Az elmúlt hetekben valószínűleg többen hallottak Vészabó Noémiről, mint előtte bármikor, ugyanis alaposan felrázta a közéletet a festőművész frissen kapott Munkácsy-díja, amit a szakma egy része felháborítónak és a kitüntetés által képviselt szakmai nívó sárba tiprásának tart. Kortárs hazai alkotók petíciót is indítottak az elismerés visszavételéért, mondván, a kitüntetett – akire amatőrként és giccsfestőként hivatkoznak – „minimálisan elvárható szakmai alapokat is nélkülöző, amatőr festői életúttal rendelkezik.”
Az ügy ezzel nem ért véget, ugyanis pár nappal később
lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság is,
név szerint Aknay János, Elekes Károly, Erős István, Farkas Ádám, Petrányi Zsolt és Verebes György, mivel Vészabó Noémivel olyan „amatőr, vásári szintű festő” is a díjazottak közé került, aki még az első körös, jóval tágabb, százötven fős jelölti listán sem szerepelt.
Erre érkezett most válasz a kulturális és innovációs miniszter részéről egy Facebook-bejegyzés formájában, amely egy Vészabó Noémi műtermében tett látogatásról számol be egy képgaléria kíséretében. Hankó Balázst elkísérte Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója is. A miniszter úgy fogalmaz,
a Vészabó Noémi által képviselt művészi világ szerves része a magyar kultúra színes és élő hagyományának.
A festő műhelyében pedig közvetlen bepillantást nyerhettek Vészabó „alkotó munkájának (sic!) hátterébe, és az alkotás iránti megingathatatlan elkötelezettségébe”.
A Munkácsy Mihály-díj a kiemelkedő képzőművészeti tevékenység elismerésére adható magyar állami kitüntetés, amelyet 1950-ben alapított a Minisztertanács. Az elismerést korábban olyan művészek érdemelhették ki, mint Pór Bertalan, Berény Róbert, Hincz Gyula, Csernus Tibor, Mácsai István, Kass János, Borsos Miklós, Kondor Béla, Szántó Piroska, Schaár Erzsébet vagy a kortársak közül Maurer Dóra, Bukta Imre, Keserü Ilona. Minden évben heten kapják meg az elismerést, a végső döntést a kulturális és innovációs miniszter hozza meg a Munkácsy-díj Bizottság jelöléseit figyelembe véve.
Fejléckép: Schmidt Mária, Vészabó Noémi és Hankó Balázs a festő műhelyében (fotó/forrás: Hankó Balázs hivatalos oldala)