2023 tavaszán nyílt meg a Ferenczy Múzeum Centrum gyűjteményes kiállítása a Ferenczy Múzeumban. Az ötéves állandó tárlat különlegessége, hogy időszakonként megújul. Az első szekcióban a közönség Haász István munkáit ismerhette meg, október 22-től pedig Ladik Katalin költő, színésznő, performer kiállítása lesz látható.
Ladik Katalin a közép- és kelet-európai művészet egyik meghatározó alakja.
Szülővárosa, a volt jugoszláviai Újvidék többnyelvűsége alakította Ladik vizuális megközelítését a nyelv és a költészet dimenziójában.
Költőként indult, költeményeinek publikálása révén került kapcsolatba a hatvanas évek második felében az egyetlen magyar nyelvű avantgárd folyóiratként működő vajdasági Új Symposion körével. Az 1960-as évek folyamán tagja lett a konceptuális szellemiségű Bosch+Bosch csoportnak, az újvidéki irodalmi és művészeti avantgárd meghatározó szereplőjévé vált.
1978-ban vizuális költeményeivel és kollázsaival szerepelt a Velencei Biennálén. 1977 és 1992 között az Újvidéki Színház színésze, a nyolcvanas években énekesnőként a Boris Kovač zenekar tagja volt. 1991-ben Kassák Lajos-díjjal, 2001-ben József Attila-díjjal tüntették ki, 2016-ban Yoko Ono neki ítélte a Lennon–Ono-békedíjat. 2012-ben Magyarország Babérkoszorúja díjat nyert, 2017-ben meghívták a kasseli documentára.
Lapunknak adott interjújában korábban így fogalmazott: „Szerénytelenségnek hangzik, de úgy érzem, hogy a verseim időtállónak bizonyultak. Nagyon megnőtt az olvasóközönségem, főleg az internet megjelenése óta, és azt látom, hogy a hatvan évvel ezelőtti verseim ma is hatnak – ez pedig a legnagyobb kitüntetés számomra. Lehet, hogy tényleg jó úton jártam.”
Kapcsolódó
„Hát miért ne lehetnék én is bátor?” – Interjú Ladik Katalinnal
„Ha nem bántottak volna annyira, lehet, hogy megragadok a középszernél” – mondja lapunknak Ladik Katalin. A József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja-díjas költővel új verseskötete és közelgő, nyolcvanadik születésnapja alkalmából beszélgettünk, többek között sikerekről, kudarcokról, belső emigrációról és arról, mi vagy ki az a Homo galacticus.
A hetvenes évek közepétől számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt. Legutóbbi, 2023-as megjelenése az Ooooooooo-pus című egyéni kiállítása a müncheni Haus der Kunstban és az aacheni Ludwig Forumban volt. Budapesten és a horvátországi Hvar szigetén él és alkot.
Ladik olyan változatos médiumokban tevékenykedik, mint a konkrét és vizuális költészet, a performansz, a hangművészet és a szobrászat.
Performanszainak központi eleme a női szerepre való reflexió.
A sokrétű művész számára a test is költészetet szül. Megkérdőjelezi a nemi szerepeket és a női archetípusokat, testét és hangját eszközként és médiumként használja. Az októberben nyíló kiállítás elsősorban fotográfiai alapú, illetve videómunkákon keresztül mutatja be Ladik body art műveit és emblematikus korai, szürrealisztikus performanszait.
A Gyűjtemény (1900–2022) – Ladik Katalin
Ferenczy Múzeum, Szentendre, Kossuth Lajos u. 5.
A kiállítás 2023. október 22. – 2024. április 21. között, csütörtöktől vasárnapig 10 órától 18 óráig látogatható.
Megnyitó: október 21. szombat, 17:00
További részletek az esemény Facebook-oldalán.
Fejléckép: Ladik Katalin: Poemim (részlet) (Fotó/Forrás: Ferenczy Múzeum)