Vizuál

A terek végrendelkezése – Gergye Krisztián kiállítása Szentendrén

2021.09.21. 13:45
Ajánlom
Akvarelljeit mutatja be Gergye Krisztián kortárs táncművész és koreográfus a szentendrei MANK Galériában, amely helyet ad továbbá egy transzformatív performansznak is szeptember 25-én, 10 és 18 óra között.

Korábban több alkalommal foglalkoztunk már a fidelio.hu-n a hazai kortárs színház- és táncművészet kiemelkedő alkotója, Gergye Krisztián képzőművész oldalával: 2020-ban beszámoltunk a karantén idején született festményeinek kőszegi kiállításáról, majd arról is hírt adtunk, hogy alkotásait jótékony célra ajánlotta fel a független színházi dolgozók megsegítésére – a képek licitáláshoz lapunk biztosította a nyilvánosságot.

Idén szeptember elején A tér testamentuma címmel nyílt meg Gergye Krisztián önálló kiállítása a szentendrei MANK Galériában, ahol a művész számos akvarellje mellett Trifusz Péterrel közösen készített medence-térinstallációja is látható, amely eredetileg az Ahol a sötétség című szólóelőadás díszletének készült.

GergyeKrisztianATertestamentuma2021_09_08-36-130819.jpg

Látogatók A tér testamentuma című kiállításban (Fotó/Forrás: Csákvári Zsigmond / MANK Galéria)

„A húsz éve alapított, nevét viselő társulat mottója – »Nem csak tánc« – kifejezően utal sokirányú érdeklődésére és művészetközi kísérletezéseire” – mondta el a kiállítás megnyitóján Áfra János költő, műkritikus, aki a kiállított képek kapcsán egy lényeges közös pontra is felhívta a figyelmet: „A kiállítótérbe lépve rögtön szembetűnő, hogy a monokróm, kék-szürke árnyalatos képek mellőzik az élő alakok megjelenítését, így mintegy

lehetőséget adnak arra, hogy a képzetes szintjén mi is belépjünk egy-egy közegbe.

A bejárattól balra feltűnik egy házmedencét ábrázoló mű és egy, a színházi teret megidéző függöny, jobbra pedig egy tágas épületbelső, egy lépcső és egy tető képe, valamint ablakok, amelyek vonalán tovább szalad tekintetünk a galéria üvegfalán túlra, a szentendrei régi művésztelep kertje és a művészházak irányába” – fogalmazott Áfra János.

IMG_20210908_174752-130940.jpg

Gergye Krisztián alkotása A tér testamentuma című kiállításon (Fotó/Forrás: Várhegyi András / Fidelio)

A megfestett medencék, partszakaszok, tetők és enteriőrök eredeti funkciójuktól megfosztva a földön túli világ allegóriáiként léteznek. Sokszor a magától értetődő, ábrázoló jellegű térelemek, mint az úszósávok elválasztási pontjai, vagy a képmező térszerkesztésének irányai szimbólumokká válnak, melyek gazdagítják a képek jelentésbeli mélységeit.

Gergye Krisztián művészetében nem válnak szét a különböző művészeti ágak, így az akvarellfestményeit bemutató kiállításában is számos színpadi utalás érhető tetten. Festett terei sajátos teátrális helyszíneknek is tekinthetőek ugyanúgy, ahogy a hagyományos színpadokon is az előadóművészeten keresztül a hétköznapi életen túlmutató emelkedettség valósul meg.

GergyeKrisztianATertestamentuma2021_09_08-35-130818.jpg

Látogató A tér testamentuma című kiállításban (Fotó/Forrás: Csákvári Zsigmond / MANK Galéria)

„Mindig is foglalkoztattak a képzőművészeti alkotásokban rejlő mögöttes tartalmak, a koreográfiáimban gyakran indulok ki ilyen sűrű mondanivalójú képekből. A két terület párhuzamosan jelenik meg a művészetemben. A színpadképet is legtöbbször egyfajta festményként képzelem el, amely képes elemelni a látottakat és tágabb asszociációs keretet megnyitni a nézők előtt” – mondta el Gergye Krisztián.

Megnyitóbeszédében Áfra János megjegyezte: „A tér testamentuma cím – a Biblia két nagy részét felidézve – valamiféle transzcendens távlatot sugall, mintha itt a tereket érintő szövetségről lenne szó, vagy épp a terek végrendelkezéséről, amely viszont szövegek helyett képi helyzetek megragadásával történik. Nem véletlen, hogy az egyes munkák cím nélkül tűnnek fel a galériában.

Azt mutatja fel ez a kiállítás, amit az ember által épített, majd a használat után elhagyott, a természeti erők által szép lassan visszafoglalt terek kifejezni képesek.”

GergyeKrisztianATertestamentuma2021_09_08-19-131333.jpg

Gergye Krisztián A tér testamentuma című kiállításban (Fotó/Forrás: Csákvári Zsigmond / MANK Galéria)

Kísérlet az idő megállítására

A kiállítás helyet ad egy transzformatív performansznak is szeptember 25-én 10 és 18 óra között. A tér metamorfózisa című produkció kísérlet az idő megállítására, amelyben Gergye Krisztián egy olyan kihívás elé állítja saját magát, amely során egyéni kiállításának nyitvatartási idejében egy folyamatos jelenlétet igénylő előadásként is értelmezhető cselekményt hajt végre. Az esemény és a tér alakulását élőben, személyesen is, vagy akár az interneten keresztül, streamelve is figyelemmel kísérhetjük.

A nap során az adott térinstalláció folyamatos morfológiájának lehetünk szemtanúi, amit 18 órakor egy páros tárlatvezetés követ a kiállítás kurátora, Sipos Tünde és az alkotó közreműködésével. Az egész napos esemény koronájaként egy csaknem egyórás összművészeti performansz veszi kezdetét 19 órakor Gergye Krisztián szólóelőadásában.

IMG_20210908_185954-130942.jpg

Trifusz Péter térinstallációja Gergye Krisztián A tér testamentuma című kiállításán (Fotó/Forrás: Várhegyi András / Fidelio)

A tér testamentuma című kiállítás október 2-ig látogatható.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A teremtés bukása

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt a kérdést teszi fel, emlékszik-e még valaki Ray Wilsonra? Egyúttal azt is megválaszolja, miért érthető, ha a kérdésre a válasz: nem. 
Vizuál hír

Bukovszky Orsolya és Pigler Emília az idei két Friss Csillag

Május 29. és június 4. között rendezik meg a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált. Az idei év különösen fontos mérföldkő a fesztivál történetében: ez lesz az első Oscar-kvalifikáló kiadás.
Vizuál ajánló

Dokumentumfilm készült a budapesti romkocsmákról 

A kulturális élet számos ismert alakjának közreműködésével készült el Sipos Bence Romokból című dokumentumfilmje, amelynek alkotói elsőként kísérelnek meg hiteles lenyomatot adni a fővárosi romkocsmák történetéről, jelenéről és jövőjéről. 
Vizuál magazin

KÉP-regény: Az ősélmény

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos... ezúttal azonban mégsem.
Vizuál ajánló

Utazás a magány és a szexualitás világában – hamarosan a mozikban a Queer

Április 24-én mutatják be itthon Luca Guadagnino legújabb rendezését, a Queert. A film főszerepében Daniel Craig látható, akit alakításáért Golden Globe-díjra jelöltek.