A kiállítást nem egy vagy két kurátor, hanem egy egész kurátori csapat szervezte. Mennyire volt más az előkészítési folyamat? Mennyire volt új helyzet, hogy egyszerre több szempontot kellett összeegyeztetnetek?

Egy-egy ilyen projektnek általában két, de akár három kurátora is van, és a munkafolyamat során is több kollégánkkal kell szorosan együttműködnünk, így az érdekek, igények, vélemények összeegyeztetése nem szokatlan helyzet. Így viszont, hogy a szakmai, tartalmi részét is ilyen sokan állítottuk össze, mindenképp újfajta kihívást jelentett. A slowság fogalma az életben és a művészetben érthető módon mindannyiunknak kicsit mást jelentett, még ha volt is rengeteg közös pont. Leginkább azt volt nehéz összeegyeztetni, hogy a sokféle elméletet, koncepciót úgy hangoljuk össze, hogy egy egységes egészet alkosson. Ezt nem mindig lehet demokratikus úton elérni, ezért

Ez viszont egy nagyon szigorú szerkesztést is igényelt, aminek az eredménye cserébe egy erős, stabil mag lett – mind a kiállítást, mind a kurátori csapatot értve ez alatt.

Mit gondolsz, mennyire kíván közösségi aktivitást vagy éppen ellenkezőleg magányos elvonulást a „slow-ság”?

Is-is. A slow fogalma egy egyensúlyi helyzetet jelent. Azt, hogy a felgyorsult fogyasztói társadalomban élve torpanjunk meg egy kicsit, és ne csak létezzünk vagy túléljünk, hanem éljünk is. Hogy éljük meg a hétköznapjainkat, ne csak úgy átszaladjunk az életen. Ha ez azt jelenti, hogy több minőségi időt töltünk a családunkkal vagy a barátainkkal, akkor az a slow. Ha valakinek azt jelenti, hogy a folyamatos társasági pörgésből egy kicsit kivonja magát, és befelé figyel egy kicsit, akkor az a slow.

 Említetted, hogy új kihívásokkal kell szembenéznetek amiatt, hogy online jelenlétre kell tervezni a megjelenéseket. Ez hogyan befolyásolta a kurátori munkát?

Mindent át kellett gondolnunk és átértékelnünk. Az eddig megszokott felületek – a falakon olvasható szövegek a térben, a vezetők, füzetek, majd a különféle interjúk – most nem alkalmazhatóak. Mivel maga a kiállítás egyenlőre nem létezik fizikai valójában, nemcsak annyi volt a dolgunk, hogy a művek fotóit és a hozzájuk tartozó leírásokat feltöltsük a netre, hiszen megváltozott a befogadási helyzet. A látogató vagy érdeklődő nem állhat a művek elé, és nem veheti szemügyre saját maga a kiállított anyagot. Ugyanakkor arra sincs lehetőségünk, hogy szemtől szemben találkozzunk a látogatóval mondjuk egy-egy tárlatvezetés alkalmával, és ebben a félig informális helyzetben megosszuk velük a saját meglátásainkat vagy a háttérinformációkat. Ezt a helyzetet azzal szeretnénk ellensúlyozni, hogy többféle megjelenésen dolgozunk. Igyekszünk az egyébként szakmailag fontos és elengedhetetlen írott tartalmakat videóval vagy képes anyagokkal gazdagítani.

Másképpen kell gondolkoznunk, egy sor eddig megszokott beidegződést felülír a jelenlegi helyzet. Máshogy kell bemutatni a műveket, máshogy kell eljuttatni az érdeklődőkhöz. Ennek első lépése az a microsite, ahol folyamatosan gyűjtjük a különféle tartalmakat, valahogy úgy, mintha rendszeres programokat szerveznénk a kiállításhoz kapcsolódva.

Petra Maitz: Korallok, 2002-től, fonál, tömőanyag, horgolás (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum / M. Schuster)

A beválogatott művészek mennyire élnek „slow életet”? Ez részükről egy életstratégia vagy művészi reflexióról, egyéni érdeklődésről beszélhetünk inkább?

Szinte klisé emlegetni, hogy mindannyian társadalmi buborékban élünk. Az enyémben, amire rálátásom van, és ahová a kiállító művészek is jobbára tartoznak, a slow által felvetett elvek, valamint a környezettudatosság állandó téma, és sokan igyekszünk több, kevesebb sikerrel követni is ezeket az iránymutatásokat.

Sok műalkotás pedig konkrét környezetvédelmi kérdésekre hívja fel a figyelmet, mint pl. Ursula Biemann videói vagy Petra Maitz horgolt korallzátonya.

Ursula Biemann & Paulo Tavares: Az erdő törvénye, multimedia-installáció, 2014. (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum / Ursula Biemann & Paulo Tavares)

Hogyan tudtok a művészekkel együtt dolgozni ebben a megváltozott helyzetben?

