Vizuál

A természet menedékei

2014.09.02. 10:00
Ajánlom
Kudich Zsolt és Zsirmon Réka nyolc ország tizennégy Duna-menti nemzeti parkjáról készült fotóiból nyílik kiállítás szeptember 11-én a Fővárosi Állatkert Holnemvolt Parkjában.

A fotósorozat a Duna utolsó megmaradt természetes ártereit, folyószakaszait mutatja be. A vállalkozásban egyszerre van jelen a tenni akarás és a szomorú realitás: tenni, amit és ameddig még lehet, és képeken megőrizni azt, amit ilyennek már sohasem fogunk látni. A Duna az egyetlen európai folyó, amely szerepel a WWF (Természetvédelmi Világalap) veszélyeztetettségi toplistáján. Azért került fel rá, mert eredeti ártere és mellékfolyói területük több mint 80 százalékát veszítették el a gátépítések, a környezetszennyezés és az éghajlatváltozás következtében a 19. század óta.

A Duna régió természeti öröksége európai jelentőségű. Egyrészt a folyó számos veszélyeztetett faj menedéke, másrészt Európa megmaradt vadonjainak jelentős része itt található. A kiállítás a természet sérülékeny egyensúlyára, a határokon átnyúló természetvédelmi együttműködés fontosságára hívja fel a figyelmet. Kudich Zsolt és Zsirmon Réka kalandos utazásai során olyan helyekre is eljutott, ahová csak kevesek, többek között a Bulgáriában található Persina természetvédelmi területre, amely egy ma is működő börtönsziget, és csak a bolgár igazságügyi miniszter engedélyével látogatható.

A kiállítást szeptember 11-én 17 óra 30 perckor Mag. Carl Manzano, az ausztriai Donau‐Auen Nemzeti Park igazgatója nyitja meg a Hullámvasút alatti kiállító teremben. A tárlat november 11-ig tekinthető meg.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Vásáry Tamás

Életének 93. évében, csütörtökön éjjel elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Szent István Rend birtokosa a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Színház

Alászállás a páciens elméjébe – pszichothriller látható a Pinceszínházban

Nicolas Billon Elefántos dal című pszichothrillerét legközelebb február 26-án játsszák a Pinceszínházban. A világszerte nagy sikert arató darab először látható Magyarországon.
Vizuál

Marty Supreme: Egy fiú, aki nem tud veszíteni – még akkor sem, amikor kellene

Timothée Chalamet komoly eséllyel pályázhat az Oscarra, legújabb filmjében ugyanis felvillanyozó erővel formál meg egy fiatal asztaliteniszezőt, aki bárkin és bármin hajlandó átgázolni, hogy elérje céljait. Marty Supreme kritika.
Színház

Hang és fény nélkül – egy súgóról szól a Harag György Társulat előadása

Kevés olyan színházi figura van, akinek a munkája akkor tökéletes, ha senki sem veszi észre. Tiago Rodrigues darabja a súgó alakján keresztül mesél arról az alázatról, amely nélkül előadás nem jöhet létre. A művet Bocsárdi László rendezésében láthatjuk először magyar nyelven. Sopro kritika.
Klasszikus

Fénypontok három évszázad csellózenéjéből

Matuska Flóra doktori tanulmányainak befejezéseként zárókoncertet ad február 7-én a Zeneakadémia Solti termében, Bach, Beethoven és Sosztakovics műveiből válogatva.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Flame Game

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal betartja ígéretét, és bemutat minket egy különleges, tűzről pattant társaságnak. 
Vizuál ajánló

Gyémánttal csábít az Art and Antique: rekordkiállítás, több mint ötven galéria a Bálnában

Minden eddiginél nagyobb területen és több kiállítóval jelentkezik február 26. és március 1. között az ország legnagyobb összművészeti seregszemléje. Idén ötven galéria jelezte részvételét, az Art and Antique szervezői pedig látogatói rekordra számítanak.
Vizuál gyász

Elhunyt Keleti Éva

Nevéhez fűződik számos jelentős, de elfeledett fotóművész munkásságának újrafelfedezése, 1955 óta fotózott, színházi fényképezésben iskolát teremtett. Keleti Éva, a magyar fotóművészet ikonikus alakja 94 éves volt.
Vizuál ajánló

A titkosügynök: hamarosan a mozikban a brazil sikerfilm

A Cannes-ban és a Golden Globe-on is díjazott Kleber Mendonça Filho új filmje egy erőszakos múltja elől menekülő apa történetén keresztül rajzol sötét képet Brazíliáról. A négy Oscarra jelölt A titkosügynök február 19-étől látható a magyar mozikban. Előzetes a cikkben!
Vizuál ajánló

Sírás, nevetés, forradalom és időutazás – összeállt a 16. Frankofón Filmnapok programja

A 2025-ös Cannes-i Filmfesztivál nyitófilmjével, Amélie Bonnin új rendezésével nyit a 16. Frankofón Filmnapok Budapesten. Március 4-14. között 23 kortárs frankofón alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.