Vizuál

A magyar tetováló, aki Jason Momoát is kivarrta – Borbás Róbert a Kult50-ben

2020.10.22. 16:20
Ajánlom
Borbás Róbert tervezett pólót a Metallicának, tetoválta Jason Momoát, feszített a Tattoofest – Convention & Magazine címlapján, most pedig kiadta az elmúlt 10 évéről szóló, limitált számban elérhető kötetet is, amelyben összegyűjtötte legmenőbb illusztrációit.

Kult50 kategória: Vizuál

Védnök: Oltai Kata

Elismert teljesítmény: A Grindesign tetoválásaiért

Bár Borbás Róbert, azaz Grindesign animációs filmrendezőként végzett, ma már az ország egyik legismertebb tetoválójaként emlegetjük a nevét.

Azért voltam alkalmatlan az animációra, mert leragadtam egy-egy képkockánál. Az állókép nekem jobb, azzal több mindent tudok kifejezni

árulta el egy korábbi interjújában.

Eleinte metál bandák számára készített illusztrációkat, de hamar megfogalmazódott benne a gondolat, hogy aprólékos, kidolgozott, darkos témái bőrön is jól mutatnának. Ebben adta meg a végső löketet Sárközi Zsolt, amikor elhívta Borbás Róbertet a Dark Art Tattooba, ahol elkészíthette élete első tetoválást, egy zombi medúzát.

Elképesztő tehetségével hamar felhívta magára a figyelmet határon innen és túl, és olyan arcok feküdtek a tűje alá, mint a Killakikittből ismert Aza, a The Dillinger Escape Plan legénysége vagy a Trónok Harca Khal Drogója, Jason Momoa. Igencsak beszédes, hogy a világ legmesszebbi pontjairól utaznak hozzá ismert tetoválók, hogy Grindesign mintával gazdagítsák saját gyűjteményüket.

Aki ismeri stílusát, rögtön felismeri a védjegyének számító részletgazdag motívumokat, ő mégis nehezen fogalmazza meg, mitől lesz valami „grindesignos”.

Rajong a természet és az állatvilág elemeiért – a tollak, a pikkelyek kifejezetten lenyűgözik –, de közel állnak a szívéhez a metálvilágból ismerős, sötét vallásos szimbólumok is. Elmondása alapján az számára a legfontosabb, hogy az általa készített minta illeszkedjen a viselője személyiségéhez, együtt éljen vele, és nemcsak fizikai, de lelki többletet is jelentsen számára.

 

A zord metálzenész külseje és a démoni minták mögött egyébként egy kedves, szerény személyiség rejtőzik:

Borbás Robi hatalmas mosollyal fogadja vendégeit, és pár perc alatt baráti légkört varázsol a szalonba.

Elsőre talán az is meglepő lehet, hogy legfőbb példaképeként tekint Alfons Muchára. „Egyszerűen elképesztő, hogy egy férfi alkotó hogyan tudta ennyire hitelesen, mégis maszkulin módon átadni a női finomságot. (…) Az az alázat, amivel ő hozzáállt a művészethez, lenyűgözött.”

Tetoválói munkássága mellett érdemes odafigyelni a továbbra is aktív illusztrátori karrierére is: rendszeresen készít albumborítót zenekaroknak, printeket, gördeszkalapokat tervez, saját ruhamárkája, a Fvneral Apparel darabjain szintén megjelennek grafikái. Ezek után nem csoda, hogy a Kerrang! angol magazin is beválasztotta őt 2020 leginspirálóbb 20 művésze közé.

 

A Fidelio idén is összeállította azoknak a művészeknek a névsorát, akik a saját területükön jelentős teljesítményt nyújtottak az előző év folyamán. Sorozatunkban bemutatjuk az Ötvenet.

A Kult50 idei díjazottjainak névsorát itt olvashatja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Színház

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Művészet határok nélkül – Nemzetközi Hét a Képzőn

A Magyar Képzőművészeti Egyetem április 20. és 24. között rendezi meg harmadik Nemzetközi Hetét (International Staff Week), amelynek célja a nemzetközi felsőoktatási együttműködések erősítése és a szakmai tapasztalatcsere elősegítése.
Vizuál ajánló

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Vizuál hír

A kormányváltás miatt nem vállal hosszútávú pénzügyi kötelezettségeket a Nemzeti Filmintézet

Káel Csaba kormánybiztos megbízatása a miniszterelnök megbízatásával egyidőben szűnik meg – írta közleményében az intézet, hangsúlyozva, hogy az átmeneti időszakban is segítik a mozgóképipar zavartalan működését. 
Vizuál hír

Rangos párizsi múzeumban mutatkoznak be Ferenczy Károly művei

Ferenczy Károly művészete először mutatkozik be külföldön nagyszabású, monografikus kiállítás keretében. Franciaország egyik legjelentősebb múzeumában, a párizsi Petit Palais-ban hétfőn nyílt átfogó retrospektív tárlat a magyar modernizmus kiemelkedő alakjával ismerteti meg a közönséget.
Vizuál ajánló

Múltból a jövő felé – megnyílt a Művészetek egy tető alatt című kiállítás

A Pesti Vigadó földszinti galériájában látható a Művészetek egy tető alatt című kiállítás, amely a Magyar Építészeti Múzeum jelenét és készülő jövőjét mutatja be.