Vizuál

A népies szecesszió mestere, Lechner Ödön

2020.08.27. 10:15
Ajánlom
Formavilágának jellegzetes példája az Iparművészeti Múzeum, a kecskeméti Városháza vagy a Magyar Állami Földtani Intézet szecessziós épülettömbje.
11923217_1074371925914182_7437538078880773439_n-100949.jpg

Lechner Ödön (Fotó/Forrás: Wikipédia)

Jómódú pesti polgárcsaládban látta meg a napvilágot 1845. augusztus 27-én. Ügyvéd apjának téglagyára is volt, így korán megismerkedett az építőanyagokkal. 1865-től a József Ipartanodában (a későbbi Műegyetemen) Skalnitzky Antal tanítványa volt, majd a berlini építészeti akadémián képezte magát. Itt lett a klasszicizmus híve és került közelebbi kapcsolatba Pártos Gyulával és Hauszmann Alajossal. 1868-ban társult Pártossal, akivel 1897-ig dolgoztak együtt. Lechner 1875 és 1878 között Clément Parent párizsi irodájának munkatársaként reneszánsz kastélyok helyreállításán dolgozott, s egy időre a francia reneszánsz elkötelezett híve lett. Huszka József néprajzkutató hatására

az indiai és perzsa díszítőművészetet is tanulmányozta, így fejlesztett ki lépésről lépésre egy jellegzetesen magyar stílust.

Hazatérése után Pártossal több pályázaton nyertek, ők tervezték 1883-ban a szegedi Városházát, 1886-ban a budapesti Drexler-palotát és több eklektikus stílusú pesti bérházat, például a Váci utcai Thonet-palotát. Az Andrássy út 25. alatti – később a Balettintézetnek otthont adó – bérház még a franciás historizmus jegyeit viseli magán, de már itt is megmutatkozott Lechner egyéni látásmódja. 1889-ben Angliában tett tanulmányutat Zsolnay Vilmossal, a pécsi porcelángyár vezetőjével, barátságuk és ottani tapasztalatai – a Kensington Múzeum kerámiagyűjteménye, vidéki kastélyok bejárása, a koloniális stílus megismerése - tovább alakították egyéni kifejezésmódját.

fortepan_82314-095022.jpg

Drechsler-palota (Fotó/Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György)

Lechner keleties, színes ornamentikájú, mégis fegyelmezett szerkezetű épületeket álmodott meg. Magyaros formavilágának jellegzetes példája az Iparművészeti Múzeum (1896, Pártossal), a kecskeméti Városháza (1897, Pártossal), a Postatakarékpénztár Hold utcai épülete (1901, Baumgarten Sándorral) és az egyedül tervezett Magyar Állami Földtani Intézet (1899) szecessziós épülettömbje a Stefánia úton.

Művei hatalmas érdeklődést váltottak ki, de igencsak megosztották a közönséget.

Az Iparművészeti Múzeumot "a cigánykirály palotájának" csúfolták, a Postatakarékpénztár épületét a korabeli sajtó szerint "lelkesedők és gúnyolódók" nagyobb számban keresték fel, mint az ügyfelek. Lechner balszerencséjére a bírálók közé tartozott a kultuszminiszter is, aki még a parlamentben is szóvá tette az "építészeti ballépésre" kidobott pénzt. Lechner ettől kezdve állami megbízást nem kapott, mesteriskoláját nem engedélyezték, még követőinek alkotásai is csak számos módosítással valósulhattak meg. Hatása mégis továbbterjedt, a stílus elfogadott lett Komor Marcell, Jakab Dezső és más építészek révén.

fortepan_82644-095538.jpg

Iparművészeti Múzeum (Fotó/Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György)

Lechner visszafogottabb művei közé tartozik Zala György szobrász műteremvillája (1899) Budapesten és a szegedi Deutsch-palota (1900) homlokzata. A kőbányai Szent László-plébániatemplom (1899) több tervváltozaton át jutott el az első, bizáncias elképzelésektől a megépült keresztházas, egy fő- és két kísérőtoronnyal díszített, gótizáló változatig. Utolsó megvalósult alkotása a pozsonyi Katolikus Főgimnázium és a mellette álló Kék templom, Erzsébet királyné emléktemploma volt 1913-ban. Öt főművének a kőbányai Szent László-templomot, a kecskeméti Városházát, a budapesti Iparművészeti Múzeumot, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet épületét és a Postatakarékpénztárat tekintik, ezek az UNESCO világörökségi jelöltlistáján is szerepelnek.

