„A traumatizált ember nem tud meggyőző lenni” – új magyar film az erőszak hatásáról

Lőrincz Nándor forgatókönyvíróként, Nagy Bálint operatőrként végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Több fesztiválnyertes rövidfilmjük után, első nagyjátékfilmjük, a Legjobb tudomásom szerint egy örökbefogadó házaspár kálváriáját mutatja be, miután a nő azt állítja férjének, hogy szexuálisan bántalmazták. Az eset feldolgozása próbára teszi a kapcsolatukat. A film főszereplői Hámori Gabriella és Bodolai Balázs. További fontos szerepekben Fenyő Iván, Menszátor Héresz Attila, Jakab Juli, Borbély Alexandra, Gáspár Tibor, Máhr Ági látható. A fiatal alkotópáros a filmet az NFI Inkubátor Programjában készítette, Mécs Mónika, Pataki Ági, Kovács Gábor, Mesterházy Ernő és Mártonffy Zoltán producerek összefogásával az M&M Film és a FilmPartners koprodukciójában. A Line producer Kenesei Edina volt.

Lőrincz Nándor és Nagy Bálint / Legjobb tudomásom szerint (Fotó/Forrás: Budapest Film)

Hogyan működik az alkotópárosotok?

Nagy Bálint: Furcsán oszlanak meg a feladatok közöttünk, a forgatásokon inkább Nándi funkcionál rendezőként, én az operatőri feladatokat viszem, de az előkészítés egészen korai szakaszától együtt fejlesztettük a sztorit, szoros együttműködésben.

Lőrincz Nándor: …és én abból írtam meg a forgatókönyv verzióit. Mindent együtt raktunk össze. Azt szoktam mondani, hogy klasszikus értelemben nem számítunk rendezőpárosnak, de azt sem lehetne mondani, hogy nem vagyunk azok. Tehát alkotópáros vagyunk. Ez nekünk is bonyolult.

Volt-e egy olyan központi téma, amiből kiindultatok? Például a trauma-feldolgozás, a nemi erőszak vagy a párkapcsolati válság?

NB: Jó lett volna, ha lett volna egy olyan mag, egy olyan helyzet, amit elkezdtünk volna felcicomázni, de valahogy sokkal elméletibb, keresgetősebb alkotói folyamat során érkeztünk meg ehhez a viszonylag sokrétű, sok mindent elmesélő történethez.

LN: Azt hiszem, hogy ebben a filmben majdnem minden témát érintünk, ami minket foglalkoztat. Például olyan típusú helyzeteket és emberi kapcsolatokat, amelyek alapvetően nehézkesen működnek, de mégis haladnak. Ez a működésképtelenség izgat bennünket, a film tele van ilyen helyzetekkel. Már a rövidfilmjeinkben is foglalkoztunk az erőszakkal, és azzal, hogy mit jelent egy olyan ember számára, aki nem így szocializálódott, akinek ez idegen. Olyan emberekről és konkrétan egy olyan emberről - ebben a filmben a férfi főhősről - akartunk mesélni, aki megpróbálja elzárni magát a valóságtól, de a valóság ezt nem hagyja. Ami még fontos volt, az maga a hatásmechanizmus, hogy mindezt a néző a főhőssel együtt élje meg.

A leginkább azt akartuk megmutatni, hogy egy párkapcsolatban hogyan csapódik le a működésképtelenség – így találtunk rá a nemi erőszakra.

NB: Egyébként még bőven a #metoo botránysorozat előtt, körülbelül hat éve kezdtünk el ezzel foglalkozni. Ahogy a téma mélyére kezdtünk ásni személyes drámák sokasága talált meg bennünket, és inspirálta a forgatókönyv fejlesztését.

Most is, napi szinten jönnek az újabb és újabb kétségbeejtő hírek.

LN: Igen. Az is érdekes, hogy az áldozathibáztatás, mint kifejezés, hat éve még nem volt ennyire a köztudatban, alig használták. Az is erősen foglalkoztatott bennünket, hogy milyen ítélkezőek vagyunk mi emberek. Hajlamosak vagyunk prekoncepciók, közvetett információk alapján megítélni valakit, vádlóan, előítéletekkel telve bánunk az áldozatokkal, még ha az ellenkezőjét is feltételezzük magunkról.

