A magyar némafilmek sztárja is csak profi iparosként maradhatott talpon Hollywoodban

Nem elég magyarnak lenned, tehetség is kell! - szól a közhelyszerű fáma egy hollywoodi stúdió falán álló egykori feliratról. Ismertek a legendák a magyar asztalokról a stúdiók büféjében, és egykor valóban úgy tartották, hogy ha nem is ezek a magyarok, de legalábbis ezek a közép-európaiak tényleg tudják a szakmát. Csakhogy 1925-ben, amikor Várkonyi Mihály Hollywoodba érkezett, még korántsem volt ez a helyzet. Az úttörőnek tartott Bánky Vilma, a némafilmek magyar dívája csak egy évvel később kapott mesébe illő szerződést, leghíresebb filmjét, A sejk fiát is ekkor, 1926-ban készítette Rudolph Valentino-val. Nem volt tehát könnyű dolga Várkonyinak – viszont már ekkor ismert és elismert színész volt, a magyar némafilmek sztárja.

Kapcsolódó

"Hollywoodban úgy tartották: ezek a közép-európaiak, ezek tudják a szakmát"

Volt idő, amikor referenciának számított Hollywoodban, ha valaki Közép-Európából származott - mondta el Muszatics Péter, akinek a jelenségről írt könyve most, a Könyvhétre jelent meg. A beszélgetésből az is kiderül, hogy a régióból származó filmesek hatása még mindig kézzel tapintható az amerikai filmeken.

Hamar alkalmazkodott tehát a körülményekhez, felvette a könnyebben kiejthető Victor Varconi nevet, és 1925-ben, első magyar színészként filmet forgatott Hollywoodban.

Ez volt a Triumph című dráma. A plakátra még nem fért fel a neve olyan korabeli sztárok mellé, mint Leatrice Joy vagy Rod Le Rocque – aki később Bánky Vilmát vette feleségül –, de a bemutatkozás elég volt ahhoz, hogy a magyar, a német és az olasz filmipar után Amerikában is megvesse a lábát. Nem is akárki segítette ebben: a film rendezője az a Cecil B: DeMille, aki a Hollywood-i Aranykor egyik legnagyobb rendezője volt.

Abban a korban voltam, amikor az ember szerelmes, verseket ír, tengerésznek megy, vagy színésznek áll be. Én az utóbbira határoztam magam. Színész akartam lenni, még pedig a Nemzeti Színház tagja.

- vallott Várkonyi arról, miért állt színésznek. 1891-ben született Kisvárdán, de álmát szigorú apja miatt hamar eltemette magában, hiszen az biztosítási hivatalnoknak szánta fiát. Sokáig rágódott, hogy elszökik és vándorszínésznek állt, de erre végül nem volt szükség. Cége egyik bankettjén adott elő egy alkalmi egyfelvonásost, ez pedig olyan jól sikerült, hogy még munkatársai is azon csodálkoztak, mit keres közöttük, miért nem áll azonnal színésznek. Munkáját nem adta fel egyből, de 1910-ben beiratkozott a Színművészeti Akadémiára. A háromesztendős tanfolyam első két éve után már engedélyt kapott színjátszásra – otthagyta biztosítói állását és Janovics Jenőhöz szerződött Kolozsvárra.

Várkonyi, immár Victor Varconi-ként (Fotó/Forrás: Wikipedia)

Janovics a kolozsvári művészélet egyik központi figurája volt. Amellett, hogy a Kolozsvári Nemzeti Színházat igazgatta, az ő nevéhez köthető a francia Pathé-val együttműködve filmgyártás kolozsvári beindítása is. Munkásságának köszönhetően itt alakult ki Budapest mellett a magyar filmgyártás központja a némafilmkorszakban. Janovics kedvelte Várkonyit, aki így a színpadi munkák mellett a filmkészítésbe is belekóstolhatott. Ő játszotta a főszerepet az egyik első jelentős magyar némafilmben, A sárga csikóban, ami egy népszerű népszínmű feldolgozása volt. Nem ez volt az első filmszerepe, de az első jelentős filmje igen.

Ez a szerepem már nehezebb és nagyobb. Több munka, de több az alkalom a tudás és játékkészség bizonyítására. Első nap fáradt és elégedetlen voltam magammal, azután a fáradtságot tartottam meg, a többi a közönség dolga. Ezúttal az egész világot értem

- nyilatkozta.

A forgatás problémás és tragikus volt: Imre Erzsi, egy fiatal kolozsvári színésznő a felvételek közben vízbe fulladt. Ennek ellenére a film hatalmas sikert aratott, Várkonyi és partnere, Berky Lili is hatalmas sztárokká váltak. A filmet a Pathé külföldön A vak ember álma címen forgalmazta. 137 kópiát készítettek, mai tudásunk szerint ezek mind elvesztek. Az egy évvel későbbi A tolonc-ban a később Hollywoodban órási karriert befutó Kertész Mihály rendezte Várkonyit. A film több szempontból is kuriózumnak számít: ez az egyetlen felmaradt mozi, amiben látható Jászai Mari a vásznon illetve az egyetlen magyar némafilm, amiben Várkonyi szerepel. Ennek a forgatása sem nélkülözte a gondokat: Jászai munka közben bordatörést szenvedett, emiatt pedig megromlott a rendező és a színésznő viszonya.

