Csütörtökön délután jelentették be, hogy Gera Marinát, aki az Örök tél című filmben nyújtott alakításáért 2019-ben nemzetközi Emmy-díjat kapott, a Televíziós Művészetek és Tudományok Nemzetközi Akadémia (The International Academy of Television Arts & Sciences) tagjává választották. A tagság élethosszig tart, de nem a díjjal jár, hanem a többi tag szavazza meg.
A színésznő a Forbesnak elmondta, hogy a lengyel Pola Hempowicz producer jelölte ugyanis, aki első lengyel nőként lett az akadémia tagja, és aktívan nézelődött a régióban, ki járhatna be hozzá hasonló utat.
Gera Marina 2019 novemberében kapta meg az Emmy-díjat. Az Örök tél című filmben Irént alakítja, egy munkatáborba hurcolt sváb áldozatot, aki embertelen körülmények között dolgozik, abban reménykedve, hogy visszatérhet a kislányához.
Fejlécfotó: Tayfun Coskun/Anadolu Agency via Getty Images
A művésznő Kult50-ben megjelent portréját itt olvashatja.

Kapcsolódó
„A nagy teher összeszed” – Gera Marina a Kult50-ben
„Úgy álltam hozzá, hogy ezt a maratont én most lefutom, de úgy, hogy ez most az én csúcsom lesz. Nagyon akartam nagyon jól megcsinálni, de az a görcs, amit a megfelelési vágyhoz kötök, nem volt bennem. Ha mondják, hogy ezt csak most az egyszer tudjuk felvenni, többször nem, akkor csak azért is hozom a legjobb formám, ilyen szempontból sportoló alkat vagyok, a nagy teher összeszed, és nem szétesek tőle” – árulta el Gera Marina, az ország első Nemzetközi Emmy-díjas színésznője a sikerét meghozó Örök tél című filmről.