A kiállítás Xantus János kultuszfilmjének, a Rocktérítő címének a parafrázisa. A film újra moziba fog kerülni, ráadásul felújított változatban. A bemutató május 5-én lesz a Toldi moziban.
A 70-es, 80-as évek underground zenéje elválaszthatatlan a korszak képzőművészetétől. A 70-es évektől kezdődően számos képzőművész nyilvánult meg zenészként – a neoavantgárd művészetfelfogás természetesként kezelte, hogy az alkotók eltérő médiumokban, műfajok közötti határokon át hozzanak létre műveket. A kiállítás a két párhuzamos világ közötti átjárókra, az összefüggések hatásaként létrejött, de azóta szertefoszlott életalakzatokra fókuszál.
A könnyűzene és általában a popkultúra alakulása maga is új műfajokat és technikákat (lemezborítók, plakátok, videóklipek stb.) hívott életre, amelyek megnyilvánulási lehetőségként kínálkoztak a vizuális művészeteket művelők számára.
A kiállítás anyaga tematikus részekre oszlik, a helyszínek-színterek mellett az egyik ilyen az életforma. Ahogy Készman József kurátor fogalmazott a nekünk adott interjúban, Cseh Tamás esetében az életforma, az indiánság legalább annyira fontos momentum, mint a dalai, a szövegei.
Aztán ott volt a Bizottság, ők totális happeningként képzelték el az életet, és úgy is éltek, ameddig bírták.
"Számos átjáró nyílt a fotó és a zene határterületén. Láthatók lesznek kortárs reflexiók is, ezek között külön csoportot képeznek a 90-es években megjelenő, a zenére reflektáló érdekes, kortárs médiumok, például a falvédők: Szabó Eszter Ágnes közismert Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val című munkája, vagy Pittman Zsófi magyar zenészeket ábrázoló falvédősorozata.” - mondta a kurátor az interjúban, amit teljes terjedelmében itt olvashat el.
Szabó Eszter Ágnes: Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val, falvédő, 1998 (Fotó/Forrás: Somlói-Spengler Gyűjtemény)
Az elmúlt évtizedekben a kánonként értelmezett kultúrában a könnyűzene és társmédiumai alternatív életformákat, szubkulturális csoportokat és tartalmakat hoztak létre. "A popzene mint globális érvényességű kód sajátos helyi variánsokat eredményezett, miközben a hatások és összetevők együttesére számos hibrid jelenség épült. A kiállítás ebből az összetett és szerteágazó kulturális jelenségből válogat mérföldkőnek tekintett munkákat, illetve egykor marginálisnak számító nézőpontokat.” - áll a kiállítás ajánlójában.
Rock/tér/idő
május 6. - június 26., Ludwig Múzeum


hírlevél












