A várakozás türelmet követel, hiszen a test mozgása helyett a tudat aktivitására tart számot. Ahol a türelem kialszik, elvész a bizalom, és véget ér a várakozás, mégpedig beteljesülés nélkül ér véget. A türelem tehát olyan készség, amely felkészít, összegzésre késztet és az átalakulásra is esélyt teremt. Tanulni, érlelni kell magunkban, hogy kiérdemeljük a találkozást. Az, hogy A türelem születése című kiállítás az adventi időszakban valósul meg, ráadásul egy szakrális hely szomszédságában, világosan kijelöl egy értelmezési tartományt, amelyre Tardy-Molnár Anna kurátori koncepciója is ráerősít, amikor a műalkotások szemlélésére a szenttel való találkozás lehetőségeként utal:

Advent első vasárnapja, azaz a keresztény egyházi év kezdete után pár nappal nyílt meg ez a kiállítás, amelynek címe a „születés” fogalmat egy elvont kifejezéshez társítja, ezzel pedig a Krisztus eljöveteléhez való személyes kapcsolódás lehetőségére irányítja figyelmünk. Az ünnep neve a latin „adventus Domini” – vagyis „az Úr eljövetele” – kifejezésből származik, maga a „türelem” erre az eljövetelre irányulhat, az ehhez vezető időszakot kell, hogy kitöltse, lehetővé téve a felkészülést. A várakozás magában a kettős értelmű eljövetelben éri el jutalmát: egyfelől történelmi értelemben a megtestesüléssel – amely számunkra a karácsony ünnepével válhat jelenvalóvá –, másfelől pedig az eszkatológikus eljövetellel, amely a keresztény tanítások értelmében a történelem végén következik be.

Buhály József: Áttörés, 2019, akvarell, karton, 50 x 34 cm (Fotó/Forrás: Kálmáncsehi Galéria)

A debreceni Széchenyi-kerti Református Egyházközség Kálmáncsehi Galériájában látható összeállítás ugyanakkor azt is megvilágítja, miképp telítődhetnek új jelentéssel a különféle technikával készült, más-más stílusú és tematikájú – a bibliai történeteket legfeljebb áttételesen felidéző – kortárs képzőművészeti munkák egyrészt a tér- és időbeli kontextusnak, másrészt az olyan értelmezést segítő kísérőszövegeknek köszönhetően, mint amilyen a koncepcióleírás vagy a címek.

Aknay János: Viszonyok I-IV, 2018, akril, vászon, 4 x 60 x 50 cm (Fotó/Forrás: Kálmáncsehi Galéria)

Alighanem – a mindenekelőtt angyalképeiről ismert – Aknay János Viszonyok (2018) című sorozata kapcsolható legnehezebben a kijelölt jelentéskörhöz, hiszen a minimalista eszköztár itt nem tesz hozzáférhető vallási tartalmakat, magát a türelem problémáját így nem az ünnep, sokkal inkább a befogadói aktivitás összefüggésében mozgósítja. Mind a négy akrilképnek azonos – a fekete körvonalak által kijelölt, geometrikus alakzatokba rendeződő – struktúrája van, mindenhol homogén színmezők töltik ki a formákat, és az ecsetkezelés is egységes, viszont az egyes munkákon eltérő színkombinációval telítődik ugyanaz a rácsszerkezet. A hasonlóságok és különbségek dinamikája arra késztet, hogy türelemmel elidőzzünk a munkák előtt, összehasonlítva a különféle színharmóniák keltette érzületeket, asszociációkat is. A kiállításon ráadásul szorosan egymás mellé rendezve jelennek meg a széria darabjai, egy nagyobb kompozíció részeként, alakzatok összetettebb kombinációját hozva létre.

Bereznai Péter: Katedrális, 2010, vegyes technika, 60 x 50 cm (Fotó/Forrás: Kálmáncsehi Galéria)

Egyfajta ellenpontként tekinthetünk Bereznai Péter Katedrálisára (2010), amely a szakrális tér stilizált ábrájával erősen referál saját installációs helyzetére, a szent tér közelségére, hiszen a kamarakiállításról egy üvegfalon át a templomtérbe látunk. A vörös négyzet előtt megjelenő párhuzamos tornyokat a címnek köszönhetően tudjuk beazonosítani a több keresztény felekezetnél is kiemelt szerepű, funkciótöbblettel bíró építménytípus jelölőjeként. Bereznai másik kiállított képe, a Várakozás (2014) egy egyszerűbb, stilizált házformát idéz fel, a biztonságot adó otthon terét a várakozás helyeként láttatja, annak szimbolikus jelölőjévé teszi.

