Vizuál

A Semmelweis kapta a legtöbb jelölést a 2024-es Magyar Mozgókép Díjakon

2024.05.13. 13:45
Ajánlom
Idén a Lefkovicsék gyászolnak, a Hadik, a Mesterjátszma, a Semmelweis és a Valami madarak című filmek versenyeznek a legjobb játékfilm díjáért. Mutatjuk a jelöltek tejes listáját. 

Immár publikus, hogy a Magyar Mozgókép Díj előzsűrije kategóriánként melyik öt alkotást és alkotót jelöli 2024-ben a Magyar Mozgókép Díjakra. Idén az alkotók nyolc kategóriában – játékfilm, tévéfilm, kisjátékfilm, egész estés animáció, rövid animáció, egészestés dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, és tévésorozat – neveztek a legrangosabb magyar filmes mustrára. A Magyar Mozgókép Díj (2014-2020 között Magyar Filmdíj) Magyarország 2014-ben alapított legrangosabb, évente odaítélt filmművészeti díja, melyet műfaji és alkotói kategóriákban a megelőző év legjobbnak tartott filmjeinek és készítőiknek ítélnek oda.

Mint arról beszámoltunk, a tavalyi évhez hasonlóan idén is öt fős szakmai zsűri díjazza a versenyben lévő filmeket és alkotóikat a Magyar Mozgókép Díjakkal.

A zsűri elnöke Ternovszky Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, érdemes művész.

A zsűri további tagjai Udvaros Dorottya, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Dombrovszky Linda rendező, Kárász Róbert, a Duna Médiaszolgáltató tartalomfejlesztésért felelős igazgatója és Lukácsy György, dramaturg, forgatókönyvíró. A fesztivált június 12. és 15. között rendezik meg, az ünnepélyes díjátadóra az utolsó napon kerül sor, ahol huszonkét kategóriában adják át a legjobbaknak a Magyar Mozgókép Díjakat. A szervezők azt már korábban bejelentették, hogy a szemle életműdíját idén Elek Judit, Piros Ildikó, Gulyás Buda, Selmeczi György és Deimanik Tamásné Baba veheti át.

A 2024-es Magyar Mozgókép Díjak jelöltjei

Játékfilm kategória:

  • Lefkovicsék gyászolnak
  • Hadik
  • Mesterjátszma
  • Semmelweis
  • Valami madarak

Tévéfilm kategória:

  • Bolond Istók
  • Majdnem menyasszony
  • Memento mori - A váci legenda

Egész estés dokumentumfilm kategória:

  • A nemzet aranyai / R: Zákonyi S. Tamás
  • Bagossy Brothers Company - 10 éve úton / R: Könyves Dina
  • HALLASZ ENGEM? / R: Hegedűs Péter
  • Láthatatlan kötelek / R: Varga Ágota
  • Szolgának születtek / R: Moharos Attila

Rövid dokumentumfilm kategória:

  • A látogató
  • Baska magyarul beszél
  • Kaleidoszkóp
  • Kisvárosi borbély
  • Bor és Kenyér a Szent György - hegyen

Kisjátékfilm kategória:

  • Apajegy
  • Széllel szemben
  • SZÉGYENFOLT
  • Cukormáz
  • Az én virágom

Egész estés animáció:

  • Kék Pelikan
  • Kojot négy lelke
  • Tomi, Polli és a Varázsfény

Rövid animáció:

  • Botanica Exotica
  • 27
  • Puskás Öcsi barátai - Keserű csoki
  • Egy jenki Arthur király udvarában X. ep. Londoni barangolások
  • Rozi és Zafir: a rózsaszín fű

Tévésorozat:

  • Cella - Letöltendő élet
  • Legyetek szeretettel
  • Tündérkert – Kísértések kora

Legjobb elsőfilmes Rendező:

  • Cicaverzum / R: Szeleczki Rozália
  • Elfogy a levegő / R: Moldovai Katalin
  • Lefkovicsék gyászolnak / R: Breier Ádám
  • Nyersanyag/ R: Boross Martin
  • Valami madarak / R: Hevér Dániel

