Wolf Vostell a 20. század második felének egyik legjelentősebb német művésze, a Fluxus mozgalom egyik alapítója. A hatvanas évek elején egy amerikai út során ismerte meg Boris Luriet.
Lurie Rigában nőtt fel, zsidóként saját bőrén tapasztalta a soá borzalmait.
A háború után apjával – aki rajta kívül az egyetlen túlélő volt a családban – az USÁ-ba emigrált. Vostell Németországban élte át a náci uralmat, majd megtapasztalta, hogy a háború utáni gazdasági fejlődés miként feledtette, hogyan burkolta homályba az erkölcsi felelősséget. Műveiben ezeket a traumatikus élményeket igyekezett feldolgozni. Kíméletlen őszintesége, és az, ahogy a happeninget a kortárs művészet részévé tette, közel állt Lurie felfogásához. Boris Lurie New Yorkban a háború utáni amerikai társadalom valóságát kezdte feltárni, és helyi művészek körében mutatta be antiművészeti koncepcióját. 1959-ben Sam Goodman és Stanley Fisher művésztársaival együtt megalapította a „NO!art” mozgalmat, amelynek célja a háború utáni társadalom nyílt és szókimondó ábrázolása volt. A két művész között egyre intenzívebb eszmecsere, majd szellemi rokonság alakult ki, amelyből életre szóló barátság született.
Wolf Vostell, Zyklus Mania, Völkermord, 1973 mirror, fish skeleton, pencil, and bluring on magazine with nail in box with sign, 40.5 × 30.2 × 11.7 cm Private collection ©The Wolf Vostell Estate/VG Bild Kunst. Courtesy Archivo Happening Vostell, Junta de Extremadura (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)
Vostellhez hasonlóan Lurie is tiltakozott a művészetet áruként felfogó, esztétizáló, arisztokratikus szemlélet ellen.
A történelmi örökség és annak tudatos feldolgozása vált művészetük legfőbb céljává. Lurie művei Vostell révén kerültek be a köztudatba és váltak ismertté.
Egyik legfontosabb témájuk a holokauszt felfoghatatlan borzalma volt.
A háború, a kegyetlenség, az erőszak és az emberiség ellen elkövetetett bűnök drámai megjelenítésével igyekeztek felhívni a figyelmet a közös felelősségvállalás szükségességére.
Vostell arra törekedett, hogy a művészethez méltóvá tegye az életet, Lurie pedig úgy tekintett a művészetre, mint a túlélés lehetőségére. A két művész alkotásai az érzelmekre hatnak, szembesítenek a tömegmédia által megrajzolt csalóka „valósággal”.
Wolf Vostell, B 52 Lippenstiftbomber, 1968 lipstick on screenprint, 88 × 116 cm Private collection ©The Wolf Vostell Estate/VG Bild Kunst. Courtesy Archivo Happening Vostell, Junta de Extremadura (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)
A háborús bűnök megdöbbentő képeit felszínes reklámképekkel kombinálva sajátos nyelvet hoztak létre,
amellyel a tömegmédia felszínességét, a kritikus témákat relativizáló, jelentéktelennek feltüntető mechanizmusait vizsgálták. Minden egyes képük személyes állásfoglalás az erőszak, a vizuális manipuláció és a szexizmus ellen, ugyanakkor egyfajta vádirat a háború utáni fogyasztói társadalom ellen, amely könnyedén átlép az áldozatokon és az elszenvedett traumákon. Sokkoló, felkavaró képekkel dolgoztak, hogy újra aktivizálják az emberek eltompult érzékeit. Művészi eljárásukkal széttördelték a valóság média által közvetített képét, hogy azt meghökkentő módon rakják újra össze. Magyarázat vagy fogódzó nélkül szembesítették a nézőt az erőszak tényével, így kényszerítették saját álláspontja kialakítására. Nyers, őszinte megnyilvánulásaik manapság aktuálisabbak, mint valaha.
A kiállítás a Boris Lurie Alapítvány, a Wolf Vostell Estate, a Peter und Irene Ludwig Stiftung és a Bartók Tavasz támogatásával valósul meg.
BORIS LURIE & WOLF VOSTELL. MŰVÉSZET A SOÁ UTÁN
Helyszín: Ludwig Múzeum
Időpont: március 31-július 30-ig
Kurátor: Beate Reifenscheid
Kurátorasszisztens: Jan Elantkowski
A kiállítás és a katalógus koncepciója: Daniel Koep, Eckhart Gillen
Tanácsadó: Rafael Vostell
Fejléckép: Wolf Vostell, Zyklus Mania, Völkermord, 1973 (Fotó/Forrás: The Wolf Vostell Estate/VG Bild Kunst. Courtesy Archivo Happening Vostell, Junta de Extremadura/Ludwig Múzeum
hírlevél
