Vizuál

A Mai Manó és az Inda fotópályázata

2012.02.21. 08:00
Ajánlom
A Duna idén kifejezetten népszerű - a Mai Manó Ház és az Indafotó együtt írt ki pályázatot a folyóról, a leadási határidő március elseje.

A Dunát a Danube Flow nevű kezdeményezés is népszerűsíti, a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház kiállítása, a Duna - nyitott könyv kapcsán meghirdetett pályázat szövegét pedig itt olvashatják:

"Meglásd, ha majd nem leszünk!..."
József Attila: A Dunánál, 1936 (részlet)

Nagyon különböző országok léteznek egymás mellett ezen a tájon. Ha közös nevezőt próbálunk keresni köztük (próbáljunk!), akkor abban biztosan egyeznek, hogy rövidebb-hosszabb szakaszukon átfolyik a Duna, mely a történelem előtti időktől közvetít népek, területek, országok között. Kultúrát, gazdasági javakat, létformákat, jót és rosszat, mindent. Minden, amit el lehet mondani, ott van egy zseniális költő versében, amit bár 1936-ban írt, de még egy névelőt sem haladt meg belőle mára az idő. Érvényes volt akkor és ma is és holnap is az lesz.

Jelen pályázat meghirdetésével lehetőséget kívánunk nyújtani mindazoknak a fényképezőgépet használóknak, akik fontosnak tartják, hogy Európa második leghosszabb folyójának pillanatait, történetét megörökítsék. Olyan fotókat is várunk, amelyek konkrét helyeken mutatják be a Duna jelenlétét és az ott élőket de olyanokat  is, amelyek a folyó általános jellegzetességeire építkezve jelenítik meg magát a vizet és annak sajátosságait.

Kíváncsiak vagyunk, hogy a kiállításon szereplő fotók mellett, a pályázati munkák milyen párhuzamosan létező érzéseket és élményeket dokumentálnak. A pályázat célja, hogy ráirányítsuk a figyelmet a fotográfia elengedhetetlen dokumentáló jellegére, amely az utókornak (és persze a jelennek is) szól. Ez a mára már teljesen elterjedt, szinte mindenki számára elérhető és egyszerűen használható eszköz kiválóan alkalmas arra is, hogy megörökítsük a Duna ismert és ismeretlen részleteit.

Minderről bővebben a Mai Manó Ház honlapján találnak információt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Fidelio Tours

A csodálatos Esztergom

Ismerje meg a Dunakanyar egyik gyöngyszemét, Esztergomot.
Klasszikus

Milyen anya a zsenimama? Online nézhető lányának dokumentumfilmje Martha Argerichről

Az EuroArts Channel YouTube-csatornáján, angol nyelven látható a 'Bloody Daughter' című dokumentumfilm, amely Martha Argerich hétköznapi arcát mutatja meg.
Fidelio Tours

Babits Mihály fecskefészke Esztergomban

Ma este, a Partitúra kulturális kalandtúra ismétlésében bejárhatjuk Esztergomot, virtuálisan megnézhetjük a Babits-ház híres autogramfalát is. 19 órakor kapcsoljanak a Fidelióra, a Facebook-oldalunkon is elérhető lesz a Partitúra, amelynek két műsorvezetője: Miklósa Erika és Batta András. Itt pedig most elmeséljük a Babits-nyaraló rövid történetét.
Zenés színház

Online, ingyenesen követhető az idei Wagner-napok

A Budapesti Wagner-napok 2006 óta páratlan nemzetközi sikerrel zajló eseménysorozata 2020-ban újabb jelentős mérföldkövéhez érkezik: a Müpa első alkalommal tesz mindenki számára ingyenesen elérhetővé egy teljes fesztiválnyi felvételt a Wagner-napok gazdag archívumából.
Könyv

13 millió forintért kelt el a szemétben talált Harry Potter-kötet

A szemfüles megtaláló egy iskolai könyvtár selejtezéséről mentett meg három első kiadású kötetet, köztük egy keménytáblásat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Háttériparosok

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Most a háttéremberekre irányítja a reflektort.
Vizuál Film

Film készül Emily Brontë írónőről

Emmy Mackey játssza Emily Brontë írónőt, az Üvöltő szelek szerzőjét egy új életrajzi fimben, amely egyúttal Frances O'Connor rendezői bemutatkozása lesz.
Vizuál Film

Az irodista bosszúja Deák Kristóf első mozifilmjében

Mire képes egy középosztálybeli, nagyvárosi "jófiú" akkor, amikor kénytelen kitörni a komfortzónájából, hogy rosszfiúk üldözésébe fogjon és igazságot szolgáltasson a szeretteinek? A Mindenki című rövidfilmjével Oscar-díjat nyerő rendező lehetőséget kap, hogy mozifilmmel is bizonyítson.
Vizuál hír

Egy teljes évvel csúsznak a Velencei Biennálék

Az augusztus végére áttolt időpontban sem nyílik meg a 17. Velencei Építészeti Biennále. A koronavírus-járvány miatt csak 2021-ben rendezik meg az építészeti és 2022-ben a képzőművészeti seregszemlét.
Vizuál magazin

Domboldal Amawalkban - Hol nyugszik a világhírű haditudósító?

Hogyan lett Robert Capa nyughelye egy kvéker temető? Erről ír a FényképTár mai részében Fisli Éva, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának történész-muzeológusa.