ALKOTÓI JELÖLÉSEK

Legjobb Producer:

  • Mesterjátszma /P: Szurmay János, Szabó Máté, Romwalter Judit, Tóth Barna
  • Semmelweis /P: Lajos Tamás
  • Tündérkert - Kísértések kora /P: Helmeczy Dorottya, Kálomista Gábor
  • A nemzet aranyai /P: Zákonyi S.Tamás
  • Szolgának születtek / P: Kisfaludy András, Moharos Attila

Legjobb Operatőr:

  • Nagy András (Semmelweis)
  • Garai Gábor (Tündérkert - Kísértések kora)
  • Balog Gábor, Jakab Ervin, Dobondi Lehel (Szolgának születtek)
  • Vecsernyés János (Memento mori - A váci legenda)
  • Győri Márk (Hadik)

Legjobb Rendező:

  • Koltai Lajos (Semmelweis)
  • Tóth Barnabás (Mesterjátszma)
  • Hevér Dániel (Valami madarak)
  • Pacskovszky József (Majdnem menyasszony)
  • Madarász Isti (Tündérkert - Kísértések kora)

Legjobb Férfi főszereplő:

  • Vecsei H. Miklós (Semmelweis)
  • Szacsvay László (Valami madarak)
  • Bezerédi Zoltán (Lefkovicsék gyászolnak)
  • Trill Zsolt (Hadik)
  • Katona Péter Dániel (Tündérkert - Kísértések kora)

Legjobb Női főszereplő:

  • Nagy Katica (Semmelweis)
  • Kizlinger Lilla (Valami madarak)
  • Törőcsik Franciska (Cicaverzum)
  • Kelemen Hanna (Majdnem menyasszony)
  • Horváth Lili (Hadik)

Legjobb Női mellékszereplő:

  • Szamosi Zsófia (Tündérkert - Kísértések kora)
  • Spilák Klára (Majdnem menyasszony)
  • Mészáros Blanka (Semmelweis)
  • Bordán Lili (Hadik)
  • Csoboth Adél (Cicaverzum)

Legjobb Férfi mellékszereplő:

  • Gálffi László (Semmelweis)
  • Yengibarian David (Mesterjátszma)
  • Kovács Tamás (Semmelweis)
  • Gáspár Tibor (Majdnem menyasszony)
  • László Zsolt (Hadik)

Legjobb forgatókönyvíró:

  • Maruszki Balázs (Semmelweis)
  • Horváth András Dezső, Tasnádi István, Bereményi Géza, Jeli Viktória (Tündérkert – Kísértések kora)
  • Szántó Fanni, Boross Martin (Nyersanyag)
  • Fonyódi Tibor, Tóth Barna (Mesterjátszma)
  • Breier Ádám, Csaba Bálint (Lefkovicsék gyászolnak)

Legjobb hangmérnök:

  • Várhegyi Rudolf (Semmelweis)
  • Csizmadia Botond (Cicaverzum)
  • Lukács Ferenc (Hadik)
  • Madácsi Imre (Valami madarak)
  • Zándoki Bálint, Lukács Péter Benjámin (Mesterjátszma)

Legjobb zeneszerző:

  • Pacsay Attila (Semmelweis)
  • Márkos Albert (Lefkovicsék gyászolnak)
  • Gulya Róbert (Hadik)
  • Kalotás Csaba (Valami madarak)
  • Keresztes Gábor (Mesterjátszma)

Legjobb vágó:

  • Kovács Zoltán (Semmelweis)
  • Lemhényi Réka (Libertate '89 – Nagyszeben)
  • Gotthárdi Balázs (Lefkovicsék gyászolnak)
  • Koncz Gabriella (Szolgának születtek)
  • Szalai Károly (Mesterjátszma)

Legjobb díszlettervező:

  • Nemetz Alex (Hadik)
  • Pater Sparrow (Semmelweis)
  • Pintér Réka (Tündérkert - Kísértések kora)
  • Bobor Ágnes (Lefkovicsék gyászolnak)
  • Bozóki Mara (Majdnem menyasszony)

Legjobb jelmez:

