Vizuál

A nyomok a Trafóba vezetnek

2013.02.15. 10:10
Ajánlom
Szörényi Beatrix és Tibor Zsolt Nyomvonal című kiállítása március 24-ig látogatható a Trafó Galériában, melynek terében különböző hibrid installációs műfajok jelennek meg: papírmunkák, objektek és assemblage-ok keverednek és kerülnek új egyensúlyba.

A Trafó Galéria két olyan magyar képzőművész alkotásainak enged teret, akik a pályájuk kezdete óta alkalmazott konzekvens módszertanuknak köszönhetően saját generációjuk emblematikus alkotóivá nőtték ki magukat. A kiállítás Szörényi Beatrix és Tibor Zsolt praxisában fellelhető párhuzamokon túl, műveik finoman efemer mivoltára is szeretné felhívni a figyelmet.

Szörényi Beatrix abszurd konceptuális alapokból építkező akvarelljei meghatározó fontosságúak az egyre népszerűbb műfajon belül is, míg Tibor Zsolt dekonstruktív alkotásainak vizsgálata nélkül nem lehet ma kortárs magyar rajzról beszélni. A két művész kiállítása mégsem a műfaj status quo-jára fókuszál, hanem a folyamatos kísérletező kedvre. Jelen keretek közti bemutatkozásuk apropója is az, hogy markáns kiinduló pozícióikat mindketten más műfajok saját praxisukba történő beolvasztásával tették teljessé. Legutóbbi munkáikban is már erősen a tárgy-létrehozás felé fordultak. Így a kiállításon is plasztikai elemekre terjesztik ki, vagy azokkal teszik teljessé kétdimenziós alkotásaikat. A galéria terében különböző hibrid installációs műfajok jelennek meg; papírmunkák, objektek és assemblage-ok keverednek és kerülnek új egyensúlyba.

Mindkét alkotó kapcsán fontos kihangsúlyoznunk azt, hogy műveik bemutatása alapvetően mellérendelő, és nem hierarchikus természetű; valamint, hogy mindketten előszeretettel nyúlnak a gyerekkor közös referenciapontjaiként szolgáló formákhoz. A kiállítás időtartamára pedig együttállásba kerülnek legújabb, erre az alkalomra létrehozott műveik, amelyek konstellációja mindenféleképpen új metszéspontokat és ösvényeket jelöl ki számukra, azon a pályán, amelyen innovatív eszközökkel nyúlnak a rajz műfajához.

Szörényi Beatrix a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakán, míg Tibor Zsolt az egyetem Festő szakán végzett. Mindkét alkotó Derkovits-ösztöndíjas volt és egyaránt elnyerték a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület Herczeg Klára-díját, Tibor Zsolt 2009-ben a Strabag Art Award International első magyar díjazottja volt. Tibor és Szörényi munkáival pedig ma már gyakran találkozhat a közönség nemcsak a régió olyan központjaiban, mint Bécs vagy Prága, hanem Németországban, Finnországban és Svájcban is.

A Nyomvonal című kiállítás március 24-ig tekinthető meg a Trafó Galériában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Lemondott Lőrinczy György az NKA alelnöki posztjáról

Az Origo értesülései szerint Kásler Miklós miniszter elfogadta Lőrinczy György indokait a lemondást illetően.
Klasszikus

Bencze Máté döntős a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyében

A Magyarországot képviselő fiatal szaxofonos az öt döntős közé jutott a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén Edinburghben.
Könyv

Könyvtáros osztag kutatja fel a könyveket, amikre csak halványan emlékeznek az olvasók

Előfordult már, hogy egyszerűen nem tudott kiverni a fejéből egy könyvet? Néhány részletére emlékezett, de a címre vagy a szerzőre egyáltalán nem. A New York-i Közkönyvtár a legképtelenebb esetekben is próbál segíteni.
Klasszikus

Jelenleg ez a tizenkilenc éves fiú a világ legtöbbet hallgatott csellistája

Már ami a lemezeladási adatokat illeti. Sheku Kanneh-Mason fellépett a brit királyi esküvőn, és 100 ezer példányban adták el a debütáló lemezét. Még nem töltötte be a huszadik életévét.
Zenés színház

Kálmán Yvonne: Nem támogatom Kerényi Miklós Gábort

Közösségi oldalán jelentette be a Budapesti Operettszínház korábbi művészeti vezetője, hogy megpályázza a Nagymező utcai teátrum főigazgatói székét. Bejegyzésében Kálmán Imre lányának öt évvel ezelőtti ajánlására hivatkozik, Kálmán Yvonne azonban visszautasítja, hogy támogatná a rendező pályázatát.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál robot

Mesterséges intelligencia alakíthatja át a mozit - akár már a közeljövőben

Az okostelefonok, okosotthonok és okoshűtők után itt vannak az okosfilmek is? A jövőben forradalmi technológiák segíthetnek a stúdióknak a megfelelő forgatókönyvek kiválasztásában, miközben a robotok akár a színészek helyét is átvehetik.
Vizuál magazin

Szfinxek és obeliszkek városa: egyiptománia és szabadkőművesség Budapesten

Van egy mondás, amely szerint Rómában ma több obeliszk áll, mint Karnakban, az ókori egyiptomiak egyik fő vallási központjában. Talán sokak számára meglepő lehet, hogy Budapesten is többet tudnánk összeszámolni egy városi séta alkalmával.
Vizuál

Réz András: Az utolsó mozielőadás

Nem kell pánikolni, ez az írás nem Peter Bogdanovich azonos című 1971-es filmjének elemzése. És nem is apokaliptikus vízió, amelyben az utolsó mozielőadást a világvége miatt nem követik továbbiak. Hanem Réz András elmélkedik a mozi jövőjéről.
Vizuál ajánló

Csendes áramlat

Idén lenne 85 éves Nagy B. István Munkácsy-díjas festőművész, akinek tiszteletére Csendes áramlat címmel rendezett emlékkiállítást a Pesti Vigadó galériája.
Vizuál banksy

Banksy nem örült neki, hogy kiállítást rendeztek a műveiből az oroszok

A graffitiművész Banksy tudta és hozzájárulása nélkül rendeztek munkáiból kiállítást Moszkvában. A művész kifogásolta, hogy elveivel ellentétben a tárlat látogatóinak még fizetniük is kell, mint mondta, ő sohasem kérne pénzt az emberektől, akik látni akarják a képeit.