Az egyéves alkotófolyamat eredményeképp április végén nyílt meg a MÜSZI-ben (Művelődési Szint – a Corvin tető szomszédságában található összművészeti tér) a tizennégy művet felvonultató tárlat. Az alkotók csak az előttük állók munkáját ismerhették: például az ötödik ember csak a negyedik munkáját látta, a harmadik, második, első alkotásokról nem volt tudomása. Amit pedig ő alkotott, azt sorban a hatodik kapta meg, aki így csakis erre a munkára reagált. Az adott művek befogadására és az új alkotások létrehozására minden résztvevőnek három hét állt rendelkezésére, ezután kész művét tovább kellett adnia a soron következő delikvensnek. Az művészek részben maguk is közönségként jöttek el a megnyitóra: a teljes projektet csak ekkor láthatták a maga teljességében.

UTÓ / HATÁS MÜSZI

Dukai Zsófi, a projekt ötletgazdája kezdte a sort: sima fehér képpel való indítása gyakorlatilag tabula rasa-ként is értelmezhető. A gesztusban van valami szemtelenség: itt egy fehér festmény, innen indulj el, öreg! De ugyanennyire adja magát az úgymond semmi szabadsága: az üres vászon, ami várja, hogy telerajzolják. Persze távol álljon tőlem, hogy konkrét részletességgel elemezzem az alkotásokat (ahhoz tessenek szívesek lenni elmenni a vernissage Finissage-záróeseményére május 15-én, vasárnap), inkább a dinamikáról mesélnék, és arról, miért annyira megkapóan jó a tárlat, és miért van szükségünk ilyen kiállításokra hazai színtéren.

UTÓ / HATÁS MÜSZI

A nyugodt, majd háborgó tenger

Az UTÓ / HATÁS, ha zeneműként írnánk le, egy Debussy-féle tenger-vihar szimfónia lenne: az első alkotások játékos tisztasággal szállnak vízre; szikrázó napsütés, nyugodt, csillogó víz, az árbocok dagadnak a jóakaró széltől. Azután ez a vidám öröm-intró egyre távolabb és távolabb kerül a parttól; a tenger megmozdul, a hajó egyre magasabbra emelkedik és mélyebbre zuhan a nagy öblű hullámokon, a szél a tartózkodó bemutatkozás után most sebesen sodorja a hajót. A szimfóniában a mély dobok és reszelő basszusok gyorsan, baljósan adják a tamtamot, közeleg a vihar; az alkotások egymásra való reflektálása egyre végletesebb, néhol épp az adott mű reciproka jön létre.

UTÓ / HATÁS MÜSZI

Az anyagi hordozók egyre sokszínűbbek, a kapcsolódási pontok a kezdeti, sima víztükör után most tajtékokba kapaszkodnak. Majd kitör a kakofonikus vihar: a tárlat közepe táján minden hangszer egyszerre kezd zengeni és dübörögni, sikítani és szétesni – az alkotások eltávolodnak egymástól ebben a csapongó kreatív zsivajban. A tárlat mellesleg itt ér el egy relatív mélypontot: három mű egymásra következésében valami eltörik és kevesebb lesz. Ezután, ahogy az lenni szokott, elül a vihar: az alkotógárda új tagjai öntudatlanul visszatalálnak az eredeti forráshoz – a formák geometrikus szabályszerűségben tisztulnak le, hogy végül absztrakt módon ugyanolyan eredőt találjanak, mint amilyen a kiinduló alkotás origója.

A reflexió csalafintasága és a megtermékenyülés problematikája

A reflexió csalafinta egy dolog; egyszerre kell megérteni és azonosulni egy másik ember alkotásával, míg ugyanezek az energiák kell, hogy indikálják egy új alkotás születését. Eggyé válás és eltávolodás. Átvétel és újraalkotás. Valahol hasonlít a teherbe esésre; az egyik fél hordozója egy aktus során megteremt valamit a másikban, ez a szikra pedig elkezd növekedni – az UTÓ / HATÁS háromhetes terhességi ciklusai így egymásra ható szülési folyamatok, nagyon eltérő gyermekekkel.

UTÓ / HATÁS MÜSZI

Az alkotók közt van festő, képzőművész, formatervező, restaurátor, digitális artista vagy épp szobrász – és ugyanilyen látványosan tér el a klasszikus megközelítéssel vagy tradicionális technikákkal dolgozók anyagi hordozója és produktuma az elvontabb médiumokon keresztül reflektáló művészek alkotásaitól. Így mindenkinek erősen fel volt adva a zsákbamacska-lecke; mivel a résztvevők kevésbé ismerték egymást, egy-egy alkotó számára teljes rejtély volt, hogy vajon egy olajfestmény, egy fotó, egy digitális paletta vagy egy kollázs érkezik az előtte soron következőtől.

És mi van a csomagolással?

A félreértelmezési lehetőségek is Damoklész kardjaként lebegtek a koncepció fölött: vajon a kartondoboz, melyben az alkotás érkezik, része az alkotásnak? Ha szállítás közben mondjuk megsérül egy festmény, a hiba vajon direkt van és érdemes a szemlélésre? Nem tudhatták a résztvevők. A háromhetes etupok ezért egyedüli, átgondolt, és mégis spontán reflexiókként is értelmezhetőek. A végeredmény pedig egy rettentő izgalmas tárlat, mely során gyakorlatilag szemtől szembe bepillanthatunk tizennégy fiatal művész alkotói metódusába: a színek, vonalak, eltolások, kinyitások és becsukások, másolások és átalakítások egymásra következésében lépésről lépésre végigjárhatjuk magát a reflektív, teremtő művészeti folyamatot annak lenyomatain, az alkotásokon keresztül.

UTÓ / HATÁS MÜSZI

A tárlatot egy tizenhat perces videó-összeállítás kíséri, melyben mind a tizennégy résztvevő beszámol a tapasztalatairól, érzéseiről és ellenérzéseiről, alkotói folyamatokról. A kiállítás jelenleg a MÜSZI-ben tekinthető meg, az alkotók pedig mindenkit szeretettel meghívnak a május15-ei esti záróeseményre, az UTÓ / HATÁS finissage-ra. Emellett jelenleg is folyik az UTÓ / HATÁS utóéletének szervezése: az alkotók szeretnék továbbvinni a tárlatot más kiállítóterekbe, melyhez szívesen el is fogadnak segítséget bárkitől; az alulról jövő, saját büdzséből megvalósuló művészeti kezdeményezések általános sorsa ez. S mivel egy üdítően friss, fiatal és vérpezsdítően kreatív projektről van szó, nagyon reméljük, hogy ez sikerül is nekik.