A szecesszió művésze volt

Magyar kezdeményezésre a katalán Antonio Gaudi és Lechner Ödön halálának évfordulóján, június 10-én ünnepli a világ a szecesszió napját. A századforduló jellegzetes képző- és iparművészeti, valamint irodalmi irányzatát Franciaországban az Art Nouveau (új művészet), Nagy-Britanniában a modern style (modern stílus), Németországban a Jugendstil, az osztrák-Magyar Monarchiában a szecesszió névvel illették. A szecesszió szó elszakadást, a múlttal való szakítást jelenti. A stílusként nehezen értelmezhető, historizmus- és eklektikaellenes mozgalom főbb jellemzői a nagymértékű stilizálás, a növényi vagy geometrikus mintákra építő hullámzó ornamentika, hangsúlyos, élénk színek alkalmazása, "organikus" jellegű formálás.

SztLaszloFotoThalerTamas2-100019.jpg

A kőbányai Szent László-plébániatemplom részlete (Fotó/Forrás: Thaler Tamas / Wikipédia)

Lechner Ödön művészete többet nyújt a kor átlagos alkotásainál,

stílusának fő jegyei a pécsi Zsolnay-gyárban készült színes majolika-, pirogránit- és eozindíszek. Áttekinthető épületszerkezeteivel, festői tércsoportosításával, anyaghasználati és szerkezeti újításaival a korszerű építészeti törekvések európai rangú képviselője volt, aki a magyar népművészet formavilágát a magas építészet szférájába emelte.

Nem csupán építészként, hanem a társasági élet aktív tagjaként is ismert volt, gyakran időzött a Japán kávéházban barátaival, többek között Szinyei Merse Pállal és Rippl-Rónai Józseffel. A közeli ismerősei által csak Papszinak becézett építészről így számos anekdota, legenda és nem utolsósorban portré maradt fenn.

Lechner Ödön 1914. június 10-én halt meg Budapesten. Szobra az Iparművészeti Múzeum előtt áll, 2001-ben posztumusz Magyar Örökség-díjjal ismerték el a magyar építészetet megújító munkáját, Budapesten fasor visekli nevét. Halálának centenáriumán, 2014-ben munkásságát bemutató kiállítást rendeztek az Iparművészeti Múzeumban, 2015-ben, születésének 170. évfordulóján Az alkotó géniusz címmel nyílt mozgókiállítás a budapesti metró szerelvényeiben.

Fejléckép: Az Iparművészeti Múzeum tervrajza (forrás: Iparművészeti Múzeum)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Világhírű íróval is találkozhatunk az Imázsia Kínai Filmhéten

A közönség egy héten keresztül nyolc alkotás közül válogathat, amelyek átfogó betekintést nyújtanak a kínai filmművészet és -gyártás múltjába, jelenébe és jövőjébe. Az Imázsia meghívott vendégei között szerepel a kínai irodalom nagyágyúja, Szu Tong is.
Vizuál ajánló

Érdemes menni a Reökbe – megnyílt a Szegedi Nyári Tárlat!

Gyenge Zoltán filozófus beszédével megnyílt a Szegedi Nyári Tárlat negyvenharmadik alkalma a Reök-palotában, mely június 29-ig várja a látogatókat. Az ünnepélyes megnyitón átadták a rangos seregszemle díjait is a zsűri által kiválasztott öt képzőművész számára.
Vizuál ajánló

Mesteri portréfotók Barcsay mesterről Szentendrén

Huszonöt ikonikus portréfotós lencséjén keresztül elevenedik meg a titokzatos művész, Barcsay Jenő alakja a május 29. és szeptember 21. között látogatható szentendrei kiállításon.
Vizuál kritika

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Vizuál hír

Sári Zsolt, a szentendrei Skanzen főigazgató-helyettese nyerte idén a MúzeumCafé-díjat

A MúzeumCafé szerkesztősége idén Sári Zsolt etnográfus-muzeológust, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettesét, az ICOM Magyarország elnökét tüntette ki MúzeumCafé-díjjal.