Vizuál

A metronóm kérlelhetetlensége – megnéztük az Ennio Morricone-filmet

2022.12.06. 07:50
Ajánlom
Egy monumentális életműhöz monumentális portré illik: Giuseppe Tornatore dokumentumfilmje a maga két és fél órájával töményen, sűrítve mutatja meg, miért is lehet kizárólag szuperlatívuszokban beszélni Ennio Morriconéról.

Monoton metronómkattogás, ezernyi, szerteszéjjel heverő kottafüzet és egy kilencvenéves ember, amint éppen jógagyakorlatokat végez. Magát a Maestrót, Ennio Morriconét látjuk otthonában. Bemelegít, felkészül, hamarosan pedig feláll és mozgatni kezdi a karját, mintha zenekart vezényelne. Így indul a Giuseppe Tornatore által jegyzett portré, amely túlzás nélkül egyfajta óda a filmzenék királyához.

Hogy ezt az alkotást Tornatorénak kellett megrendeznie, az egészen kézenfekvő: ő és Morricone tizenhárom alkalommal dolgoztak együtt, legelőször a legendás Cinema Paradiso című, mágikus realista drámán, amely a rendezőnek Oscar-díjat is hozott. Tornatore tehát egészen közelről ismerhette a 2020 nyarán, 91 évesen elhunyt művészt, gondolkodását, mesteri alkotóelméjét.

IMG_9988-222311.jpg

Ennio Morricone (Fotó/Forrás: Pannonia Entertainment )

Mégsem a név mögött megbúvó embert igyekszik megmutatni, figyelme elsősorban az életműre koncentrálódik, arra az irdatlan mennyiségű zenére, amit életpályája során a Maestro megkomponált. Tornatore nem csupán Morricone visszaemlékezéseire hagyatkozik, hanem számtalan alkotótársat bevon, így egy óriási elbeszéléshalmazt tár elénk. Mások mellett olyan nevekkel találkozhatunk, mint Quentin Tarantino, Oliver Stone, Hans Zimmer, Clint Eastwood, Bruce Springsteen, John Williams, Dario Argento, Barry Levinson vagy Quincy Jones. Mert egy monumentális életműhöz monumentális portré illik:

a film a maga két és fél órájával töményen, sűrítve mutatja meg, miért is lehet kizárólag szuperlatívuszokban beszélni Morriconéról.

Tornatore időrendben veszi végig Morricone életpályáját, a biográfiai adatok azonban kevésbé érdeklik, a fókuszban mindig a zeneszerző és annak zenéhez való viszonya áll. Megismerjük, hogy a művész gyerekként édesapja hatására kezdett el trombitán tanulni, majd hogyan próbált meg e hangszerrel zeneszerzőként érvényesülni a római Santa Cecilia konzervatóriumban. Látjuk, hogyan kacérkodott az avantgárddal és a kísérleti zenével, azzal, miként lehet a hétköznapi zajokat műalkotássá formálni. Végigtekintünk népszerű olasz slágerein, és végre elérkezünk a filmzenékhez, Sergio Leone spagetti westernjeitől Quentin Tarantino Aljas nyolcasáig.

Mindaz, amit most, egy bekezdésbe sűrítettünk, több mint hatvanévnyi alkotómunkát takar. A rendező tényleg egy metronóm kérlelhetetlenségével tárja elénk a visszaemlékezéseket: nem időz el akkor sem, ha a Maestro éppen elsírja magát vagy ha az életműből igazán kiemelkedő, legnépszerűbb alkotásról van szó. Megyünk tovább, tovább és tovább.

Éppúgy, ahogy Morricone elméje szüntelenül dolgozik és komponál megállás nélkül.

