Roberto Cicutto, a Biennále új elnöke a zárás alkalmából kiemelte, a rendezvény idei sikere mögött – túl a számokon – annak megértése áll „hogy a kultúra nem egy járulékos eleme az emberek életminőségének, hanem nélkülözhetetlen ahhoz, hogy teljességében megértsük azt, mi történt a világgal az elmúlt két évben (és nem csak akkor)”.
Bár néhány állandó pavilonnal rendelkező ország (Ausztrália, Csehország, Szlovákia, Venezuela) a pandémia miatt távol maradt, a kiállításon így is 60 ország vett részt. Három ország – Grenada, Irak, Üzbegisztán – első alkalommal szerepeltek. A How will we live together? címet viselő központi kiállításra – melynek főkurátora Hashim Sarkis építész volt – 114 építész kapott meghívást.
A legjobb nemzeti pavilonnak járó Arany Oroszlán-díjat az Egyesült Arab Emirátusok Wetland projektje nyerte el, a főkurátori kiállításon a legkiemelkedőbb résztvevőnek járó díját pedig a raumlaborberlin (Németország) kapta. Életműdíjjal ismerték el a spanyol építész és teoretikus, Rafael Moneo munkásságát. Idén egy speciális „in memoriam” Arany Oroszlánt is kiosztottak, melyet Lina Bo Bardi (1914-1992), a brazil modernizmus egyik legjelentősebb alakja kapta.
Hashim Sarkis főkurátor úgy értékelte, hogy
a globális bizonytalanság még erősebbé tette ezt a Biennálét, még aktuálisabbá és még sürgetőbbé tette a kérdést, némi iróniát is hozva magával: „Hogyan fogunk, együtt élni?”. A pandémia éve nem csak veszteség, de nyereség is volt. A járvány időt adott nekünk, hogy elgondolkodjunk és együtt dolgozzunk”.
A Magyar Pavilon kiállítása – melynek kurátora Kovács Dániel, kurátori team-jét pedig a Paradigma Ariadné építészei, Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs és Smiló Dávid alkotják – Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása címmel nemzetközi együtműködésben valósult meg: 12 emblematikus budapesti modern épület újragondolására 12 közép- és kelet-európai építésziroda adott újszerű választ.
A kiállítás a főtémához kapcsolódva a 20. század második feléből származó épített örökségünk jelentésére, sorsára fókuszálva egy olyan globális problémát, a modern építészeti örökség politikai, társadalmi, de fenntarthatósági szempontból is izgalmas témáját dolgozta fel, amely a régiónkat különösen foglalkoztatja.

Az Othernity kurátori csapata (Fotó/Forrás: Szabó Zsófia / Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum)
Az Othernity a Magyar Pavilon történetének első, széleskörű nemzetközi együttműködésen alapuló kiállítási projektje, amelyet 2019-ben egy budapesti nemzetközi workshop készített elő. Az egyes épületekhez kapcsolódó 2020-21-es felvezető budapesti programok után idén augusztusban a Curators Collective Midissage program részeként a Magyar Pavilonban két beszélgetésre került sor, melynek résztvevői a feltörekvő kelet-közép-európai építészirodák közötti, illetve a nemzeti pavilonok közöti együttműködés lehetőségeit vitatták meg.
A visszhang és fogadtatás alapján úgy ítélem meg, hogy jól döntöttünk amikor ezt a projektet választottuk ki a velencei szereplésre.
A kiállítás egyszerre mintaszerű kollaboratív gyakorlat, örökségvédelmi kutatás és kortársi reflexió, amely egy nemzetközileg is releváns kérdést helyezett a középpontba, és friss vizuális formanyelvvel párosult”– összegezte Fabényi Julia nemzeti biztos, a kiállítást szervező Ludwig Múzeum igazgatója.
A Biennálén idén a Lengyel Pavilon Trouble in Paradise projektjében is szerepeltek magyar kiállítók, az Olasz Pavilon „CITY X Venice” virtuális szekciójában pedig Bachman Gábor építész kapott meghívást.
A Magyar Pavilon kiállítása Velence után Budapesten is bemutatkozik, a Ludwig Múzeumban december 9-én lesz a kiállítás megnyitója, amely 2022. január 16-ig lesz látogatható.
A nemzeti biztos meghirdette a 2023. évi 18. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále Magyar Pavilonja kurátori pályázatát.
A felhívás a Ludwig Múzeum honlapján érhető el.
Pályázati beadási határidő: 2022. február 22.
Fejléckép: Wael Al Awar kurátor, az Egyesült Arab Emirátusok Wetland c. projektjéért elnyert legjobb nemzeti pavilonnak járó Arany Oroszlán-díjjal / fotó: Stefano Mazzola/Awakening/Getty Images, Hungary