NB: Olyannyira, hogy a #metoo mozgalom is kétirányból fejlesztette az embereket:

egyrészt valamennyire érzékenyítette, odafigyelőbbek, diszkrétebbek lettünk, másrészt az áldozathibáztató hangok is felerősödtek, ahogyan a felelőtlen ítélkezés is.

LN: Érdekes módon, először a #metoo még el is bizonytalanított bennünket, nehogy valamilyen skatulyába kerüljön a filmtervünk.

NB: Aztán beépítettük a tanulságokat, ilyen szempontból mindenképpen hatott a fejlesztési folyamatra. Például ahogy a felületes értékek, vagy az áldozathibáztatás beúsznak, vagy ahogy a social média megjelenik a filmben.

Hámori Gabriella és Bodolai Balázs a Legjobb tudomásom szerint c. filmben (Fotó/Forrás: Budapest Film)

Szigorúak is vagytok, főleg a férfi főszereplővel.

LN: Nem gondolom, hogy a film feladata lenne ennek az archetípusnak a kritikája, de amúgy mi úgy szeretjük ezt a karaktert, hogy közben mérgesek vagyunk rá. Persze szórakoztató is, hogy ennyire konfliktuskerülő emberről van szó, aki úgy próbál megfelelni a társadalmi elvárásoknak, hogy voltaképp azt sem tudja, hogy ő maga mit szeretne.

Bukdácsol és áldozathibáztatóvá válik.

LN: Ez azért van, mert magára figyel.

Erről is mesélni akartunk, hogy igazából mindenki saját magával van elfoglalva.

NB: Mindeközben pedig lényegi kérdéseket nem fogalmaz meg, sem magával, sem a drámájukkal kapcsolatban. Ő is belecsúszik abba, amibe egyébként mi is bele tudunk csúszni, hogy a környezetünknek való megfelelés miatt, kitéve a felületes információknak, hagyjuk magunkat befolyásolni. És nem állunk bele a konfliktusokba, a helyzetekbe.

LN: Vagyis elbeszélünk egymás mellett.

NB: A mi főhőseink papíron nagyon jól megfelelnek egymásnak, majdhogynem irigylésre méltóak a körülményeik, de valójában képtelenek egymással kommunikálni, lényegi dolgokat megbeszélni.

Azért az mégis szép, hogy legalább megpróbálkoznak vele.

LN: Az mégis kérdés marad, hogy ez a próbálkozás miről szól. Szerintem nem arról, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz.

NB: A társadalmi pozíció, a biztonság, a róluk kialakult kép a fontos a számukra, ezt próbálják meg fenntartani. Ami nem feltétlen jó. Sok ilyen emberi helyzet van körülöttünk is. Biztonságos, kis komfortzónát próbálunk kialakítani magunk körül, közben meg azt sem kérdezzük meg egymástól, hogy van a másik.

legjobb_tudomasom_szerint_rendezok_a_forgatason-124349.jpg

Legjobb tudomásom szerint, forgatás (Fotó/Forrás: Nemzeti Filmintézet)

Annak ellenére, hogy egyik szereplőt sem tudjuk igazán megszeretni, a film működik.

LN: Szoktuk is mondani, hogy szeretjük a nehezített pályát. Vagyis ez szándékos volt. Nem akartunk szerethető karaktereket, a közvetettség jobban érdekelt bennünket. Ez a fajta történetmesélés közelít ahhoz, ahogyan újságcikkekben szembesülünk a hírekkel. A férfifőhős helyzetét igazán meg se tudjuk élni. Ezért is döntöttünk úgy, hogy az ő szemszögéből (is) meséljük el a történetet, és nem klasszikusan az áldozatéból, vagy az erőszaktevőéből.

A közvetett, furcsa szemszög érdekelt, hogy mit is jelent az, amikor valakinek támasznak kellene lennie, de nem képes rá.

Mégiscsak két főszereplős filmről van szó, a női főhőst alakító Hámori Gabi alakítása lebilincselő.

LN: Abszolút két főhősre építettünk, de a szemszög mégiscsak a férfié. Hiszen még a film legvégén sem látszik igazából, hogy pontosan mi történt. Azt nagyon hamar eldöntöttük, hogy nem mutatjuk meg az erőszakot. Úgy akartunk mesélni róla, hogy a hatásaira fókuszáljunk.

