Az 1860-as években született az a Gambrinus királyt ábrázoló cégér-festmény, amely hosszú évtizedeken át a Király utcai Bécsi Serházba betérőket fogadta, de ma már a Dreher Sörmúzeum látogatóit köszönti. Vajon hogyan élte túl az évszázadokat és ki festhette a sörkészítők patrónusát ábrázoló, a magyar sörfőzés legendás múltjáról tanúskodó festményt?
A Dreher Sörgyárak Fazekas Gyöngyi restaurátorművészt bízták meg a kép restaurálásával, a múzeum munkatársai pedig tudományos háttérkutatást végeztek, hogy feltárják a festmény kalandos történetét. Az így napvilágra került érdekességekből gyűjtöttünk össze egy csokorra valót.
Gambrinus király legendája
Gambrinus király alakja a sörös szakma egyik legkedveltebb motívuma évszázadok óta, többféle legenda és mese is keletkezett róla – de persze, az is előfordulhat, hogy a Gambrinusnak szentelt sörfőzdék maguk találták ki történeteiket a védőszentjükről.
Az egyik elképzelés szerint Gambrinus Nagy Károly idejében élt a mai Belgium vidékén, és ő találta fel a komlóval készített sört, amire ráadásul Aset ókori egyiptomi termékenység istennő, oktatta ki.
Mások szerint Gambrinus valós történelmi személy volt, mivel a sör védőszentjének tisztjére csak magas rangú ember lehet méltó. Jan Primus, azaz I. János flandriai herceg, III. Henrik brabantiai király fia volt, aki módfelett szerette a sört. A Jan Primus latinos formájának népnyelvi változata a Gambrinus.
A legenda szerint egyetlen kocsmában 388 kupa (mások szerint 72 liter) sört ivott meg (írásos formában ez 1543-ban bukkant fel).
Ő valóban tagja volt egy belga sörfőző céhnek, amit Brüsszelben egy lovas szobor is megörökít, sőt verseket is írt, mivel kiváló trubadúr volt.
Létezik egy hosszú és bonyodalmas szerelmi szállal átszőtt Gambrinus-legenda is egy szegény pohármíves fiúról, aki szerelmi bánatában messzire vándorol, kitanulja a művészetet, a zenét és a sörfőzést, megtáncoltatja a Fresne nevű város népét, börtönbe vetik, ahol szerződik az ördöggel, de még az ő eszén is túljár. Még a nemesi rangot sem fogadja el, mert ő a sör királya akar lenni.
Attribútumai: pince, börtön, ördög, sör, király, sörös kancsó, kecskebak
Gambrinus Pest-Budán
Gambrinus már a 19. század eleji Pest-Budán népszerű volt, olyannyira, hogy róla nevezték el a magyar sörkereskedők lapját, sőt még a bécsiekét is. Éttermek, sörházak viselték a nevét, és van Gambrinus nevű sör is.
Régen úgy mondták, hogy „elmegyek Gambrinus templomába”, ami azt jelentette, hogy elmegy valaki sörözni.
Gambrinus első magyar szépirodalmi nyomát 1838-ból valónak tartjuk, Gaál József: A peleskei nótárius című bohózatának egyik főszereplője, Hopfen pesti sörfőző mester említi meg a régi Gambrinus királyt. Az őt ábrázoló, sörös cégérformák őse a 19. század közepén terjedt el Pest-Budán. A Király utcai Bécsi Serházat még az 1930-as években is két Gambrinus-festmény díszítette az eredeti helyén, ezek közül az egyik a most restaurált, a Dreher Sörmúzeumban látható alkotás.
Gambrinus király portréja
A keretezett cégér főszereplője Gambrinus király, amint egy söröspincében, a hordók között vidáman nézegeti a kezében tartott aranyló söröspoharat. A kompozíció a pince kis ablakán beszűrődő világosságnál derűs, pocakos alakként ábrázolja a főszereplőt, a sörivók és a sörkészítők patrónusát. Az egyik hordón egy bakkecske kifaragott képe látható, félreérthetetlen célzással az 1850-es évektől a pesti sörházakban is főzött Baksörre.
Gambrinus egészalakos portréja impozáns méretű, a maga 190 x 145 centiméterével figyelemfelkeltő alkotás. Aranyszínű kerete a sör arany színére utalhat. A festményt még id. Dreher Antal is láthatta eredetiben.
Király u. 40. – a Bécsi Serház
A Király utca 40-ben álló klasszicista épületet Hild József tervezte és 1844-ben adták át. A reformkori épület a Bécs városához címzett sörözőnek is helyt adott a földszinten. A Bécsi Serház arról volt híres, hogy itt lehetett a legjobb schwechati sört kapni és a Dreher Antal eredeti bécsi sörfőzdéjében készült lager sört is itt népszerűsítették.
