A nagy visszatéréseknek mindig van egy varázsa – legyen az a varázs csalóka vagy valódi –, ami arról győzködi a nézőt, hogy amit lát, nem mindennapi. Legújabb, Előttem az élet című filmjével Sophia Loren tizenegy év után tér vissza a vászonra – illetve nem is oda, hanem a Netflix-előfizetők képernyőire. A film az ikonikus színésznőnek kijáró klasszikus mozi, amellyel Lorennek jó esélye van az Oscar-jelölésre. A focikommentátorok eszköztárához nyúlva két értelmetlen statisztikát is említhetünk: ezzel ő lenne a legidősebb színésznő, akit Oscarra jelölnek, de még Henry Fonda rekordját is megdöntené, akinek karrierjében mérték a két jelölés közötti legnagyobb időrést (41 évet).
Ennél lényegesebb, hogy Loren visszatérésének varázsa valódi. Mintha csak ráírták volna a szerepet.
És minden bizonnyal rá is írták. A film Romain Gary 1975-ös, Émile Ajar írói néven publikált regényéből készült, annak nem is első, hanem második feldolgozása (1977-ben, Simone Signoret főszereplésével forgott a Madame Rosa). A film rendezője pedig Sophia Loren fia, Edoardo Ponti, aki harmadmagával írta a forgatókönyvet a rendkívül népszerű regényből – kezdettől anyját látva a főszerepben.
Előttem az élet (2020) (Fotó/Forrás: Netflix)
A színésznő tizenöt évesen, a szépségversenyek kifutójáról érkezett a filmes szakmába Sofia Villani Scicolone néven, hogy aztán később férje segítségével Sophia Lorenként ismerje meg a világ. A közvéleményt furcsa módon mindig jobban érdekelték a színésznő „ügyei” – Gina Lollobrigidával folytatott „kebelháborúja”, adócsalási ügye, amely egy valóságshowként lezajló börtönbüntetéssel fejeződött be, de még a Carlo Pontival való házassága sem lehetett elég unalmas ahhoz, hogy ne a „bigámista” férjről cikkezzenek az újságok. Pedig Loren jól láthatóan a komolyabb szerepekre utazott karrierje során (még ha nem is mindig sikerült megcsípnie őket), tudatosan nem a csillogó karaktereket kereste, hanem két lábban a földön járó, józan, határozott nőket alakított olyan filmekben, mint az Egy asszony meg a lánya és az Egy különleges nap.
Karaktere ilyen az új filmben is. Az Előttem az élet egy idős holokauszt-túlélő asszonyról szól, aki prostituáltak gyerekeire vigyáz, egykor maga is a legősibb mesterséget gyakorolta. A kemény, edzett Rosa asszony az utolsó tartófonál azok számára, akikről nem tud gondoskodni a szociális ellátórendszer: rövidebb vagy hosszabb időre befogadja azokat a gyerekeket, akiket különféle kényszerűség miatt elhagyott az anyjuk.
Előttem az élet (2020) (Fotó/Forrás: Netflix)
Egy nap a szenegáli származású árva, Momo – akit a képernyőn erősen sugárzó Ibrahima Gueye alakít – kirabolja az asszonyt, de a fiúról gondoskodó Dr. Coen (Renato Carpentieri) elintézi, hogy a lopott gyertyatartók visszakerüljenek Rosához.
Sőt, kis rábeszéléssel arra is ráveszi őt, hogy két hónapig gondoskodjon a számára terhet jelentő Momóról. Az asszony idős korára, fáradtságra hivatkozik, de csak rááll a dologra. Ő és a fiú egymáshoz csiszolódásáról szól az egyszerű és gyönyörű történet.
Edoardo Ponti nem formabontó, igazán kiemelkedő rendező, de annál megbízhatóbb mesterember. Olyan biztos kézzel irányítja a cselekményt, és olyan pontosan csikarja ki két főszereplőjéből a nagyszerű színészi játékot, hogy a néző azt is megbocsátja neki, hogy az adaptált regény idiomatikus kifejezésmódját, humorát kigyomlálta a filmből. A regény egy ronda öregasszony haldoklásának története egy szabadszájú, iskolázatlan kisfiú által elbeszélve. A filmben viszont – amely egyébként a cselekményt Párizsból Bariba helyezi – az öregasszonyban az egykori szépséget látjuk, és nem maradt hely az olyan parádés mondatoknak, mint amilyen a regényben ez: „Én nem is értem [mondja Momo], miért vannak olyanok, akiknek mindenük megvan, rondák, öregek, szegények, betegek; másoknak meg semmijük sincs az égvilágon.”
A rendező inkább könnyfakasztó történetet szeretett volna mesélni,
ezt a hatást erősíti Gabriel Yared (Az angol beteg, Angyalok városa) vonósokra és zongorára komponált zenéje is.
Előttem az élet (2020) (Fotó/Forrás: Netflix)
Azok a kérdések viszont felbukkannak, amelyekre a közbeszéd sok ízes, ízetlen vagy egyenesen felforgató szót pazarol. Van-e híd két távoli generáció között? Muszlim és zsidó, fekete és fehér bőrszín, nincstelen bevándorló és európai polgár között? Momo egy prostituált anya árvája, fekete bőrű, muszlim, rendkívül találékony, ügyes és svindlis, alig múlt tízéves, de már ügyesebben teríti a kábítószert, mint a nagyok. Rosa öreg zsidó asszony, egykori prostituált, aki előtt a holokauszt traumája máig feldolgozatlan. Mindenben különböznek, mégis összeköti őket valami: tekintélyt, megbecsülést akarnak kivívni egy olyan világban, amelyben az egyén felőrlődik a nagy történelmi és társadalmi folyamatokban. Nem véletlen, hogy Victor Hugo A nyomorultak című regényében találjuk meg a történet rokonát, amelyről az egyik szereplő, Hamil úr (Babak Karimi) így beszél: „Victor Hugo azt tanítja, hogy minden viszonyítás kérdése. Különösen a jó és a rossz. Attól függ, kikkel találkozol, és mennyire figyelsz rájuk.”
Nem tudjuk, hogy Rosa asszony és Momo mennyit értenek a másik tragédiájából, nehézségeiből, de minél közelebb hozza őket egymáshoz a sors, annál jobban érzik egymás fájdalmát, annál jobban bíznak egymás természetében.
A film persze sokkal kevésbé lenne érdekes Sophia Loren parancsoló jelenléte nélkül. A színésznő megformálásában Rosa erős karakter gyengülő testben, egyre sebezhetőbb, ahogy elhatalmasodik rajta a demencia és a jelenből való menekülés vágya. Muszáj kalapot emelnünk a kisfiú, Ibrahima Gueye játéka előtt is, szuggesztív tekintete mágnesként vonzza a néző szemét. Kettejük összjátéka nélkül az Előttem az élet könnyen a giccs felé hajlana, így viszont még hinni is tudunk neki.
A film előzetese
Az Előttem az élet november 13-tól látható a Netflix kínálatában.
hírlevél
