Egy friss hétfő esti hír, hogy mennyire lehet egy fesztivált előre tervezni pandémia idején: hétfő este 21.55-kor kaptuk a hírt, hogy sajnos Isabelle Huppert hétfői COVID-19-tesztje pozitív lett, ezért nem tud részt venni a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. Ennek ellenére megtartják az életművének szentelt Tiszteletbeli Arany Medve díjátadó ünnepséget, amire kedden, 21:45-kor kerül sor a Berlinale Palastban. Isabelle Huppert élőben, de online csatlakozik majd Párizsból, hogy részt vegyen a ceremónián és szóljon a közönséghez. Új filmjét, az À propos de Joan-t (rendező: Laurent Larivière) a díjátadó után a Berlinale Special Gála keretében mutatják be.
A szemünk előtt zajló keserű realitással jól szembe megy a szintén a Berlinale Special programban látható angol komédia, avagy kamaradráma a Good Luck to You, Leo Grande. Sophie Hyde filmjének nehéz meghatározni a műfaját, de ez a 2021-ben elkészült filmekről úgy általában is elmondható. Jól érezhető rajtuk, hogy az alkotóik nem akarnak műfaji korlátok közé szorulni, és nem szándékuk egyértelműen kategorizálhatónak maradni. Hiszen három éve másról sem szól az életünk, minthogy keretek közé vagyunk szorítva és ehhez kell alkalmazkodunk minden pillanatban. Hála a művészeteknek, jelen esetben a filmművészetnek, mindig érkezik erre megfelelő reflexió, szerencsére most sem a filmkészítés körülményei, sem a filmek tartalma nem engedte meg a sémákban, kategóriákban, műfajokban történő gondolkozást.
A Berlinale filmjei jóval letisztultabbak, és egyértelműen a mondanivaló irányába tolódtak el, a szó legnemesebb értelmében.
Emma Thompson és Daryl McCormack a Good Luck to You, Leo Grande c. film sajtótájékoztatóján (Fotó/Forrás: Berlinale)
Szóval a Good Luck to You, Leo Grande, az alig 19 nap alatt készült kamaradráma, intim jelenetek sokasága. A négy jelenetből és találkozásból álló filmben Nancy, a 60 feletti, özvegy hittantanárnő (Emma Thompson), folyamatosan tágítja szexuális fantáziájának és személyiségének határait. Olyan dolgokat él át és próbál ki Leo Grande, a fiatal eszkort (Daryl McCormack) szolgáltatásai által, amiben soha nem volt része. De senki ne várjon szaftos ágyjeleneteket - azért akad pár pikáns momentum -, a film mondanivalója és lényege, az újrakezdés, akár még 60 felett is; és hogy a tabuinkat mi gyártjuk saját magunknak. Ráadásul a szeretet - így az önszeretet is - néha váratlan impulzusokat kaphat, és csodákra képes. A film nagysága nem a látványban, vagy a célirányosan a végkifejletre törő és mindent ennek alárendelő mondanivalóban van, hanem a remekül megírt és eljátszott helyzet-és jellemkomikumokban. De talán még a filmnél is nagyobb hullámokat kavart a női főszereplő, Emma Thompson megszólalása a sajtótájékoztatón, ahol az újságíróknak szegezte a kérdést, miszerint ki beszélt már őszintén a férjével vagy a partnerével arról, hogy van-e kedve a szerelmeskedéshez és azon belül mihez. „Erről keveset beszélünk. Pedig többet kellene beszélnünk az intimitásról és egymás jól szeretéséről is” - mondta Thompson, és teszi is a filmben a 60 pluszos Nancy szerepében.
Nem lenne szerencsés és nem is szándékom bármilyen uniformist vagy zubbonyt húzni az idei Berlinalera, de mintha a filmek többsége a női erőről, a férfiak uralta világ, és vele a maszkulin dominancia és macsóság végéről szólnának. Hétköznapi emberek a hétköznapok hősei, akiknek egyetlen célja - a körülményekhez képest - boldog és méltó életet élni.