Kapcsolódó

Futószalagon gyártotta a világsikereket, mégis elfeledték a Casablanca magyar rendezőjét

Eszméletlen termékeny volt, filmjei dollármilliókat és Oscarok tucatjait gyűjtötték be. Viszont soha nem tanult meg rendesen angolul, és bármit elvállalt, amit csak felkínáltak neki. Kertész Mihály a hollywoodi aranykor egyik legnagyobb rendezője volt, de nem elég művészi ahhoz, hogy ma bálványként ünnepeljék. Ő nem foglalkozott a megítélésével, ahogy azzal sem, a színészei mit gondolnak róla - inkább futószalagon tovább gyártotta filmjeit.

Várkonyinak 1916-ban teljesült régi álma: Ambrus Zoltán a Nemzeti Színházhoz szerződtette.

Néhány évvel a háború előtt Budapesten jártam iskolába és utam mindennap elvezetett a Nemzeti Színház előtt, amelyre mindig bizonyos tisztelettel néztem fel. Ez az épület zárta magába – érzésem szerint – a világ összes csodáit és ellenállhatatlan volt a varázsa

– magyarázta, miért vágyott annyira a Nemzetibe.

Sajnos a történelem közbeszólt: kitört a háború, neki pedig be kellett vonulnia, így három évig elfelejthette a színpadot. A szolgálat alól egyedül filmezéshez kapott eltávot, így folyamatosan dolgozhatott, többek között Janoviccsal, Korda Sándorral forgatott, ismét együtt játszhatott Berky Lilivel. Igazi filmsztárrá vált, arcával képeslapokat árultak, magazinok tették címlapjukra. A világháború azonban nem pusztán a filmezésekkel tarkított szabadságokat jelentette számára: megjárta az orosz frontot is, ami óriási hatással volt rá. Élményeit forgatókönyvbe öntötte, ebből készült 1934-ben, már Amerikában a Menace című film. Ebben Várkonyi egy mérnököt játszik, aki a háború alatt a robbanószerkezetekért felel. Ez olyan mély nyomot hagy benne, hogy amikor megsérül, és egy agyműtétet követően leszerelik, szinte önkívületi állapotban tovább folytatja a robbantásokat ártatlan emberéleteket kioltva. Figurája kénytelen rádöbbenni, hogy ugyanazért, amiért a harcok alatt kitüntetésben részesült, most üldözendő gyilkossá vált.

Várkonyi Mihály és Berky Lili a Sárga csikó című filmben (Fotó/Forrás: hangosfilm.hu)

A Nemzetiben végül 1919-ben léphetett fel. A világháború borzalmaival, tucatnyi filmmel a háta mögött már nem tudott annyira lelkesülni a színpadért, mint korábban. Továbbra is folyamatosan filmezett, ezzel nemcsak jobban keresett, de nagyobb sikereket is aratott. Amikor az UFA német filmgyár szerződést ajánlott neki, 6 hónapos szabadságot kért Amrustól, a Nemzeti igazgatójától.

Utolsó este Herczeg Ferenc "Bizánc"-a került színre, én játszottam a császárt - Csathó Kálmán rendezte a darabot egyébként -, s bizony sem Csathó, sem Ambrus, de még jómagam sem gondoltuk volna, hogy soha többé magyar színpadra vissza nem térek...

- emlékezett vissza. A filmezés ugyanis végleg elragadta: Berlinben két filmben játszott, egyikben Pola Negri volt a partnere. Mikor letelt a hat hónap szabadsága, újabb fél évet kért és Bécsbe ment forgatni. Mikor ismét leketyegett a hat hónap, immár felbontotta a szerződését. Bécsben szerepet kapott a Sodoma és Gomorra című szuperprodukcióban, játékára pedig Cecil B. DeMille is felfigyelt – ezután ajánlott neki hollywoodi szerződést.

A Paramounttal forgatott 1924-es amerikai bemutatkozása után nem telepedett le azonnal a tengerentúlon. Letette a névjegyét Hollywoodban, de egy-egy szerep kedvéért gyakran Európába utazott: német és olasz filmekben játszott, például a Pompei pusztulásában, ami ismét egy nagyszabású kosztümös mozi volt. DeMille nem felejtkezett el róla: mikor új filmes vállalkozásba fogott, azonnal visszanyújt Várkonyiért Európába. 1927-ben több amerikai filmét is bemutatták: a Chicagó-t, a Broadway angyalait, vagy például a Királyok királyát, amiben Poncius Pilátust alakította.

