Vizuál

A magyar máltaiak Szíria romvárosainak „szellemfalai” között

2019.08.04. 11:40
Ajánlom
Bielik István és Solymári Dániel fotóiból nyílik kiállítás a Párbeszéd Házában augusztus 14-én. A két sorozat, bár eltérő időben és indíttatásból készült, mégis egységes ívet alkot.

2010-ben az „Arab tavasz” eseményei láncreakciót indítottak el kezdetben Észak-Afrikában, majd az arab világ számos országában. Részben e Tunéziában indult dominó-effektus hatására, 2011-ben háború tört ki Szíriában, mélyen megosztva, egymás ellen fordítva az ország politikai, vallási és civil szereplőit. Fegyveres összecsapások kezdődtek, amelyek aztán az egész országra kiterjedtek, de különösen az északi és keleti területekre – olvasható a Párbeszéd Házában augusztus közepétől látható kiállítás ismertetőjében.

Dara, Homsz, Tartusz, Palmüra, Damaszkusz és Rakka városai, ókori emlékei az elsők között kerültek a drámai események középpontjába.

Nemritkán teljes városrészek semmisültek meg, a polgári lakosság súlyos támadásokat szenvedett el. Aleppó korábban virágzó metropoliszának keleti részét szinte porig bombázták, a közel 5 milliós város lakossága 2 millióra zsugorodott.

Foto_SolymariDaniel_online-142822.jpg

Az Aleppó. Háború. Újjászületés c. kiállítás képi anyaga (Fotó/Forrás: Solymári Dániel / Párbeszéd Háza)

Mára jóllehet a Bassár el-Aszad államelnökhöz tartozó szíriai kormányerők (a nyugati érdeklődő-aggódó közvéleményt megosztó módon) a várost és az ország jelentős részét visszafoglalták és kontroll alatt tartják, de Aleppó vagy Homsz hatalmas kiterjedésű romvárosainak „szellemfalai” között még mindig előfordulnak fegyveres összecsapások.

A jelen törékeny, a jövő bizonytalan

Rengeteg az akna, a fel nem robbant gránát, lövedék; az épületek omladoznak, emeletek hullnak alá egy-egy nagyobb esőzést követően. Sok a sérült – ellátásuk azonban annál bizonytalanabb. Aleppó keleti részében egészségügyi, higiénés szolgáltatás, víz, villany a mai napig nincs, vagy erősen hiányos. Az orvosok, az ápolók, az egészségügyi és más szakemberek a támadások áldozataivá váltak vagy otthonaik elhagyására kényszerültek.

Az Aleppó. Háború. Újjászületés – A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szíriában című fotókiállítás Solymári Dániel humanitárius szakember, publicista és Bielik István Hemző Károly-díjas fotóriporter fényképeit mutatja be.

Bielik István képei a szíriai polgárháború egyik legaktívabb időszakában készültek és a háború szereplői által megélt, elszenvedett borzalmakat ismerhetjük meg általuk. Szinte minden esetben emberi szereplőket látunk: harcoló katonákat vagy a harcok legfőbb kárvallottjait, a sérülékeny lakosságot, gyermekeket, időseket, szülőket, bajtársaikat veszített katonákat.

Megjelenik a fájdalom, a gyász, a szenvedés, egy éppen zajló háború véres valósága.

Foto_BielikIstvan_online-142841.jpg

Az Aleppó. Háború. Újjászületés c. kiállítás képi anyaga (Fotó/Forrás: Bielik István / Párbeszéd Háza)

Solymári Dániel fotói mindezek mintegy időbeli és folyamatbeli folytatásaként tételeződnek. Solymári azt a drámát fotózza, amelyet a háború ,,maga mögött” hagyott: üres utcákat, düledező, omladozó házakat, szétlőtt tereket; az élni vágyó életet, egy vitális és virágzó város egykori elemeit.

Képein már ott a napfény, a mosoly, a béke, egy új élet hite, az újrakezdés reménye.

A kiállítást Dr. Tüske László arabista, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója nyitja meg augusztus 14-én 18 órakor, a Párbeszéd Házában. A tárlat augusztus 14. és szeptember 8. között látogatható.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Senki sem pótolható – Maxim Jemeljanyicsev és az Európai Kamarazenekar koncertje Kismartonban

Bravúros beugrással tartották meg a kismartoni Herbstgold Fesztivál koncertjét. A fiatal és igen impulzív karmester, Maxim Jemeljanyicsev sikeresen elterelte a közönség figyelmét arról, hogy igazából valaki helyett áll a színpadon.
Színház

Öt fiatal művész kapott Junior Prima Díjat a színház-, film- és táncművészet területén

Szeptember 21-én tartották az átadóünnepséget, amely során öt harminc év alatti művész eddigi teljesítményét ismerték el Junior Prima Díjjal. A kitüntetettek között színész, rendező, illetve díszlet- és jelmeztervező is van.
Zenés színház

Elhunyt Stephen Gould

A világhírű hőstenor néhány hete jelentette be, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt visszavonul a színpadtól. Halálát a Bayreuthi Ünnepi Játékok tette közzé.
Könyv

„A krimi reneszánszát éli” – Patkó Ágnes és Hidas Bence a Lírástudók vendégei

A napokban jelentek meg első könyveik: a két bűnügyi regényről, a műfaj újjáéledéséről és a lehetséges folytatásokról is beszélgettek a Lírástudók legújabb adásában, amiben a könyvesboltok újdonságai között is segítünk eligazodni.
Színház

Ó kapitány, kapitányom – utolsó bemutatójára készül az Átriumban a Kultúrbrigád

A Holt költők társasága színpadi adaptációjával a társulat a mai oktatási rendszer alapvetői kérdéseire keresi a választ. Az előadás október 14-én debütál Vidovszky György rendezésében. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Bye bye, Szása!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy régi szovjet laktanyában szerzett élményeit eleveníti fel.
Vizuál hír

Vasárnap estig ingyenesen látható három magyar filmklasszikus a Filmión

A frissen felújított Egy szoknya, egy nadrág (1943), a Pesti mese (1937), valamint Gazdag Gyula 1971-es megjelenésekor betiltott szatírája, A sípoló macskakő ingyenesen tekinthető meg a magyar filmek streamingplatformján szeptember 21-24. között.
Vizuál hír

Mads Mikkelsen kapja a Zürichi Filmfesztivál Arany Ikon-díját

Az ötvenhét éves dán színész személyesen veheti át majd a kitüntetést október 6-án. A zürichi közönségnek is bemutatják legújabb filmjét, A fattyú című történelmi drámát, amelyben a főszerepet alakítja.
Vizuál ajánló

Társításaim – Erdélyi Gábor kiállítása a Szentendrei Képtárban

Erdélyi Gábor munkáiból nyílik kiállítás TÁRSÍTÁSAIM címmel az IKON – Szentendrei Képtárban szeptember 30-án. A számos kísérőprogrammal jelentkező tártlat október 1. és december 31. között látogatható.
Vizuál hír

Látkép a világunkról - megnyílt a World Press Photo kiállítás a Nemzeti Múzeumban

Az évente megrendezett World Press Photo pályázat az elmúlt év legjobb fotóriporteri és dokumentarista fotóit ismeri el és díjazza. A kiállítás szeptember 22. és november 5. között látható a Magyar Nemzeti Múzeumban.