Mindenki nagyon készséges, és remek ötleteik vannak. Sorra kapjuk a karanténbejelentkezéseket, a műhelyfotókat. Syporca Whandal például karanténbejelentkezésként egy videóra felvett performanszt küldött a honlapra, Oto Hudec pedig növénykoncertet adott a kedvünkért. Hihetetlen tartalékokat és játékos kedvet mozgósított meg az online kiállítás.

Mindannyian személyes kapcsolatot tartotok a művészekkel, így sokkal bensőségesebb a viszonyotok, mint amit a normál szervezés igényelne. Van olyan munka, amely különlegesen közel került hozzád?

Jó esetben minden kiállítás során elég személyes kapcsolatunk alakul ki a művészekkel, hiszen ez mindig egy hosszadalmas folyamat, és szoros együttműködést igényel.

Mindenkit másért, máshogyan kedvelek. Ami talán néhány művet közelebb hozott hozzám, vagy átértékelte az értelmezésüket bennem, az a jelenlegi kényszerű bezártság.

Korábban is csiklandozta a fantáziámat a természetbe való kivonulás gondolata, még akkor is, ha magamat úgy isten igazából soha nem tudtam ilyen helyzetben elképzelni. Ugyanakkor mindig érdekeltek a világégés-mitológiára épülő történetek, művek vagy az önkéntesen vállalt egyszerű életmód lehetőségei is. Mindezek gyönyörűen artikulálva a kiállítás több művészénél is megjelennek. Kaszás Tamás Vandalizált Aldo Leopold padja, Erdei Krisztina fotósorozata a kecskepásztorként töltött évéről a rohanó városi életből való kivonulást tematizálja.

Kaszás Tamás munkája (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum / Kaszás Tamás)

Az ezekben a munkákban megfogalmazott alapvetően pozitív és egy egyszerűbb élet álmát hordozó alternatív életstratégiákra azonban mindig inkább a globalizáció mozgalmas „nagyvilágától” való tudatos elzárkózásként, mondhatni a természetbe való bezárkózásként gondoltam, mint felszabadulásként. Most, hogy az eddig megszokott külső ingerek elcsendesedtek körülöttünk, és eltemetkeztünk az otthonainkba, a négy fal közül minden idegszálunkkal a természetbe vagy akár csak a kertbe, netán az erkélyre vágyunk.

Nem véletlen, hogy nem tudjuk megállni, hogy ne menjünk ki a házunk melletti parkba, vagy ne menjünk el sétálni a közeli erdőbe. Évszázados bölcsesség, hogy a bezártság beteggé tesz, a természet közelsége pedig testi-lelki gyógyító erővel bír. Japánban fogalom az erdei fürdőzés, vagyis a shinrin-yoku, amikor csak kimész az erdőbe és meditálsz, pihensz, beszívod az érzékszerveiddel. Mostanában sokkal mélyebb megértéssel fordulok ezen munkák felé.

Voltak olyanok is, akiknél az addigi recepciót új mélységekkel toldotta meg ez a fura remeteség. Mátyási Péter Tűlevélszőnyegét például egészen eddig egy jóval elméletibb síkon közelítettem meg, a kertészkedés ökológiai-elméleti értelmezésén keresztül, személyes viszonyom nem igazán volt vele. Mióta azonban mind a munkám, mind a tágabb társadalmi életem egy kis világító laptop képernyőjére szűkült, a városszéli kutyasétáltatások és a kertészkedés meg a termőföldben turkálás jelenti a kikapcsolódást.

Így lett nálam Mátyási Péter Tűlevélszőnyege, de akár Schuller Judit magányos tengerparti sétáit dokumentáló fotósorozata „karanténmű”.

Mátyási Péter: Tűlevélszőnyeg, 2018-tól, változó méret, szúnyogháló, tűlevelek (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum / Mátyási Dániel)

Az egyén szintjén, a saját hétköznapi életedben indított-e el bármilyen változást a témával való alaposabb megismerkedés?

Ahogy a kollégáimat is, úgy egy ideje engem is aktívan foglalkoztattak a környezettudatos életmód lehetőségei és a slow elvek gyakorlati megvalósíthatósága. Ez sok kis szokásban nyilvánul meg, pl. felhagytam a húsevéssel, igyekszem kevesebb szemetet termelni a nejlonzacskók és a csomagolás korlátozásával, nem veszek PET palackos vizet, ha tehetem gyalog vagy kerékpárral járok dolgozni, ha tehetem, a repülés helyett a vonatot választom, 90 százalékban használt ruhákat vásárolok. Ezért is éreztük úgy mindannyian, amikor Popovics Viki felvetette az ötletét, hogy a közepébe találtunk valaminek, ami mindannyiunk életének szerves része. Azt nem mondanám, hogy a kiállításon dolgozva mélyedtünk el a témában, inkább rendszereződtek azok az információk és gondolatok, amik előtte kavarogtak bennünk vagy bennem. Ami az életmód átalakításában még nagyobb lökést adott, az inkább a slow kiállítás témája és a karantén együtthatása.

Fejléckép: Petró Zsuzska (forrás: Ludwig Múzeum)