Az Év Múzeuma 12 jelöltjének versenyét a „nagy múzeumok” kategóriában a Ludwig Múzeum
a kortárs művészetek kutatásában elért tudományos eredményeiért, a múzeumi tartalmak közreadásában, az ismeretátadásban elért kiemelkedő teljesítményéért, a látogatófogadás és a múzeumi szolgáltatások fejlesztése terén nyújtott teljesítményéért
és a múzeumok társadalmi felelősségvállalásában játszott szerepéért nyerte.

Fabényi Julia igazgató átveszi az Év Múzeuma 2020 díjat | Fotó: Rosta József © Magyar Nemzeti Múzeum (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)
A zsűri a múzeum szisztematikus és kiemelkedő színvonalú munkáját díjazta, melynek jelentős állomása volt az elmúlt év. A Ludwig Múzeum 2019-ben ünnepelte az alapításának 30. évfordulóját. Ludwig 30 címmel nagyszabású és ingyenes programsorozatot rendeztek, melyen a közönség aktív bevonásával pop-up kiállításokkal és kapcsolódó rendezvényekkel mutatták be a tevékenységüket a gyűjteményezéstől az időszaki kiállításokig, az állományvédelemtől a digitalizálásig, a múzeumpedagógiától a kommunikációs tevékenységen át egészen a társművészeti programokig reflektálva napjaink kihívásaira, illetve a múzeum szerepének változására. A cél egy olyan intézmény bemutatása volt, amely az alapítók szándékait követve a 21. században is nyitott, sokszínű, kezdeményező és megújulásra kész.
Egy összetett új feladat befogadásra jó példa részünkről a Velencei Biennále feladatának a sikeres integrálása.
A Ludwig Múzeum jelentős közép-kelet-európai gyűjteményével, valamint az elmúlt években a médiaművészet és a digitális tartalmak megőrzése terén kifejtett úttörő tevékenységével (MAPS nemzetközi konferenciák) mára a régió meghatározó kortárs művészeti múzeumává vált. A gyűjteményük darabjait folyamatosan kölcsönzik a világ jelentős múzeumai. Az utóbbi években kiemelt figyelem irányult a múzeumnak a régió kortárs művészeti törekvéseit bemutató kiállításaikra: az ex-jugoszláv művészetet, az albán és koszovói, a lengyel, a szlovák és az ukrán kortárs művészetet bemutató tárlatokra.
A múzeum ezek kapcsán rangos nemzetközi elismerésben részesült: a magyar múzeumok közül elsőként jelölést kaptunk és elnyertük a Global Fine Art Awards díját.
Az intézmény egyik erőssége a múzeumpedagógiai munka. A társadalmi felelősségvállalás jegyében kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetű látogatókra és a fiatalokra, a múzeumi tartalmak látogatóbarát közösségi közreadására. 2019-ben a Bauhaus 100 kiállításhoz kapcsolódó táboruk, a „szín/forma/tér/fény” múzeumpedagógiai nívódíjban részesült. Fontos számunkra, hogy más intézmények innovatív teljesítményét is ösztönözzék, ezért a kortárs művészet közvetítésének elismerésére tavaly megalapították az ARTtransfer-díjat, melyet idén is pályázat útján lehetett elnyerni.