Igy tesz Phyllis Nagy Call Jane című filmje is, ami a hatvanas évek Amerikájában játszódik. A korszak abortusz törvényét, az ellene fellépő kommunák és az illegális abortuszok világát mutatja be, a helyzetet, amelybe kortól, társadalmi státusztól függetlenül nők sokasága kényszeredett bele. A történet főhősei Jane, a nőjogi aktivista (Sigourney Weaver) és Joy (Elizabeth Banks). Jane, a felső középosztályhoz tartozó, kissé elkényeztettet házi asszonyból válik az ingyenes, illegális abortuszok megkerülhetetlen figurájává, miután maga is erre kényszerül, ha életben akar maradni. Várandósága 12. hetében derül ki, hogy valószínűleg le fog állni szíve, ha kihordja a magzatot. Választania kellene, ha lehetne, hiszen az élete a tét. Mivel az abortusz tilos és a szakmai bizottság csak férfiakból áll, így az a döntés születik, hogy a gyerek élete az első, akkor is, ha esetleg ebbe mindketten idő előtt belehalnak.
A szintén a versenyprogramban szereplő Claire Denis-film, az Avec Amour et Achernement Juliette Binoche és Vincent Lindon főszereplésével is a női boldogság felkutatására indul. Sara rádiós riporter, férje Jean kissé elveszett, önmagát kereső depresszív férfi figura, aki imádja feleségét, és érzéseit kifejezésre is juttatja. Sara azonban titkon régi szerelme Francois iránt epekedik, maga sem tudja, hogy miért. A nő sodródik, mert nehéz döntés előtt áll, vagy tán mert nem feltétlenül akar döntést hozni egy olyan helyzetben, amiben maga sem tudja, hogy mit akar. Ezt nyilván senki sem tűrné jól. A helyzetet nem ők, nem is Sara, hanem egy fürdővízbe esett okostelefon oldja meg.
Szóval nagy mondandókat, végszavakat, vagy tanulságokat itt sem várhatunk, csak az életet magát, önmaga természetességében.
Juliette Binoche és Vincent Lindon Claire Denis Avec Amour et Achernement c. filmjében (Fotó/Forrás: Berlinale)
Az idei fesztivál legerősebb női figurája egyértelműen a török származású német színésznő, Meltem Kaptan, aki Andreas Dresen Rabiye Kurnaz George Bush ellen című filmjének főszerepét játssza. Andreas Dresen rendezőre nagyon is jellemző, hogy hamar reagál a jelen problémaira, méginkább az emberi sorsokra - és nem a rég- vagy közelmúlt eseményeiben vájkál. A filmen úgy nevetjük könnyesre magunkat, hogy közben Dresen szépen a sorok közt hatalmas fricskát mutat a német igazságszolgáltatásnak és aktuálpolitikának is. A film Murat Kurnaz történetét dolgozza fel, akit 2002 és 2006 közt tartottak fogva teljesen jogtalanul Guantanamon. A film főhőse azonban nem ő, hanem érte harcoló édesanyja Rabiye. A nő úgy veri végig a német, a török és az amerikai igazságszolgáltatáson fia szabadon bocsátását, hogy nem sok fogalma van egyik jogrendszerről sem, sem a három országban uralkodó politikai játszmákról. Egyet tud, hogy fia ártatlan és hogy nem eheti a mama főztjét Guantanamon, és ezt ugye egy igazi anya és háziasszony nem hagyhatja tettek nélkül.
A film világpremierjén a Berlianle Palastban állótaps köszöntötte a 60 éves, alig 160 centis háziasszonyt.
A sort még folytathatnánk a hétköznapi női hősökről, mert szinte minden filmben őket látjuk a vásznon.
Ezek a szinte láthatatlan, de nagyon is fajsúlyos alakok olyanok, mint az idei fesztivál: nem tökéletesek, de életszerűek, megértően reagálnak a változásokra és alkalmazkodnak azokhoz. Általuk a filmek is letisztultabbak lettek, a maguk kaotikus módján harmonikusak és szeretetteljesek. Mintha a világ, beleértve a filmet is, megtalálta volna középpontját ebben a válságban.
Fejléckép: Juliette Binoche és Vincent Lindon Claire Denis: Avec Amour et Achernement c. filmje premierén, Berlinben / fotó: Berlinale