Vizuál

A magyar nő, aki nemet mondott Bergmannak

2018.09.11. 14:10
Ajánlom
"Engem hívtak Bergman mellé, mert senki más nem akart vele dolgozni. Akkor lett jobb a viszonyunk, amikor mertem neki nemet mondani"  - mesélte az interjúban Faragó Katinka filmproducer, gyártásvezető és rendezőasszisztens, Ingmar Bergman svéd rendező egykori munkatársa.

Faragó Katinka a II. Budapesti Klasszikus Film Maraton meghívására látogatott el Magyarországra és produceri mesterkurzust is tartott Petrányi Viktóriával a Fanny és Alexander készítéséről. A workshopot a Filmalap Fast Forward Programja és a Film Maraton közösen szervezte. A magyar nő hosszú évekig volt a legendás Oscar-díjas rendező közvetlen munkatársa többek között A csend, a Suttogások és sikolyok, az Őszi szonáta és a négyszeres Oscar-díjas Fanny és Alexander című filmekben.     

 

via GIPHY

A filmproducer, gyártásvezető és rendezőasszisztens Bécsben született. Zsidó származású szülei a második világháború kitörése után kalandos úton végül Svédországba menekültek. Édesapja, Alexander Faragó filmforgatókönyveket írt. Élete első forgatásán tizenhárom évesen vett részt. "Ezt a svéd komédiát apám írta, és vele mentem el a forgatásra, de ő három nap után hazament. Én viszont

ott maradtam, mert volt ott egy kutya, akire vigyáztam, és közben nagyon megfogott az ottani légkör"

- emlékezett vissza Katinka Faragó, hozzátéve, hogy apjának eleinte nagyon nehéz volt külföldön megélnie, mivel rosszul beszélte a svéd a nyelvet.

Tizenhét évesen lett Ingmar Bergman asszisztense, és harminc évig dolgoztak együtt. Mint elmondta, Bergman mellett több mint 60 rendezővel dolgozott együtt a pályafutása során.

faragokatinka-141303.jpg

Faragó Katinka (Fotó/Forrás: ingmarbergman.se)

Bergmannak sokszor fájt a gyomra, ideges volt, állandóan kiabált és veszekedett.

Viszont a színészekkel mindig jól bánt, fontos volt számára, hogy ők jól érezzék magukat, miközben a stábtagokkal kíméletlenül viselkedett – idézte fel. 

Mint elmondta, ő is sokat sírt a forgatások alatt. Bergman ilyenkor mindig azzal nyugtatta meg, hogy "én szeretlek téged és csak azt akarom, hogy megtanuld ezt a mesterséget". Szerinte a viszonyuk attól lett jobb, hogy volt bátorsága nemet mondani a rendezőnek, például az 1957-es A nap vége forgatásán, amikor Bergman durva modorát egy ebédmeghívással próbálta jóvátenni. Katinka Faragó szerint a rendezőlegenda tanította meg őt a szakmai alázatra, pontosságra. "Nagyon maximalista volt, és a legjobb akart lenni" - magyarázta producer, aki felidézte, hogy az 1975-ös Varázsfuvola elkészítésében még szkripterként (naplóvezető) vett részt, utána kezdett el gyártásvezetőként dolgozni.     

Faragó Katinka volt Andrej Tarkovszkij utolsó, Svédországban forgatott filmjének az 1986-os Áldozathozatalnak a gyártásvezetője is. A producer, gyártásvezető szerint a két rendező két külön világot képvisel, nem lehet őket összehasonlítani. Bergman sok közelivel dolgozott, számára az emberek arca, tekintete volt a legfontosabb, míg Tarkovszkij távoli képeket, nagytotálokat használt, neki a mozdulatok voltak a legfontosabbak, hogy a színész miként mozog a képben - emlékezett. 

beroringen_97_0-135809.jpg

Faragó Katinka és Ingmar Bergman (Fotó/Forrás: Bo-Erik Gyberg © AB Svensk Filmindustri)

"Az egyik jelenetben 25 méterrel arrébb állt a kamera fixen, és amikor a színészek közelképet akartak, Tarkovszkij fogta a kamerát és még messzebbre vitte"- idézte fel, hozzátéve,

olyan jelenet is akadt, amelyben Tarkovszkijnak nem tetszettek a mezőn nyíló virágok, és a stábtagokkal tépette ki őket.

Faragó Katinka szerint manapság már nincsenek olyan nagy formátumú, zseniális rendezők, mint amilyen Bergman és Tarkovszkij volt. "Nem azért mondom ezt, mert annyira rajongtam értük, hanem mert ők tényleg nagyon jók voltak. Pontosan tudták a szakmájukat, tudatosak voltak, és manapság ez már nem mindig van így" - fejtette ki. 

A 82 éves producer ma már nem akar filmet készíteni. "Egy évvel ezelőtt még próbáltam pénzt szerezni Kjell-Ake Andersson svéd rendező egy új projektjére, de nem jött össze."

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

Kapcsolódó

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Klasszikus

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Zenés színház

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Könyv

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 
Vizuál hír

Izinger Katalin, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum művészettörténésze az idei MúzeumCafé díjas

A MúzeumCafé szerkesztősége 2026-ban Izinger Katalinnak, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum művészettörténészének ítélte oda a MúzeumCafé Díjat, elismerve több mint két évtizedes, kiemelkedő kurátori és muzeológusi tevékenységét.
Vizuál kritika

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.
Vizuál ajánló

Elvesztél a kínálatban? Íme öt biztos tipp az Artmozik éjszakájára

Egy éjszaka, öt mozi, hetven film. Május 16-án rendezik meg az Artmozik éjszakáját a Művész, a Puskin, a Toldi, a Kino és a Tabán moziban. A gazdag programból öt izgalmas alkotást ajánlunk olvasóinknak. 
Vizuál hír

Ősi rítusok és óriáskígyók: Cannes-ban versenyez Kreif Zsuzsanna animációs rövidfilmje

A magyar rendező ADGWA-ATA című alkotását beválogatták a Kritikusok Hete programjába, amelynek célja a nemzetközi filmvilág friss és ígéretes tehetségeinek felfedezése. Az animációs rövidfilm egy beavatási szertartás misztikus világába kalauzolja a nézőket.