túlszárnyalja az előzményét – Kritika A játszmáról

Kapcsolódó

A folytatás, amely túlszárnyalja az előzményét – Kritika A játszmáról

Sötétben bujkáló, lódenkabátos elvtársak helyett a hatvanas évek színes, oldottabb hétköznapjai keretezik A játszma történetét. Köbli Norbert forgatókönyvíró és Fazakas Péter rendező, megőrizve a nagy előd érdemeit, újfajta minőséget, drámaiságot csempészett a kultikus kémtörténet folytatásába.

A film 1963-ban játszódik, Budapesten. Az állambiztonság tisztje, Jung András élete tökéletes: boldogan él feleségével, Évával és az egyetlen dolog, ami előléptetését hátráltatja, egy versengő kolléga, Kulcsár. Amikor felbukkan a múltból egy lezáratlan ügy kapcsán a legendás kém, Markó Pál, fordulat fordulatot követ, és könyörtelen párharc veszi kezdetét, ahol senki és semmi nem az, aminek látszik, és egyetlen emberi gesztus az életedbe kerülhet.

A játszmában nyújtott alakításáért Kulka János 2022-ben elnyerte a legjobb főszereplőnek, Hámori Gabriella a legjobb mellékszereplőnek, Balázs Gábor pedig a legjobb hangért járó Magyar Mozgókép Díjat. Tavasszal a portói filmfesztiválról Nagy Zsolt a filmben nyújtott alakításáért a legjobb színész díját hozta el, míg Köbli Norbert a legjobb forgatókönyvért járó trófeát.

Fejléckép: Fakazas Péter a pármai díjátadón (Fotó/Forrás: Nemzeti Filmintézet)

Kulka János a magyar Clint Eastwood – Interjú Köbli Norberttel

Kapcsolódó

Kulka János a magyar Clint Eastwood – Interjú Köbli Norberttel

Nem akarta még egyszer azt csinálni, amit A vizsga című filmben, elsősorban magát szerette volna meglepni. Köbli Norbert Balázs Béla-díjas forgatókönyvíróval, érdemes művésszel A játszma című kémfilm kapcsán beszélgettünk, egyebek közt arról, miért döntött a folytatás mellett, illetve mi motiválta írás közben.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Schneider Zoltán nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

Másodszor ítélte oda Schneider Zoltánnak a közönség a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját. A színművész idén Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában Scottie Templeton alakításával érdemelte ki az elismerést.
Könyv

Kiakadt a szakma: Orbán János Dénes saját szervezetétől kapott 412 millió forintot művei felhasználási jogaiért

A közpénzből gazdálkodó Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., amelynek szakmai vezetését Orbán János Dénes látja el, egy év alatt több száz millió forintot költött a Kossuth-díjas szerző műveinek felhasználási jogaira.
Zenés színház

Tanulás, fejlődés, változás – interjú Kolonits Klárával

„A bel canto királynője” – írták Kolonits Kláráról a német kritikusok a Roberto Devereux ulmi bemutatója után. A nemrég súlyos, daganatos betegségen átesett szopránt feltöltődésről és kedvenc rózsáiról is kérdeztük.
Vizuál

Elhunyt Sam Neill

A Jurassic Park-filmekből ismert új-zélandi színész 78 éves volt, családja közleménye szerint halála hirtelen és váratlan volt. Sam Neill karrierje során több mint 150 filmben és sorozatban szerepelt.
Színház

Tompagábor Kornél: „A jubileum alkalmából újrafogalmazzuk az Anconai szerelmeseket”

Idén nyáron ünnepli huszadik évadát a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház. A jeles évforduló kapcsán Tompagábor Kornéllal, a Kvártélyház igazgatójával az elmúlt két évtized mérföldköveiről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Magyar koprodukciót is díjaztak Karlovy Varyban

A szlovák-cseh-magyar koprodukcióban készült Forrás nyerte a nemzetközi filmkritikusok (FIPRESCI) díját a rangos szemlén. A fődíjat egy mianmari-cseh-francia alkotás kapta.
Vizuál gyász

Elhunyt Sam Neill

A Jurassic Park-filmekből ismert új-zélandi színész 78 éves volt, családja közleménye szerint halála hirtelen és váratlan volt. Sam Neill karrierje során több mint 150 filmben és sorozatban szerepelt.
Vizuál ajánló

A természet időtlensége – Ujváry Lajos festményei a Pesti Vigadóban

A Pesti Vigadó kiállítása a Munkácsy Mihály-díjas Ujváry Lajos születésének centenáriuma alkalmából mutatja be a 20. századi magyar festészet egyik meghatározó alkotójának életművét.
Vizuál hír

Rév Marcellt ismét Emmy-díjra jelölték

A magyar alkotót 2021 és 2022 után ismét az Eufóriában végzett munkájáért jelölték. A 78. Emmy-gála legnagyobb favoritja a Vészhelyzet Pittsbourghben című orvosi drámasorozat.
Vizuál kritika

Megszállottság: a horrorfilm, amiért most mindenki odavan

Curry Barker pszichológiai horrorja nem démonokkal vagy szörnyekkel rémisztget, hanem a szerelem legsötétebb oldalát mutatja meg: azt, amikor a rajongás lassan őrületté válik. Megszállottság kritika.