Vizuál

A Molnár Judit Lilla–Török Krisztián alkotta páros nyerte az idei Esterházy Art Dating pályázatot

2024.05.24. 13:50
Ajánlom
Idén tavasszal tíz kurátor és húsz képzőművész ismerkedett egymással az Együtt a Művészetért Egyesület és az Esterházy Magyarország Alapítvány által közösen szervezett Esterházy Art Dating során. A 15-15 perces beszélgetések eredményképpen a rapid randi végére kialakult az a tíz kurátor-művész páros, akik ezt követően két hónapon keresztül dolgoztak közösen egy kiállítási koncepcióján. A párosok végül bemutatták terveiket a kuratórium előtt, akik a Molnár Judit Lilla–Török Krisztián alkotta páros kiállításkoncepcióját találták a legkiemelkedőbbnek, így ők nyerték el az Alapítvány által biztosított másfél millió forintot tervük megvalósítására. A kiállításnak, mely a következő év során valósul meg, a The Space Galéria ad otthont.

A győztes pályamunkában az alkotó, Molnár Judit Lilla és kurátortársa, Török Krisztián egy indiai társasjáték által ihletett művészeti installáción keresztül kritikus szemlélettel közelített a társadalom és a psziché olyan aktuális kérdéseihez, mint a siker, az előrehaladás, a társadalmi mobilitás, a mentális egészség, a teljesítménykényszer vagy a kiégés – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. A Kígyók és Létrák címet viselő kiállításkoncepció egyéni és kollektív tapasztalatokra mutat rá, újraértelmezve az erények és bűnök fogalmát a pszichológiából átvett erősségek és gyengeségek kortárs fogalmain keresztül.

A díjazott párosról elismert szakemberekből álló zsűri döntött, akik remélik, hogy a többi együttműködés is folytatódik, és idővel az összes projekt meg tud valósulni. A kuratórium tagjai: Bérczi Linda kulturális menedzser, a The Space galéria tulajdonosa, az Együtt a Művészetért Egyesület elnöke, Nagyházi Lőrinc műkereskedő, a NaCo galéria vezetője, Vizi Katalin művészettörténész, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ ügyvezetője, Tűzkő Péter igazságügyi szakértő, valamint Zsikla Mónika művészettörténész, a Q Contemporary művészeti vezetője.

EsterhazyArtDating2024_1-133536.jpg

Török Krisztián, Bérczi Linda, Molnár Judit Lilla és Czigány Balázs (Fotó/Forrás: Esterházy Magyarország Alapítvány)

„Az Esterházy Art Dating pályázat célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az alkotókat és a kiállítások létrejöttét segítő kurátori szakma képviselőit – mondta el Bérczi Linda. – Idén változtattunk a kiíráson,

kizárólag olyan művészek számára hirdettük meg a pályázatot, akik még nem rendelkeznek galériás képviselettel, hogy olyan alkotók kapjanak bemutatkozási lehetőséget, akiknek erre kevesebb esélye van.

Meggyőződésem, hogy a pályázatban tovább jutó húsz művész már azzal nyertes, hogy kapcsolatokra tesz szert a rapid-randi során. Több olyan esetről tudunk amikor a találkozásból hosszabb távú együttműködés alakult ki kurátor és művész között – így elmondhatjuk, hogy elértük a célunkat” – tette hozzá az Art Dating koncepciójának megalkotója.

„Bő két éve vetődött fel az együttműködés gondolata és egyértelmű volt, hogy egy ilyen, a kortárs alkotóművészeket támogató projekt mellé érdemes az Alapítványnak odaállnia, hisz ezt a szemléletet képviselte az Esterházy család hercegi ága is, majd négyszáz éven át, a különféle kulturális tevékenységek pártolása során” – tette hozzá Czigány Balázs, a projektek megvalósulását támogató Esterházy Magyarország Alapítvány képviseletében.

Az eredményhirdetés során egy különdíj is gazdára talált a Nagyházi Contemporary jóvoltából. Ezt Juhász Nóra és Vékony Délia párosa nyerte el Érzelmi Erőforrások Minisztériuma című pályamunkájával, amelynek megvalósulását szintén támogatja az Alapítvány.

Fejléckép: Török Krisztián, Bérczi Linda, Molnár Judit Lilla és Czigány Balázs (fotó/forrás: Esterházy Magyarország Alapítvány)

Hamarosan megnyílik az Esterházy Art Dating díjazottjainak kiállítása

Kapcsolódó

Hamarosan megnyílik az Esterházy Art Dating díjazottjainak kiállítása

Kádár Emese képzőművész és Sárai Vanda kurátor sikeres együttműködésének lenyomata a hamarosan nyíló NOT_FOUND című kiállítás, melynek középpontjában az a gondolat áll: miként befolyásolja a digitalizáció az elmúlásról alkotott képzeteinket.

Egy sikeres kiállítás mögött mindig meghúzódik egy jó történet – Bérczi Linda és Czigány Balázs az Esterházy Art Datingről

Egy sikeres kiállítás mögött mindig meghúzódik egy jó történet – Bérczi Linda és Czigány Balázs az Esterházy Art Datingről

Esterházy Art Dating célja alkalmat teremteni kurátorok és művészek egymásra találására. Az időközben sikeresen lezajlott programról a kezdeményezés megálmodójával és az Esterházy Magyarország Alapítvány képviselőjével beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Klasszikus

Tág keretek között mozog a Zeneakadémia rektori pályázati kiírása

Az intézmény vezetésére március 17-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat május 15-ig bírálják el. Sajtóértesülések két főbb jelöltet prognosztizálnak.
Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Grandiózus összművészeti eseménnyel indul a tavasz – jön az Essentia Artis

Márciusban nyílik meg az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása. Az esemény négyszáz kortárs művész közreműködésével, négy tematikus nappal, finisszázzsal, több mint két és fél hónapon át várja az érdeklődőket.
Vizuál hír

Farsangi programokkal vár szombaton a Néprajzi Múzeum

A Néprajzi Múzeum önfeledt szórakozásra biztat, február 22-én családoknak, valamennyi generációnak számos programot kínál, hogy jobban megismerhessük az év legfergetegesebb időszakának, a farsangnak hagyományait.
Vizuál ajánló

Dokumentumfilm készült Leni Riefenstahlról, Budapestre látogat az alkotás világhírű producere

Február 27-én kerül a hazai mozikba a Riefenstahl című dokumentumfilm. A premiert követően, március 1-jén Budapestre látogat Sandra Maischberger világhírű újságíró, műsorvezető, a film producere, aki közönségtalálkozón vesz részt a Művész moziban.
Vizuál ajánló

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Vizuál hír

A Konklávé és A brutalista tarolt a BAFTA-gálán

Február 16-án este adták át a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjait. A londoni gálán a Konklávé és A brutalista című film is négy-négy elismerést gyűjtött be. Mikey Madison, Adrien Brody, Zoe Saldana és Kieran Culkin is díjat vehetett át.