Abban az időben kezdődött el Hollywoodban a magyar invázió. Akkor már tömegesen jöttek ki a magyar erők, akikből később ismert színészek, írók és rendezők lettek, s akiket a magyar közönség viszontláthatott híres filmjeik rendezései kapcsán. Akkor kitűnő élet folyt Hollywoodban, nagyszerű társaság volt, szinte egy magyar negyed alakult ki, s úgy éreztük magunkat, mintha odahaza lennénk. Nekem például szép villám volt, gyönyörű autóm és azt hiszem, szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy akkor játszottam el életem legnagyobb alakítását, amely az egész világon hosszú ideig műsoron volt, a "Divine Lady"-t, (1929) amelyben Lord Nelsont játszottam. Ez a darab Magyarországon a "Trafalgari oroszlán" címen ment akkoriban.

- mesélte egy interjúban. A következő években továbbra is Európa és Hollywood között ingázott. Hiába érkezett azonban egyre több magyar Amerikába, helyzete csak nehezedett: a némafilmet felváltotta a hangosfilm. A legtöbb némafilmsztárnak ez karrierje végét jelentette. Még az egyébként angolul beszélő színészek is irtózatosan nehezen -vagy legtöbbször sehogy sem - tudtak alkalmazkodni a körülményekhez; hát még a külföldiek. Várkonyi azonban nem adta fel - szorgosan tanulta a nyelvet és a megfelelő beszédet. A kemény munka meghozta gyümölcsét: 1930-ban végre főszerepet kapott ráadásul egy hangosfilmben - igaz, a legnagyobb sztár a stáblistán nem ő, hanem a King Kongból ismerős Fay Wray volt. Ez volt a Captain Tunder, azaz Villám kapitány című film, amiben a főhős mexikói bandavezért, az igazság védelmezőjét alakította. Az amerikai füleknek ugyanis teljesen mindegy volt, hogy kiejtése nem spanyol, hanem kelet-európai. Ahhoz, hogy a Zorro-típusú kalandfilm igazán nagyot szólhasson, már pár évvel később Douglas Fairbanks-re volt szükség.

De a Captain Thunder azért így is jól teljesített, és ami még fontosabb, bizonyítékul szolgált, hogy Várkony a hangosfilmekben is megállja a helyét.

Captain Thunder-ként (Fotó/Forrás: Pre-Code)

Vaskos akcentusát soha nem tudta levetkőzni – legtöbben Lugosi Béláéhoz hasonlítják kiejtését. Csak míg Lugosi épp fura beszéde miatt kaphatta meg Drakula szerepét - hogy aztán örök életére beleragadjon a karakterbe -, Várkonyinak nem volt ilyen szerencséje: nem nőttek a nevéhez ikonikus figurák. A magyar némafilmekben főképp idealizált, szívós vidéki férfiakat, hősszerelmeseket játszó színészben kint az egzotikumot látták: előkelő nemeseket, kifinomult gonoszokat játszott, szinte kizárólag mellékszerepekben. Elfogadta, hogy soha nem lesz már bonviván és a plakátokon virító filmsztár. Ez volt az ára annak, hogy folyamatosan dolgozhasson és szerepeket kaphasson. Ugyanez volt Lukács Pál, azaz Paul Lukas sikerének is a titka: a mértéktelen alázat és profizmus. Várkonyi vele is játszott együtt csak úgy mint Bánky Vilmával, Peter Lorre-ral, vagy az amerikai sztárok közül Clark Gable-lel, Cary Grant-tel, vagy a Fred Astaire-Ginger Rogers párossal. Mára elfeledett filmek mellékszerepein kívül néhány igazán nagy produkcióban is lehetőséget kapott: az Akiért a harang szól című Hemingway-regény Oscar-díjas 1943-as feldolgozásában vagy a Sámson és Delilah című szandálos blockbusterben,

Kapcsolódó

Élete végéig nőcsábász és vámpír maradt a magyar Drakula

Lugosi Béla olyan élethűen alakította Drakulát a Broadway-n és az első filmváltozatban, hogy azt hitték, valójában vámpír. Komolyan vette a színházat és a színészetet is, a vámpír-szerep viszont megpecsételte a sorsát - soha nem tudott kitörni a skatulyából. Ötször nősült, az ötödik válását viszont már nem élte meg.

Az 50-es években inkább a televízióban és a rádióban tűnt fel, majd az évtized végén visszavonult a színészkedésből. Megérdemelte a pihenést: egyedülálló módon volt képes a némafilmkorszak után a hangosfilmekben is karriert építeni, letette névjegyét a magyar, a német nyelvű, az olasz és az amerikai filmiparban is. Lehet, hogy a hangosfilmekben inkább volt profi iparos, mint kiemelkedő színész, de tehetségét a némafilmekben egyértelműen bizonyította, később pedig alkalmazkodni tudott a változó körülményekhez. Élete utolsó 17 évét a világtól elvonulva, csendesen töltötte. 1976-ba hunyt el szívrohamban.