NB: Nézőként azt éled meg, hogy ugyanolyan információval rendelkezel, mint a főhős. Ezért tudsz vele menni az útkeresésében, vagy akár az elbizonytalanodási folyamatában. Azáltal, hogy nem adunk egyértelmű választ arra, mi történhetett, hogyan történhetett, a nézőt is kizökkentjük a „normális” pályáról.

LN: Az, hogy az áldozati szemszög ilyen erősen teret kap a filmben nyilvánvalóan Hámori Gabinak köszönhető, az ő színészetének, a játéka felépítésének. Az is fontos volt, ha újra nézzük a filmet, az ő játéka végig hiteles maradjon és ugyanúgy viselkedjen, ahogyan a traumafeldolgozás során sokak teszik. Hiszen a titkolózás, a bujkálás, a szégyenérzet, a kontrollvesztés miatti fájdalom mind-mind létező viselkedésmód. Ezért a traumatizált ember nem tud meggyőző lenni.

Hámori Gabriella, a Legjobb tudomásom szerint c. filmben (Fotó/Forrás: Budapest Film)

Ha kinyitjuk a fókuszt, mintha az egész civilizációnk poszttraumás stresszben lenne.

NB: Ezt így nem fogalmaztuk meg magunknak, de érdekes szempontnak tűnik. Azt viszont igen, hogy valahogy benne legyen a filmben a mai magyar társadalomra jellemző, egyfajta védekező mechanizmus, fotelforradalmiság is. Mintha a természetes társadalmi reakciónk a visszahúzódás lenne. Hiába haragszunk valamiért, hiába vagyunk elégedetlenek, nem állunk bele a konfliktusokba. Megvan a véleményünk, de nem fogalmazzuk meg, nem borogatunk az utcán autókat, hanem inkább elfogadjuk a sorsunkat.

LN: És áthárítjuk a felelősséget másokra, feljebb toljuk, ha lehet, ez esetben a rendőrségre. Azzal nem számolunk, hogy esetleg ott sem működnek jól a dolgok.

Mennyire volt kész a forgatókönyv?

NB: Teljesen. Nyilván azért voltunk ilyen felkészültek a forgatásra, mert ez az első nagyjátékfilmünk, de a történet is megkövetelte. Ez egy olyan konstrukció, ami nem engedi meg a nagy lazaságot és az improvizációt.

LN: Filmkészítőként a mi fegyverünk a feszültségkeltés. Ahhoz, hogy működni tudjon, nagyon pontosan ki kell találni minden egyes apró motívumot. Emiatt is a forgatókönyv szerint kellett haladnunk, és nyilván alkati oka is van ennek: mert biztonságot ad.

Miután az én mondataim szerepelnek a forgatókönyvben, ezáltal tisztán, pontosan tudom a színészeket instruálni, mélyebben tudok segíteni nekik.

Egyébként reklámfilmekkel is foglalkozunk, amitől sokan próbálják távol tartani magukat, de olyan szempontból mindenképpen tanulságos, hogy rengeteg tapasztalatot ad. Megtanít sűríteni, és rövid idő alatt hatni.

Nagy Bálint és Lőrincz Nándor a Legjobb tudomásom szerint c. film forgatásán (Fotó/Forrás: Budapest Film)

A vizuális gesztusokat is előre kikísérleteztétek?

NB: A nem klasszikus módon való meséléssel már elég sokat foglalkoztunk a rövidfilmjeinkben is. Egyrészt azzal, hogyan kúszik be az erőszak a mindennapokba, az ember nem is számít rá és ott van, másrészt azzal, hogyan lehet megtartani a szemlélői helyzetet. A kisfilmjeinkben hasonló vizuális gesztusokkal már kísérleteztünk, ezt a tapasztalatot tudtuk most tovább örökíteni.

LN: Tulajdonképpen az eszköztelenségre törekedtünk. Arra, hogy minél kevesebb eszközzel tudjunk hatást gyakorolni. És ha ez sikerül, közelebb juthatunk a valósághoz. A történet életszerűbbé és fájdalmasabbá tud válni.

NB: Ehhez kell nagyon felkészültnek lenni, hiszen nem vágunk annyit, hosszú, nagy snitteket használunk. Arra törekedtünk, hogy a képi világ ne legyen hivalkodó, tolakodó, hogy ne tudjunk túl közel menni a szereplőkhöz, csak nézzük őket.

