Sebastián Lelio filmjének sikere kísértetiesen hasonlít a tavalyi Az ügyféléhez: Farhadi alkotása is rendszeresen ott volt a fesztiválokon és díjátadókon, tehát mindenféle meglepetés nélkül gyűjtötte be az Oscar-jelölést, díjára viszont kevesen fogadtak volna – aztán a film számára szerencsés politikai fordulatok és társadalmi nyomás hatására pár héttel a gála előtt hirtelen legfőbb esélyessé lépett elő, és be is húzta a díjat.

Oscar-esélylatolgató cikkünkben már mi is úgy írtunk az Egy fantasztikus nőről, mint Oscar-várományosról. Végig jelen volt ugyanis a díjszezonban, de inkább csak jelöltként – legjelentősebb trófeája az Independent Spirit Award Legjobb nemzetközi film-díja volt. Ahogy azonban beindult a Hollywoodot is felrázó TimesUp és MeToo kampány, egyre többen kezdtek odafigyelni a filmre – a legjelentősebb lapok foglalkoztak vele kiemelt helyen, felhívva a figyelmet a transznemű Daniela Vega alakítására, így hirtelen nemcsak ő, de a film is reflektorfénybe került. A többit pedig már tudjuk: Vega első transznemű presenterként léphetett színpadra a gálán, a film pedig elnyerte a Legjobb külföldi filmnek járó Oscart.

Kapcsolódó

Nyerhet-e Oscart a Testről és lélekről?

A Berlinaléról jutott az Oscarig Enyedi Ildikó filmje − nemcsak az út egyes állomásait vesszük végig, de azt is, milyen esélyekkel indul a díjért a Testről és lélekről.

Nem lehet tehát eltekintenünk a film körüli felhajtástól. Egyrészt jókor volt jó időben, hiszen az elfogadást és toleranciát hirdető mozi tökéletesen összecseng napjaink legnagyobb hatású társadalmi mozgalmával,

Egyszerűen azért, mert tényleg nem több egy példabeszédnél – annyira erős és egyértelmű benne a rendezői szándék, hogy semmiféle vitát vagy ellenvéleményt nem generál. 

Egy fantasztikus nő (Fotó/Forrás: ELF Pictures)

A sztori főszereplője az érzékeny és alázatos Marina, aki transznemű énekes-pincérnőként egy bárban dolgozik. Élete az idősebb élettársa, Orlando halálával teljesen felborul;  szerelmével és lelki társával együtt egzisztenciáját is elveszti. Nemcsak a gyásszal és a változással kell azonban megküzdenie, de Orlando családjának tettlegességig fajuló ellenszenvével és a társadalom megvetésével is.

A film legnagyobb erőssége egyértelműen Daniela Vega fantasztikus játéka, aki a gyász minden érzelmi rezdülését tökéletesen hitelesen adja át, legyen szó teátrális sírás-jelenetről, karfaszorítóan felháborító bullyingról vagy egyszerűen arról a borzalmas helyzetről, amikor figurája hiába menne tűzbe szerelméért, egyszerűen semmit sem tehet. Leillo ki is használja őt, arcán talán a kelleténél többször is megpihen a kamera. Az Egy fantasztikus nő lényegében az ő egyszemélyes show-ja, de ez inkább felszabadítóan, mint nyomasztón hatott rá – pedig ez még csak a második filmszerepe!

A film legfőbb célja, hogy szimpátiát ébresszen Vega karaktere iránt – ami persze nem nehéz, hiszen tényleg remekül játszik. Ezt a szimpátiát a létező valamennyi fénytörésben megkapjuk: csodáljuk, felnézünk rá, majd sajnáljuk és szívből drukkolunk neki. Valahol viszont zavaró, hogy a filmnek egyáltalán nincsenek továbbgondolandó jelenetei vagy rejtett rétegei – pont annyi és az, amit a felszínen látunk: egy egyébként gyönyörűen elkészített dráma arról, hogy attól, hogy mást szeretünk, máshogy viselkedünk vagy öltözködünk, esetleg nemünk sem sorolható be bináris kódokba, mind ugyanolyan emberek vagyunk, akik élnek, alkotnak és szeretnek. Minden történés és jelenet célja ennek alátámasztása - csakhogy mindez talán maradandóbb filmélményt adott volna, ha nem ilyen instant kapszulaként kapjuk meg, amivel nincs más dolgunk, mint lenyelni.