  • Szakács Györgyi (Semmelweis)
  • Zelenka Nóra (Tündérkert – Kísértések kora)
  • Zelenka Nóra (Majdnem menyasszony)
  • Szlávik Júlia (Cicaverzum)
  • Tihanyi Ildikó (Lefkovicsék gyászolnak)

Legjobb maszk:

  • Ipacs Szilvia (Majdnem menyasszony)
  • Kriskó Ancsa (Hadik)
  • Tóth Anikó (Tündérkert – Kísértések kora)
  • Görgényi Réka, Koltai Nóra (Semmelweis)
  • Petrilla Orsolya (Háromezer számozott darab)

Fejléckép: Jelenet a Semmelweis című filmből (Fotó/Forrás: InterCom)

Pasifilm, háromgenerációnyi pasiüggyel – interjú Breier Ádámmal

Kapcsolódó

Pasifilm, háromgenerációnyi pasiüggyel – interjú Breier Ádámmal

Krasznahorkai Lászlóról és Havannában élő magyarokról forgatott dokumentumfilmet, jelenleg pedig Lefkovicsék gyászolnak címmel készíti első nagyjátékfilmjét. Breier Ádám rendezővel többek közt a forgatókönyvírás nehézségeiről, kubai tanulmányairól, a zsidó kultúra megfoghatatlanságáról, a kritikáktól való félelemről beszélgettünk.

Morális felelősségünk, hogy ne pazaroljunk el ennyi tehetséget – interjú Boross Martinnal a Nyersanyag című filmről

Morális felelősségünk, hogy ne pazaroljunk el ennyi tehetséget – interjú Boross Martinnal a Nyersanyag című filmről

Közvetlen állami támogatás nélkül készült el Boross Martin első nagyjátékfilmje, amely ijesztően reális képet fest a magyar vidék és a nagyvárosi értelmiség közt tátongó, áthidalhatatlannak tűnő szakadékról.

„Ez a film visszaadhatja a tanárok tartását” – interjú Krasznahorkai Ágnessel

„Ez a film visszaadhatja a tanárok tartását” – interjú Krasznahorkai Ágnessel

Az Elfogy a levegő című film főszereplőjével életútjáról, belső motivációiról, a történet ijesztő aktualitásairól, valamint arról beszélgettünk, miért volt fontos, hogy felmutassanak egy igazán erős, szerethető és követhető tanárképet.

Ezt most miért nekem kell mondani? Én nem vagyok rasszista! – interjú Császi Ádámmal és Horváth Kristóffal

Ezt most miért nekem kell mondani? Én nem vagyok rasszista! – interjú Császi Ádámmal és Horváth Kristóffal

A Háromezer számozott darab című film alkotóival beszélgettünk a romák és a többségi társadalom viszonyáról, a rasszizmus különböző formáiról és a szavak erejéről.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A teremtés bukása

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt a kérdést teszi fel, emlékszik-e még valaki Ray Wilsonra? Egyúttal azt is megválaszolja, miért érthető, ha a kérdésre a válasz: nem. 
Vizuál hír

Bukovszky Orsolya és Pigler Emília az idei két Friss Csillag

Május 29. és június 4. között rendezik meg a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált. Az idei év különösen fontos mérföldkő a fesztivál történetében: ez lesz az első Oscar-kvalifikáló kiadás.
Vizuál ajánló

Dokumentumfilm készült a budapesti romkocsmákról 

A kulturális élet számos ismert alakjának közreműködésével készült el Sipos Bence Romokból című dokumentumfilmje, amelynek alkotói elsőként kísérelnek meg hiteles lenyomatot adni a fővárosi romkocsmák történetéről, jelenéről és jövőjéről. 
Vizuál magazin

KÉP-regény: Az ősélmény

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos... ezúttal azonban mégsem.
Vizuál ajánló

Utazás a magány és a szexualitás világában – hamarosan a mozikban a Queer

Április 24-én mutatják be itthon Luca Guadagnino legújabb rendezését, a Queert. A film főszerepében Daniel Craig látható, akit alakításáért Golden Globe-díjra jelöltek.