Vizuál

A tévében is látható lesz Rófusz Ferenc legújabb animációja

2018.10.13. 09:40
Ajánlom
Az Oscar-díjas alkotó negyven évig dédelgette filmtervét, amelyben Az utolsó vacsora című Leonardo-festmény elevenedik meg.

Várhatóan karácsony körül mutatják be Rófusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező Utolsó vacsora című legújabb animációját a Duna tévécsatornán - hangzott el az M1 csatorna adásában. A Kossuth-díjas rendező szerint megérte ez a várakozás.

Szerencsére nem engedték meg annak idején, hogy elkészüljön ez a film, mert biztos, hogy nem tudtuk volna ilyen minőségben elkészíteni

- mondta el Rófusz Ferenc, aki idén ötven éve kezdte meg pályafutását a Pannónia Filmstúdiónál. 

Ma már élhettek a modern technika adta új lehetőségekkel.

A 10 perces alkotás vegyes technikával készült: 2D és 3D animációval, valamint élőszereplővel. Az élőfilmes részt Rudolf Péterrel vették fel. A negyven évvel ezelőtti eredeti storyboardon és a Bibliából átvett monológon semmit nem változtattak.

Az Utolsó Vacsora - The Last Supper - Trailer from Utolso Vacsora on Vimeo.

A film három év alatt készült el sziszifuszi munkában a Magyar Média Mecenatúra támogatásával, de külön hozzájárulást kaptak a Magyar Művészeti Akadémiától, a Nemzeti Kulturális Alaptól és az Emberi Erőforrások Minisztériumától is. "Így tudtuk elérni ezt a minőséget, ráadásul élőzenét is tudtunk hozzá készíteni Pacsay Attila zeneszerző közreműködésével a Pannonia Filmstúdióban" - magyarázta a rendező. 

A Magyarországra 2002-ben visszatért alkotó elmondta, hogy külföldi kalandozásai során egyetlen egyedi filmet nem gyártott.

Úgy éreztem mindig, hogy amit én itt Magyarországon találtam ki, azt én itt szeretném megcsinálni.

(via mecenatura.mediatanacs.hu)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Sandra Hüller, Mads Mikkelsen és Tarr Béla is Európai Filmdíjat kapott

A 36. Európai Filmdíjak abszolút győztese Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című drámája lett, amellyel többek közt a legjobb film és a legjobb rendező díját is elnyerte. Az eseményen tiszteletbeli életműdíjat adományoztak Tarr Béla Kossuth-díjas rendezőnek. 
Vizuál

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Könyv

Adománygyűjtő estet szervez a Szépírók Társasága

A négyszáz tagot számláló irodalmi-kulturális szervezet szegedi, valamint emigrációban élő tagjai olvasnak fel december 14-én a Grand Caféban. A Szépírók Társaságát egyúttal online is támogathatjuk. 
Színház

„A valódi csoda az, ha képes vagy találkozni önmagaddal” – interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Két szereposztással mutatták be a közelmúltban a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadását. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Mese életről, halálról és a barátságról – tíz év után jelentkezik új filmmel a legendás Mijazaki Hajao

Január 4-től láthatja a közönség a hazai mozikban a japán anime kultikus alakjának legújabb, önéletrajzi ihletésű filmjét. A fiú és a szürke gém című film főhőse egy olyan világba keveredik, ahol megszűnik a halál. 
Vizuál ajánló

Ismerje meg közelebbről Gustav Klimt leghíresebb festményét!

December 14-től látható a hazai művészmozikban az Exhibition on Screen művészeti dokumentumfilm-sorozat legújabb epizódja, amelyből Gustav Klimt leghíresebb, A csók című festményét ismerhetjük meg közelebbről.
Vizuál gyász

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Vizuál gyász

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál hír