Pedig éppenséggel lenne minél elidőzni. Kifejezetten izgalmas például a konzervatóriumi mentorával, Goffredo Petrassival való kapcsolata, akivel bár egy életre megmaradt a mester-tanítvány viszony, a művészetről való gondolkodásuk időnként konfliktusba került. Petrassi ugyanis úgy vélte, filmzenét írni egyet jelent a művészet lényegének elárulásával, hiszen a zeneszerző alárendeli magát a rendezőnek. Ez bizonyára szerepet játszott abban, hogy Morricone kettőzött erővel igyekezett életében bizonyítani ennek ellenkezőjét – mint azt látjuk, egyébként sikerrel.

Ódának neveztem Tornatore filmjét, mivel a rendező egy dologgal operál a két és fél óra során: folyamatosan fenntartja a pátoszt. Gyakorlatilag egyetlen eszköze van, amit újra és újra felhasznál, legyen szó bármely alkotásról: Morricone vagy valamely más megszólaló elbeszélését hallgatjuk az adott dal keletkezési körülményeiről – amelyek egyébként egytől-egyig izgalmas, szerethető történetek –, mígnem eljutunk a konkrét ötlet megszületéséig. Ekkor valaki, többnyire a Maestro, dúdolni kezdi, miből indult ki az adott mű, a rendező pedig ráúsztatja a kész zenét, majd a filmet, amihez készült. Kétségkívül hatásos élmény ily módon átélni, hogyan lesz a gondolatból időtálló műalkotás, ugyanakkor kár lenne tagadni, hogy két és félóra alatt ennek a módszernek kissé megkopik az ereje. Mire eljutunk az igazán népszerű filmekig, a néző már kevésbé izgatott, hiszen Morricone slágeridőszakát is ugyanazzal az áhítattal mutatják be. Tornatore és a megszólalók ugyanis őszintén hiszik, hogy valamennyi szóban forgó zene egyenértékű az életműben. (Úgy, hogy mindeközben a Maestro sokszor meglepően önkritikus.) Ez kétes eredményű: egyrészt megható, mennyire rajonganak ezek az emberek érte, másrészt azonban puszta filmélményként meglehetősen monoton kizárólag azt hallgatni, hogyan próbálják Morricone zsenialitását a lehető legtöbbféleképpen kifejezni.

IMG_0080-222311.jpg

Ennio Morricone (Fotó/Forrás: Pannonia Entertainment )

Az biztos, hogy Ennio Morricone nélkül ma egész máshogy tekintenénk a filmzenékre. Nem csupán azt tudta bizonyítani, hogy a megfelelő dalbetét elválaszthatatlan része egy jó mozinak, hanem azt is, hogy az igazán jó dalbetét önálló műalkotásként is megérdemli a figyelmet.

Morricone képes volt arra, hogy zenei ötleteit mindig az adott „megrendelés” központi gondolatához alakítsa.

Legyen szó nem csupán westernekről, hanem akár gengsztertörténetről (Volt egyszer egy Amerika), egzisztencialista drámáról (Egy nyugodt vidéki helyecske) vagy akciófilmről (A Profi), szinte felháborítóan könnyen elsajátította annak szellemiségét, majd hangjegyekké alakította a rendezői víziót. Ahogy a filmben fogalmaznak: egyfajta zenei kaméleon volt ő. Ebben rejlett az igazi ereje.

Morricone egész életében azt tervezte, hogy idővel felhagy a filmekkel. Feleségét a hatvanas években azzal nyugtatta, hogy majd a hetvenes években befejezi, később hogy a nyolcvanasban – és így tovább. Szerencsére erre nem került sor. Tornatore dokumentumfilmje méltó lezárása ennek a páratlan életműnek.

Még ha a Maestro a bemutatót nem is érhette meg, bízzunk benne, hogy valahol mégiscsak látja. Én legalábbis így képzelem: a stáblistánál elégedetten csettint, majd visszaindul dolgozószobájába, és néhány percnyi jógagyakorlat után a kottafüzethez ül.    

