Egy, a 2015-ös menekülthullám idején a szerb-magyar határövezetben felhúzott, szögesdrót kerítésen fennakadt, megtépázott muszlim kendőt nézünk az újonnan nyílt Néprajzi Múzeumban a megvilágított vitrin mögött. A leírás szerint a hidzsábot menekülés közben hagyta el egy nő. „Egy olyan krízishelyzetben, mint amilyen a szigorított határátlépés közbeni menekülés, mit jelent egy muszlim nő számára a kendője elvesztése?” – olvassuk a múzeum egyik munkatársának, Vörös Gabriellának leírását a Megérkeztünk című időszaki tárlaton. A gépi szövésű kendő mellett közvetlenül egy zsidó imasálat veszünk szemügyre, amelyet 1911 és 1913 között Grönbamum Gyula gyűjtött a múzeum számára.
Itt jól megférnek egymás mellett, ugyanúgy, mint a kiállítás egy másik szekciójában található roma közösséghez tartozó vajdabot, a nigériai betlehem, a Pápua Új-Guineából származó ősi házoszlop vagy éppen a japán, menyasszonyi kimonó.
Részlet a Néprajzi Múzeum kiállításából (Fotó/Forrás: Incze László / Néprajzi Múzeum)
„A Néprajzi Múzeum az elmúlt 150 évben hat különböző helyszínen fogadta a látogatókat, köztük a Kossuth téren, a Könyves Kálmán körúton vagy húsz éven át anno a Városligetben.
Most azonban valóban megérkeztünk végre.
Ez a tárlat húsz témában, mint például az univerzum, az identitás vagy a történelem, tematikusan mutatja be a magyar és nemzetközi gyűjteményéből válogatott tárgyakat, bőséges adatolással, hangzóanyagokkal” – mondja a Néprajzi Múzeum főigazgatója, Kemecsi Lajos.
„A Ferencz Marcel (NAPUR Architect) által tervezett két bejárattal rendelkező, nyitott, átjárható, demokratikus épület hatvan százaléka a föld alatt található, ezzel is csökkentve az energiafelhasználást, mivel a kiállítási darabok hűtése így költséghatékonyabb. Ráadásul nem kell a tárgyakat a természetes fény roncsoló hatásától külön beavatkozással óvni” – teszi hozzá a főigazgató.
A Néprajzi Múzeum épülete (Fotó/Forrás: Palkó György / Néprajzi Múzeum)
Az új épület tervezésénél fontos kiindulási szempont volt, hogy miben legyen más, mint a Kossuth téri épület.
A múzeum munkatársai elkezdték összeírni, mit szeretnének megvalósítani a legutóbbi ingatlannál háromszor nagyobb új helyszínen, majd külföldi tanulmányutak során inspirálódtak és összegezték a tapasztalatokat. A tervpályázat alapjául szolgáló építészeti programban a kiállítási és kutatási helyszíneknek, az ismeretátadásnak és az ehhez kapcsolódó háttereknek is helyet kellett biztosítani. A raktárbázis azonban még mindig a korábban már elkészült Szabolcs utcai gyűjteményközpontban található. A hatalmas, két bejárat felől is megközelíthető épület körbejárása felér egy fitnesz órával, de megéri az erre szánt idő.
„Gyöngyös pártám elhullatom, harmadnapra megsiratom”
Ez az észak-mezőségi népdal jár a fejünkben, miközben olvassuk, hogy az utolsó tülökpártás menyasszony 1887-ben ment férjhez. A kiállított Sárközi ruházat nem tartozik a legismertebbek közé, a viselet pedig teljesen eltűnt az 1880-as években. Még mindig a Megérkeztünk című kiállítást nézzük, ahol a „Női tárgyak” tematikájú részlegen olyan különlegességeket találunk, mint a díszes hanti cipő, amelyet akkor hordhattak a nők, ha éppen nem menstruáltak vagy a 20. század eleji, az Amúr-vidékéről származó halbőrkabát. A ruhadarabot jellemzően az arktikus területeken viselték az asszonyok: ma már egészen abszurdan hat, hogy akkoriban a férfiak féltékenységből olyannyira beszabályozták feleségeiket, hogy az asszony az ajtóval szemben nem ülhetett le, nehogy esetleg egy idegen férfival kerüljön kapcsolatba.
A nők azonban szemfüles módon hamar rájöttek, hogy a kabát hátát kell díszíteni, hogy felhívják magukra a figyelmet.
Az itt kiállított öltözet feltehetően menyasszonyi viselet.