Bereznai Péter: Várakozás, 2014, tus-akril, papír, 60 x 50 cm (Fotó/Forrás: Kálmáncsehi Galéria)

Mayer Éva Terra incognita (2021) című sorozatának darabjai – amelyek először a budapesti Molnár Ani Galériában voltak láthatók a művész tematikus egyéni tárlatán – a fogantatás és a meddőség kérdésére koncentrálnak. A méhsejtformájú keretek elektrográfiákat fognak közre. Az üvegbúra alá zárt házforma mellett két ízben jelennek meg bonszájok, egy képen pedig vázába helyezett mákgubók – a növekedés korlátozásának és befolyásolásának kérdése, az élet szimulálhatósága, a terméketlenség és a mesterséges megtermékenyítés lehetősége közvetetten problematizálódik általuk.

Mayer Éva: Terra incognita, 2021, vegyes technika, 4 x 58 x 67 cm (Fotó/Forrás: Kálmáncsehi Galéria)

A képek hátterében többször tűnnek fel levilágított kézírásos levelek, Mayer digitális képei ugyanis vegyes technikával készültek, női csoportokból bekért, pauszpapírra írt szövegeket használt fel a kompozíciókhoz. Ezúttal egyetlen olyan kép látható a sorozatból, amely kifejezetten a szöveges tartalmat állítja középpontba, a hexagonforma középterében feltűnő nagybetűs sorok Istent szólítják meg a vibráló kék háttér előtt:

Az itt imaszerűen megfogalmazott várakozás a művészi koncepció szerint eredetileg a gyermekáldás reményére fókuszál, itt viszont – a karácsony előtti utolsó hetekben – Mária várandóssága lesz az elsődleges vonatkozási pont, a Szűzanya alakja idéződhet elénk beszélőként, aki a szeplőtelen fogantatással az emberiség eredendő bűnösségétől való szabadulást szolgálja.

Ghyczy György: Égi figyelő, 2021, akril, vászon, 80 x 60 cm (Fotó/Forrás: Kálmáncsehi Galéria)

Buhály József Áttörés (2019) című absztrakt kompozícióján a diverz foltok, formák, textúrák, illetve a rétegződések, egymást kitakarások és áttűnések szervezik a befogadói figyelmet, és leginkább a háttérből előtörő narancsos színmező, amely a kiállítási kontextusban az isteni fény, illetve az inkarnáció szimbolikája felől nyer többletjelentést. Ghyczy György Égi figyelője (2021) esetén is részben a morózusan felhordott festékfoltok alól elősejlő fények sejtetik a metafizikai jelenlétet, másrészt az előteret uraló, létraszerű sáv tűnik fel a transzcendenssel való kapcsolat lehetőségeként, amely ornamentálisan szerveződő, ismétlődő jeleket hordoz, mintha csak megfejtésükkel nyerhetnék bebocsáttatást a magasabb szférába.

Bráda Tibor: Páva, 2009, üvegkép, 110 x 80 cm (Fotó/Forrás: Kálmáncsehi Galéria)

A Bráda Tibor üvegképének szerkezeti sajátságait kiemelő hátsó megvilágítás, fénybe helyezettség ráerősít a Páva (2009) keresztény szimbólum voltára. Az állat ábrázolása már az ókeresztény művészetben is különös jelentőséggel bírt – domborműveken, majd oszlopfőkön, kapuzatokban, oromzatokon, ékszereken és más használati tárgyakon is gyakori volt. A páva évről évre megújuló tollazata miatt a föltámadás jelképévé vált, a tollain feltűnő szemszerű mintázat pedig Isten mindent látó voltára is asszociálni enged. Zsila Sándor természetfotósnak gyakori témái a madarak, itt kiállított, Mindent látó szem (2019) című fényképe pedig pont az isteni jelenlét kérdésére fókuszál. A szürkegém duplikálásával azt sejteti, hogy nem érdemes egy külső megfigyelésként tekinteni erre, a szem körül szimmetrikusan tükrözött madáralak Isten természeti létezőkben való megnyilatkozását, mindent átható voltát sejteti.

Zsila Sándor: Mindent látó szem, 2019, fotó, 45 x 60 cm (Fotó/Forrás: Kálmáncsehi Galéria)

Gáti György Keresztpontok (2011) című fotója Krisztus kereszthalálára tesz utalást szokatlan képzettársításokkal, hiszen a közeli forma alulexponálásának köszönhetően úgy tűnik, a sötét éjszakából elősejlő életlen fényfoltok rajzolják ki a képteret négyrészre szabdaló szimbólumot. A háttérben látható lámpák és a gyalogosátkelőknél feltűnő piros jelzőfény a sematikus vörös emberalakkal ismét a várakozás képzeteit aktiválják, az eljövetel már említett kettős jelentésére utalnak, amelyben a saját türelmünk, a hittel övezett várakozás beteljesülést talál. A türelem születése című kiállítás a fény eljövetelének kortárs művekben visszaköszönő ígéretével mutat kiutat az év leghosszabb éjszakáiból, a kétségbe ejtő sötétségből.

Gáti György: Keresztpontok, 2011, fotó, 30 x 20 cm (Fotó/Forrás: Kálmáncsehi Galéria)