Vizuál

„A nagy teher összeszed” – Gera Marina a Kult50-ben

2020.10.19. 14:40
Ajánlom
„Úgy álltam hozzá, hogy ezt a maratont én most lefutom, de úgy, hogy ez most az én csúcsom lesz. Nagyon akartam nagyon jól megcsinálni, de az a görcs, amit a megfelelési vágyhoz kötök, nem volt bennem. Ha mondják, hogy ezt csak most az egyszer tudjuk felvenni, többször nem, akkor csak azért is hozom a legjobb formám, ilyen szempontból sportoló alkat vagyok, a nagy teher összeszed, és nem szétesek tőle” – árulta el Gera Marina, az ország első Nemzetközi Emmy-díjas színésznője a sikerét meghozó Örök tél című filmről.

Kult50 kategória: Film

Védnök: Deák Kristóf

Elismert teljesítmény: Emmy-díj az Örök tél című filmért

Bár Gera Marina több filmben és sorozatban is feltűnt korábban – többek között az Aranyéletben és Pálfi György Szabadesésében láthattuk –, az Örök télben való szerepléséig kevesen ismerték a nevét. Véleménye szerint ennek az az oka, hogy „nem jó termék”, ő sosem kapott nagy megkereséseket, és sosem kerület női magazinok címlapjára. Sőt!

Sokáig még azt is bűnnek érezte, hogy egyáltalán vágyakat dédelget ebben a szakmában, eleinte Szász Attilára is dühös volt, amikor kiderült, hogy nevezték az Emmyre.

Utólag úgy gondolja, ha nem jött volna az Emmy-díj, eltűnik a süllyesztőben, ám most, hogy a kezében tarthatja ezt az elismerést, végre „térképre helyezhette magát.”

DMARC20191204012-154449.jpg

Gera Marina, az Örök tél című film Emmy-díjas színésznője és Szász Attila, a film rendezője a Matrix Film budapesti irodájában 2019. december 4-én. (Fotó/Forrás: MTI/Mónus Márton)

Az Örök tél című filmben Irént alakítja, egy munkatáborba hurcolt sváb áldozatot, aki embertelen körülmények között dolgozik, abban reménykedve, hogy visszatérhet a kislányához. A táborban közeli kapcsolatba kerül egy fogolytársával, Rajmunddal, akivel együtt küzdenek a túlélésért. A film egyik legerősebb jelenete, amikor Irén megtudja, soha többé nem térhet haza, és sokkot kap. Ennek eljátszásához a színésznő egy saját traumájából merített inspirációt, és – miként mesélte – abban a pillanatban tényleg elállt a lélegzete, bedagadt a torka, sípolni kezdett a füle.

Az Örök tél története több szempontból is közel állt Marina szívéhez: nevelőapukája sokat mesélt neki gyerekkorában a málenkij robotról, és Irén karaktere is több jellemvonásában hasonlít a józanul gondolkodó, szerény, szorongó színésznőhöz. Úgy gondolja,

Irén ereje a törékenységében rejlik, abban, hogy hallgat, ám nem tűr, és történetével 250 ezer, a Szovjetunióba deportált magyarnak állít emléket.

Marina keményen készült a szerepre: a két hónapos felkészülési idő alatt koplalt, és jobban lefogyott, mint amit eredetileg kértek tőle.

Szakmai alázatosságára jellemző, hogy az a típusú művész, aki a filmezés minden aspektusát ismeri már, akinek nem derogál asszisztensként munkálkodni a háttérstábban. Emellett írói ambíciói is vannak; többször írt jeleneteket és karakterrajzot, valamint egy forgatókönyv terve is lapul a fiókjában.

Őszintén remélem, hogy pár éven belül már „nemcsak” színészi munkássága, de saját rendezésű filmjei/darabjai kapcsán is írhatunk róla.

A Fidelio idén is összeállította azoknak a művészeknek a névsorát, akik a saját területükön jelentős teljesítményt nyújtottak az előző év folyamán. Sorozatunkban bemutatjuk az Ötvenet.

A Kult50 idei díjazottjainak névsorát itt olvashatja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.
Könyv

Takács Zsuzsa: „Érdemes volt élnem, és így, ahogyan éltem”

„Idegen tőlem, hogy untatna a jelenkor történelme. A véremmel fizetek érte” – fogalmazott lapunknak Takács Zsuzsa. A Kossuth-díjas költő legújabb verseskötete május 21-én jelenik meg A maradás szégyene címmel. Az elmúlt öt év során keletkezett műveiről kérdeztük.
Klasszikus

Nyílt levélben fordul közönségéhez az Anima Musicae Kamarazenekar

Az állami támogatás csökkenése miatt veszélybe került a zenekar fennmaradása, így most nyílt levélben fordultak közönségükhöz, hogy megtarthassák a jövő szezonra tervezett hangversenyeiket.
Könyv

Beleolvasó – Karl Ove Knausgård: A harmadik birodalom

A Hajnalcsillag-sorozat harmadik részében Karl Ove Knausgård új fénytörésbe helyezi az első részben megismert szereplők életét, és ahogy gyűlnek a rejtélyek, egyre mélyebbre hatol az öröklét erdejébe. Olvasson bele ön is a kötetbe!
Vizuál

Barátságos és befogadó múzeumokat ismerhetünk meg a 28. Múzeumok Majálisán

Május 24–25-én újra különleges programokkal várja a látogatókat az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum: érkezik az ország legnagyobb múzeumi fesztiválja és kultúraközeli piknikje, a 28. Múzeumok Majálisa, az ICOM Múzeumi Világnap alkalmából.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Vizuál ajánló

Björk, ahogy még sosem láttad – izgalmas koncertfilm érkezik a mozikba

Május 16-án országosan a kiválasztott mozikban, eredeti nyelven lesz látható a Björk: Cornucopia című koncertdoku, amely a dalszerző-énekes öt éven át tartó turnéját tárja a közönség elé látványos formában.
Vizuál ajánló

Aranyláz Magyarországon – egy napra visszatér a mozikba Chaplin százéves klasszikusa

Június 26án, az Aranyláz premierjének századik évfordulóján digitálisan feljavított, 4K-s változatban láthatja a nagyközönség Charlie Chaplin 1925-ös remekművét, az Aranylázat.
Vizuál ajánló

Barátságos és befogadó múzeumokat ismerhetünk meg a 28. Múzeumok Majálisán

Május 24–25-én újra különleges programokkal várja a látogatókat az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum: érkezik az ország legnagyobb múzeumi fesztiválja és kultúraközeli piknikje, a 28. Múzeumok Majálisa, az ICOM Múzeumi Világnap alkalmából.
Vizuál hír

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.