A Megérkeztünk című kiállítás részlete a Néprajzi Múzeumban (Fotó/Forrás: Palkó György / Néprajzi Múzeum)
Az impozáns épületben egy kétszer 40 méter hosszan húzódó üvegvitrin mögött a múzeum több mint harmincezer darabos kerámiagyűjteményéből válogatott tárgyakat ingyen nézhetik meg a látogatók. A kerámiatér egyedi kialakítása a jobb és bal agyféltekére tett utalás: két-kétezer darab gyűjteményi darab kapott helyet az állandó tárlaton. Most először mutatják be a közönségnek azt a Kolumbusz kora előtti, a közép-amerikai régészeti kollekcióba tartozó kerámiát is, amely a múzeum legrégebbi műtárgya, de olyan különleges kézműves portékát is láthatunk, mint az ún. Lenin-köcsög, amelyen az alábbi felirat olvasható:
„Lenin elvtárs ne mosojogj (sic) örökké, 150 év alatt sem váltunk törökké.”
Az ázsiai, a közép- és dél-amerikai, valamint a nyugat- és kelet-európai térségből származó szilkék, csuprok vagy arc formájú vázák mellett a kárpát-medencei fazekas központokból gyűjtött darabok is vitrin mögé kerültek.
A Kerámiatér részlete a Néprajzi Múzeumban (Fotó/Forrás: Néprajzi Múzeum)
Mindent a szemnek: feliratok helyett a látvány, ami önmagáért beszél
A Zoom címet viselő egység folytatásaként az állandó tárlat jövőre tovább bővül, több ezer műtárggyal. A most megnyílt kiállítás címe a nézőpontváltás fontosságára utal, és olyan ellentétpárokra épül, mint a nagy és a kicsi, a rész-egész vagy a pozitív-negatív. Az alapkoncepió szerint a cél az, hogy a nézőre esztétikai élményként hassanak a bemutatott munkák, épp ezért itt nem találunk magyarázó feliratokat: aki szeretne, QR-kódok leolvasásával szerezhet bővebb információt a művekről.
Itt látható a legrégebbi magyar székelykapu egyetlen megmaradt darabja, amelyet egy kutató az 1900-as évek elején megtalált, lerajzolt és lefotózott.
A Zoom című kiállítás részlete a Néprajzi Múzeumban (Fotó/Forrás: Palkó György / Néprajzi Múzeum)
A kapu 1912-ig állt eredeti helyén, azonban egy vihar kidöntötte. A Néprajzi Múzeum megőrizte a legnagyobb, másfél tonnás gerendát, amelyet egy, a kapu eredeti méreteit bemutató fémszerkezeten installáltak. Egy egész falnyi helyet elfoglal az a 365 darab, a múzeum fotóarchívumából származó, fekete-fehér kép, amelyek között találunk indián férfit, félmeztelen őslakos afrikai nőt vagy egyszerű, nagybajuszos magyar parasztembert is.
A helyiségben egy nagyobb panellakásnyi méretű, hatvan négyzetméteres vitrinben a szibériai sámándob és a 20. század eleji írógép éppúgy megfér egymás mellett, mint a cifraszűr vagy a több mint ötven éves kerékpár.
Utóbbiról valamiért Bukta Imre Béla fácánnal című festménye ugrik be, amelyen egy piros melegítőfelsőben bicikliző falusi férfi látható, kivágott fák között.
Egy éjszaka a múzeumban
A MÉTA (Múzeumi Élmény, Tudás és Alkotás) nevet viselő, kifejezetten a fiatalokat célzó térben múzeumpedagógiai programokat valósítanak majd meg, így a büfék, kávézók és irodák mellett ez a helyszín workshopok megtartására is alkalmas. Az érintőképernyős, ún. „magic wallokat” pedig akár egyszerre többen is nyomkodhatják: a tanulást, új ismeretek szerzését segítő alkalmazás plusz információt nyújt a múzeum gyűjteményében található tárgyakról. A jövőbeni tervek között egy éjszakai „ottalvós” program is szerepel, amikor is az iskolai osztályok beköltözhetnek éjjelre a múzeum falai közé.
A Néprajzi Múzeum épülete (Fotó/Forrás: Palkó György / Néprajzi Múzeum)
A felszínre kiérve, a díjnyertes épületet nézve szokatlan a látvány, szürreális és futurisztikus, mintha egy másik városban lennénk, nem Budapesten. És noha tériszonyosok vagyunk, a bejárható, 7000 négyzetméteres tetőtérre végül mégis felmerészkedünk pihenésképpen. Na nem a szélső lépcsőn, hanem csak középen, a biztonságos úton:
leheveredünk a múzeum tetején a fűbe, és felülről nézzük a Dózsa György úton elhaladó autókat, trolikat.
Már most rengetegen járkálnak a domboldalt idéző felületen, családok, turisták, tinédzserek. Néhány méterre tőlünk egy fiatal szerelmespár fekszik a fűben, nézik az Ötvenhatosok terét, aztán egymást, mekis sültkrumplit majszolva. Hétköznap délután van, verőfényes napsütés, koranyári idill. Mégis, az a múzeumban látott, megtépázott muszlim kendő jut eszünkbe; vajon a tulajdonosa hol járhat most?
A képre kattintva galéria nyílik:
Fejléckép: A Zoom című kiállítás részlete a Néprajzi Múzeumban (fotó: Incze László / Néprajzi Múzeum)
Támogatott tartalom.
hírlevél