Ennio Morricone

Életrajzi dokumentumfilm, 156 perc
r.: Giuseppe Tornatore
Forgalmazó: Pannonia Entertainment

Fejléckép Ennio Morricone (Fotó/Forrás: Pannonia Entertainment)

11+1 filmzene, amit hallanod kell Ennio Morriconétól

Kapcsolódó

11+1 filmzene, amit hallanod kell Ennio Morriconétól

Ennio Morricone nélkül nem lenne hős Clint Eastwood, nem lenne mit játszania az óceánjáró zongoristának és nem lenne mennyei a mozi sem. Összeszedtük a legjobb filmzenéit.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Csontváry ritkán látható, 1901-ben festett szicíliai tájképét is élőben csodálhatjuk a Virág Judit Galériában

A Holdtölte Taorminában című festmény felbukkanása azért számít művészeti szenzációnak, mert a magántulajdonban lévő festményt régóta nem láthatta a szélesebb közönség. „Kevés mű maradt fenn Csontváry után, magángyűjteményben pedig nagyjából húsz darab lehet. Ezek egyike a Holdtölte Taorminában” – mondta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze.
Színház

Találkozni önmagunkkal: ez is egyfajta megváltás – interjú Gáspár Ildikóval a Bűn és bűnhődésről

Március 8-án mutatják be a Bűn és bűnhődést az Örkény István Színházban. Az előadás rendezőjével Dosztojevszkij leghíresebb regénye mellett a női karakterekről, önként vállalt szenvedésről és a színházak társadalmi szerepéről is beszéltünk.
Klasszikus

A zene- és énektanári pálya népszerűsítését segíti a frissen átadott Kodály Műhely

A Városmajorban található intézmény kurzusoknak, szakmai és módszertani bemutatóknak, művészeti, zenetudományi témájú kerekasztal-beszélgetéseknek és kamarazenei hangversenyeknek ad helyet.
Színház

Forradalomra uszít az óbudai tanár az Átriumban

A Hannibál tanár úr című, ikonikus Fábri Zoltán-film egy letűnt korszakot idéző történet, amelynek színpadi átdolgozása megdöbbentően pontos és különösen aktuális társadalmi látleletté vált napjainkban.
Plusz

Elhunyt Jan Assmann egyiptológus, vallástörténész

A világhírű német tudós nevéhez fűződik egyebek közt a kulturális emlékezet fogalma, amelyet feleségével közösen dolgoztak ki. 2018-ban a Német Könyvkereskedelem Békedíjával tüntették ki.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

10+1 ikonikus jelenet minden idők legmeghatározóbb sorozatából

Táncoló törpe, rébuszokban beszélő óriás, isteni feketekávék és cseresznyés piték, bohókás jazz, csontig hatoló rémálmok, egy furcsa FBI-ügynök, misztikus baglyok, vörös bársonyfüggöny. Összegyűjtöttük a Twin Peaks legikonikusabb jeleneteit.
Vizuál hír

Süveges Rita festőművész lett az Esterházy Art Award közönségdíjasa

A 2023-as Esterházy Art Award-díjhoz kapcsolódó kiállítás március 3-ig tekinthető meg a Ludwig Múzeumban, majd április közepén a kismartoni Esterházy-kastélyban is kiállítják a díjazott alkotók munkáit.
Vizuál magazin

Az idei Berlinalén az is kiderült, hogy Martin Scorsese egy két lábon járó filmenciklopédia

A 74. Berlinale a megkezdett mederben folyt tovább: az elmúlt öt napban is maradt a határok és az aktuális társadalmi kérdések feszegetése.
Vizuál hír

„Nem elég gondolni, tenni is kell” – fontos társadalmi ügyekről rendez kiállítást a Radnóti Színház

A társulat célja ráirányítani a figyelmet közös ügyeinkre, közelebb hozva, felnagyítva, kihangosítva azokat. Az előző évadban elindult kampány fotósorozatait Csoszó Gabriella készítette, a figyelemfelkeltő akció idén az újonnan szerződött színészek ügyeivel folytatódott.
Vizuál hír

Ha tavasz, akkor Essentia Artis!

Márciusban nyílik meg az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása. A grandiózus összművészeti esemény részleteiről idén a Fidelio különszámából is tájékozódhatnak!