A nő, ha Shakespeare

Szabó T. Anna

– Korábban vállalt egy mellékszerepet az Anyám és más futóbolondok a családból című filmben, most pedig lefordított egy sikerfilm alapján készült színdarabot. Vannak esetleg filmes ambíciói, vagy csupán véletlenül került kapcsolatba a filmmel, filmekkel?

– Az Anyám és más futóbolondok...-ba véletlenül kerültem bele: Fekete Ibolya (a film rendezője – a szerk.) egy baráti társaságban szúrt ki, a vágó Kornis Annáéknál voltunk éppen; aztán pár évvel később ott találtam magam a forgatáson, nagyon élveztem. Korábban tíz évig dolgoztunk egy filmes lapnál, az azóta sajnos megszűnt CINEMA magazinnál, fordítottunk és cikkeket írtunk, interjúkat készítettünk a férjemmel (Dragomán György, író – a szerk.) együtt, rengeteg bemutatón ott voltunk, szép időszak volt.

Mindig szerettem a filmeket, egészen kicsi koromban a nagymamámmal moziban láttuk többek közt a Sztalkert is, ami meghatározta a látásmódomat.

Filmes téren majdhogynem mindenevő vagyok, bár a horrort vagy az ügyvédes filmeket például azért kevésbé ismerem, nem is beszélve a sorozatokról, ezekre nagyon ritkán van időm. Amikor tudunk, eljárunk moziba, a fiaimmal is rengeteg filmet megnézünk, megbeszélünk. Színészi ambícióim nincsenek, de apró mellékszerepeket, ha úgy adódik, már csak a forgatások hangulata miatt is elvállalnék, mert írói szemmel is izgalmas, ami ott történik.

– A Szerelmes Shakespeare című filmet mikor látta először, és mit gondol róla?

– Rögtön a legelején láttam, a kitűnő Shakespeare-kutatónál, Géher Istvánnál voltam akkor PhD hallgató, és már akkor is a szonettekkel foglalkoztam, úgyhogy közelről érintett a téma. Tetszett a film tempója, a korfestő forgataga és a humora, de a főszereplők személye és a leegyszerűsítő látásmód kevésbé.

de mindent ellensúlyozott a szövegkönyv könnyed humora és a mellékszereplők zsenialitása. Később aztán, amikor újra megnéztem, már a főszereplőkkel is megbarátkoztam. A színdarab még a filmnél is viccesebb és pattogósabb, úgyhogy nem is várunk tőle történelmi hűséget – abszolút profi munka, amit a Madách Színház professzionalizmusa még tökéletesebbé tett. „Tetszés volt célom” – mondhatnák az alkotók Shakespeare-t követve, és a tapsvihar nem is marad el soha.

– Fordítói munkája során megnézte-e a film magyar fordítását, vagy inkább szándékosan kerülte, hogy ne befolyásolja?

– A filmet én csak angolul láttam, szinkronizált filmet egyáltalán nem nézek, ha megtehetem. Nyilván a kilencvenes évek végén volt hozzá a moziban felirat, és biztosan remek volt, de én szándékosan nem kerestem semmiféle kapcsolatot a régi szöveggel – elég gyakori, hogy darabokat vagy szövegkönyveket újrafordítanak, az én fordításommal is előfordult már, ez természetes a szakmában; általában nem minőségi különbséget jelent, hanem stilisztikai eltéréseket, esetleg némi újraértelmezéssel megfűszerezve. Amúgy is sokat szöszöltünk a mondatokon Szirtes Tamással (a Madách Színház igazgatója, a Szerelmes Shakespeare című színdarab rendezője – a szerk.), mintegy eljátszva ketten az összes szerepet, úgyhogy ennek a mostani magyar változatnak is többféle bábája van, akárcsak az eredeti többszerzős szövegnek, bár a köldökzsinórt végül én vágtam el, és én vettem a karomba először az újszülött textust.

– Ön költő és műfordító egyszerre. A szonettek fordítását költői vagy műfordítói feladatként fogta fel?

– Műfordítói feladat, de egyben hihetetlen költői kihívás is, rengeteget tanultam belőle. A szonettforma bizonyos szempontból ugyanolyan kötötten profi munka-tér, mint a lehatárolt színpad, amit a retorika és a nyelvi játékok ereje tölt meg élettel és költői tartalommal.

Egy költő számára a műfordítás az életműve része,

saját hangját is kihallani a fordításaiból, de természetesen nem emelkedhet társszerzői rangra, hanem meg kell maradnia közvetítőnek, tolmácsnak. Szerencsére hozzám amúgy is közel állnak a kötött formák, Géher István és Lator László zseniális műfordító-szemináriumain egyszerre tanultuk meg a verstan rejtelmeit és a saját vershang megtalálásának útjait.

– Ön fordította a Radnóti Színházban futó Téli regét is. Mennyire volt nagy kihívás egy Shakespeare-darabot magyarra átültetni?

Nincs nagyobb kihívás, mint a Shakespeare-fordítás

– elég kinyitni pár kommentekkel, jegyzetekkel ellátott angol szövegkiadást, hogy lássuk, milyen sokértelmű minden szava és mondata. Szándékosan játszik az irizáló többértelműséggel, az erősen érzéki hasonlatokkal, a nyelve izzó és eleven, tele van titkokkal, csapdákkal és cselekkel. Egy-egy darabot vagy éppenséggel a szonettciklust egész motívumhálók szőnek át, ezeket nem lehetséges szolgai módon visszaadni, csak kreatívan és átélten lehet, hiszen kizárólag a teljes szövegszövedéket figyelve közelíthetjük meg a problémát. A Téli regéhez képest a Szerelmes Shakespeare könnyed szórakozás volt, de ez nem hűsítő limonádét jelent a tiszta szesz ellenében, hanem egy egészen másfajta, de ugyanolyan jól működő profizmust. A szenvedélyt mindkettő felcsigázza, a szomjat mindkettő oltja.