Fontos benne a humor is, jól látom?

LN: Valóban, közel áll a szívünkhöz, és sokan meg is köszönik, hogy merünk humorosak lenni. Tulajdonképpen

egyfajta kizökkentő effektnek használjuk a humort, hogy visszarántson a földre, és ebben az egyszerre kényelmes-kényelmetlen megfigyelői pozícióban tartson nézőként.

NB: A dráma sem lehet teljesen dráma, ha nincsenek ott az élet apró, sokszor humoros motívumai. Például, ha traumatizált állapotban bekapcsolom az autórádiót, lehet, hogy egy bugyuta sláger fog éppen megszólalni.

LN: Bár sokan mondják, hogy az élet a legjobb dramaturg, de akkor sem kifinomult és nem diplomatikus, sőt sokszor nagyon gonosz is tud lenni. Ezt is szerettük volna megmutatni.

Bodolai Balázs és Hámori Gabriella a Legjobb tudomásom szerint c. filmben (Fotó/Forrás: Nemzeti Filmintézet)

Hámori Gabi húzta magával az elsőfilmes Bodolai Balázst.

NB: Meglepően jól működtek együtt és rájöttünk, hogy jót tesz a film dinamikájának, ha a viszonylag ismeretlen férfi főszereplőt nagynevű színészekkel bástyázzuk körül. Hiszen a szerepe szerint is azzal küzd, hogy mindenki frusztrálja őt, az pedig, hogy Fenyő Iván lett a legjobb barátja, már eleve nem könnyű helyzet.

LN: Az igazán nagy nevektől mi is tartottunk, Ivántól és Gabitól is, de aztán fantasztikusak voltak, nagyon örülünk, hogy ők játszottak a filmben. Túl sok próbánk se volt a forgatás előtt, inkább csak a több mozgást igénylő jeleneteknél, szerintem úgymond a forgatás volt a próba, amit egyből vettünk is.

NB: A felkészülésre, a beszélgetésekre viszont jutott idő, a kutatómunkába bevontuk Gabit is, aki még a NANE-nél is járt, Makai Viktóriával (kocogás közben támadt rá valaki az otthona közelében – a Szerk.) is beszélt, hogy megértse min megy keresztül egy áldozat.

LN: Ugyanakkor Balázsnak nem engedtük meg, hogy eljöjjön az áldozathoz, pedig szeretett volna, amivel az volt a célunk, hogy minél kevesebbet értsen meg abból, ami történik. Egyedül a falmászást gyakorolhatta, mi tagadás, azt profin meg is tanulta. A viccet félretéve

a színészvezetési munka már a forgatáson zajlott és nem előtte.

NB: Ez az első filmünk volt, és annak ellenére, hogy az Inkubátor programban készült és szűkösebbek voltak a körülményeink, mint egy normál nagy produkciónak, a forgatásokon arra is figyeltünk, hogy legyen időnk feldolgozni a jeleneteket. Annyira erőteljes, kemény volt ott az atmoszféra.

LN: Nekem az a benyomásom, hogy sokkal több időre lett volna szükségünk.

Bodolai Balázs a Legjobb tudomásom szerint c. filmben (Fotó/Forrás: Budapest Film)

A magyar filmesek közül kik hatottak erre a filmre?

LN: Mondjuk úgy, hogy a Csak a szél, Fliegauf Bence filmje közel áll hozzánk. De ha őszinték akarunk lenni, ebben a filmben többet segített nekünk Michael Haneke, Asghar Farhadi és Ruben Östlund. Egyébként az egyik kedvenc magyar filmem a Bizalom, Szabó István gyönyörű, kortalan filmje. Annak a filmnek a pszichológiai megközelítése közel áll hozzánk, a feszültség ott is nagyon erős a férfi és a nő között, és a néző ott is megfigyelő.

Mi is analitikusan vizsgáljuk az embert, és nem pusztán a karaktereinkhez állunk hozzá pszichologizálva, de a leendő nézőinkhez is.

Hiszen nem csak az a fontos, hogy mit élnek át a hőseink, hanem az is, hogy a néző milyen pszichológiai folyamatokon megy majd keresztül.