Vizuál

A nagy füzet - Szöllősi Géza és Dobos Tamás kiállítása

2013.09.20. 17:10
Ajánlom
Agota Kristof kisregénye, illetve Szász János abból készített filmje inspirálta Szöllősi Géza kollázsait és Dobos Tamás fotóit, amelyekből hasonló címmel nyílt kiállítás a NextArt Galériában.

Szász János rendezőnek a magyar származású svájci írónő negyven nyelven megjelent regényéből készült filmjét, A nagy füzetet csütörtökön mutatják be a magyar mozik, ebből az alkalommal nyílt meg a NextArt képzőművészeti kiállítása is.

Háború van. Egy anya vidékre menekíti ikreit a nagyanyjukhoz, ahol a gyerekeknek egyedül kell megtanulniuk mindent, ami a túléléshez szükséges. A két fiú úgy dönt, nem lesznek kiszolgáltatottak, hanem megedzik a testüket és lelküket a világgal szemben. Magányosan, éhezve és fázva vezetik naplójukat a nagy füzetbe - ismertette a regény és a film tartalmát a kiállítás megnyitóján a galéria tulajdonos-vezetője.

Németh Orsolya beszámolója szerint Szöllősi Géza A nagy füzet című munkáját Kristóf Ágota regénye ihlette. A művész igénye volt visszatérni az analóg technikához, amely a digitális munkák után a gyűjtés, a kollázskészítés, a hozott és használt matériából készülő alkotás vágyát testesíti meg. Szöllősi jegyzetlapokat, régi képeket, újságokat, csupa nagyszülői hagyatékból származó alapanyagot használt fel - mondta el.

Dobos Tamás felvételeiről szólva Németh Orsolya elmondta: A nagy füzet című film still fotográfusaként a művész arcvonásokat, tekinteteket, testtartásukban is a háború okozta sebeket viselő karaktereket örökített meg. "Fotóinak szereplői a múltba vezetnek bennünket: fiókból előkerülő, meggyűrt fotók, elsárgult emlékezet, megviselt lelkek. Dobos Tamás portréi mesélnek és megszólítanak, fotográfiai eljárásmódja, szemlélete érzékeny időutazás a múltba" - méltatta a felvételeket a galériavezető.

Andrew G. Vajna filmszakmai kormánybiztos köszönetet mondott Szász János rendezőnek, amiért a film ötletével pályázott a Magyar Nemzeti Filmalapnál, és a szervezet döntőbizottságának, amiért támogatták azt. Mint emlékeztetett, a játékfilm nemrég a régió legjelentősebb filmmustrája, a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál Kristály Glóbusz fődíját is elnyerte.

Szöllősi Géza és Dobos Tamás kiállítása november 10-ig látogatható az Aulich utcai NextArtban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Színház

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Klasszikus

A zenéhez lelkileg kell kapcsolódni – beszélgetés Lantos István zongoraművésszel

A Liszt Ferenc Társaság jubileumi ünneplése Lantos István örökös tiszteletbeli elnök zongorajátékával vette kezdetét november 25-én a Régi Zeneakadémián. A Kossuth-díjas zongoraművészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját a közelmúltban a nemzet művészének választották.
Plusz

Adventi feltöltődés a Várkert Bazárban

Érdemes végig böngészni a Várkert Bazár decemberi programkínálatát: számos neves zenekar ad karácsonyi koncertet, ingyenes családi programok lesznek, de reflektorfénybe kerül az irodalom is, az iparművészeti vásáron pedig gyönyörű ajándékokra lelhetünk.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Önerejű képek – Keserü Ilona grafikai életművéből nyílt kiállítás az MNG-ben

A Magyar Nemzeti Galéria grafikai kabinetjében nyílt időszaki kiállítással tisztelegnek a kortárs magyar képzőművészet egyik legnevesebb alakja előtt. A tárlat 2024. január 28-ig látogatható.
Vizuál kritika

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Vizuál hír

Für Anikó és Vilmányi Benett főszereplésével készül Mayer Bernadette első filmje

A Szemem fénye egy látását elvesztő művészetoktatóról szól, aki attól rettegve, hogy egyedül marad, egyre inkább fiába kapaszkodik. A film forgatása már javában tart.
Vizuál kritika

A fekete arany és a fehér ördög – kritika a Megfojtott virágokról

Martin Scorsese egy három és fél órás krimi-drámával tért vissza, amelyben az amerikai történelem egy kevéssé ismert, sötét foltját mutatja be. Megfojtott virágok című filmjében a művészet klasszikus témáiról beszél, hogy megmutassa, mi is volna eredetileg a mozi célja.   
Vizuál ajánló

Művészetet ajándékba: december 1-jén jön az Art Selection

A Bényi Galéria Art Selection címmel csoportos kiállítással és vásárral zárja a 2022/23-as évadot. A vásáron 23 művész munkáiból válogathat a közönség saját részre vagy akár meglepetésnek a fa alá.