A sörház egyik későbbi tulajdonosa maga Gundel János volt, a nagy vendéglátós dinasztia alapítója, aki 1869-ben vásárolta meg az üzletet és nyitotta meg benne az első Gundel éttermet. Később Krúdy Gyula egyik törzshelyének is számított.
A sörházat egykor díszítő, most újjászületett Gambrinus ábrázolás keretezett cégérként arra szolgált – és szolgál ma is –, hogy senki ne tudjon úgy elmenni mellette, hogy nem veszi észre.
Mikor került a Dreher gyárba a kép?
Pontosan nem lehet tudni, hogy mikor és hogyan került a Dreher gyár gyűjteményébe a festmény, valószínűleg még a két háború között, de lehet, hogy később. Rossz, gyűrött, kopott állapotban ugyan, de az állandó kiállításban látható volt 2000 óta. Az elmúlt időben a tudományos hátterét derítették fel, valamint egy teljes körű restaurálást végeztek el rajta.
Miért volt szükség a restaurálásra?
A képet viszonylag sűrű szövésű, vékony vászonra festették, de az idők során a vászon besötétedett, merevvé vált, rugalmasságát elvesztette. A több mint százéves öregedési folyamat során a vastag lakkréteg sok helyen felhólyagosodott, a vászon több helyen megsérült. A szögek elöregedése miatt a vakkeret felső részéről a vászon leesett, a kép a levegőben lógott, emiatt a festmény felületén loknis gyűrődések keletkeztek, amiről kipergett a festékréteg.
A felújítás egyik első lépésében egy új feszítőkereten szép lassan simult ki a kép. A restaurálás egy évet vett igénybe, a teljeskörű felújítást Fazekas Gyöngyi és Privári-Mürschberger Zsuzsanna készítette el.
Mit tárt fel a tisztítás?
A régi, egészen barna, elöregedett lakk alól – a korábbi átfestések és a szennyeződés oldószerrel való eltávolítása után – csodálatos, tiszta színek kerültek elő: a köpeny zöldje és a nadrág rózsaszíne. Az intenzív színek mellett olyan, korábban láthatatlan részletek is előjöttek, mint a komló, vagy a hordót díszítő kecskefej.

A korábbi rétegek alól előbukkannak a hermelin fehér és fekete színei a megújuló Gambrinus-festményen (Fotó/Forrás: Dreher Sörgyárak Zrt.)
Mi „tűnt el” a felújított képről?
Gambrinus „díszgombja”, mert az nem tartozott az eredeti festményhez, egy korábbi restaurálás során keletkezett átfestés volt. Alóla a hermelin fehér és fekete színei tűntek elő, ahogyan most is látható.
Ki festhette?
A Gambrinus-cégér eredeti alkotóját már száz éve sem ismerték pontosan, a festmény jelöletlen, igaz, a 19. század közepén nem is volt divat ráírni a cégérekre a készítőjük nevét. Bevilaqua Borsody Béla 1931-ben, A magyar serfőzés története című tanulmányában a képet jókedvű, másodrangú képíró mester bécsies, münchenies stílusú munkájának tartotta. A szignót már ő sem találta meg rajta, de
megemlít egy korábbi restaurálást is, szerinte a festő kézjegyét az tüntethette el.
Rejtőzködő szerző?
Fazekas Gyöngyi restaurátor nagyon sok hasonlóságot érez a szentesi Koszta József Múzeum két festménye és a Gambrinus között. Stílusjegyei és a legújabb kutatások alapján Kiss Bálint festőművésznek (1802-1868) tulajdonítja a képet. Egy korábban általa restaurált kép és Kiss Bálint népszerű hazafias (és szignált) festménye alapján jutott erre a következtetésre.
Feltevése szerint, a biedermeier portrék esetében többnyire egyszínű a háttér, Kiss Bálint festészeténél viszont azt láthatjuk, hogy portrék esetében is előszeretettel fest romantikus hátteret, szinte akvarellszerűen. A Gambrinus királyt ábrázoló akvarellszerű festési technika hasonlít a szentesi Koszta József Múzeumban található, szignált, Boros Sámuelt ábrázoló festményhez. Mindkét képen olyan vékony festékréteg van a levelek alatt, hogy szinte látni lehet az alapozást.
Egyelőre még nem sikerült bebizonyítani, de más szignált Kiss Bálint képekkel összehasonlítva a restaurátor úgy érzi, hogy feltételesen már most kijelenthető, hogy ha nem is Kiss Bálint, de egy követője festette Gambrinus egészalakos portréját.
A cikk Dr. Török Róbert és Fazekas Gyöngyi segítségével készült el.
Támogatott tartalom.