Mint a tenger hullámzása, hol felkorbácsolódik, hol kisimul a film ritmusa. Volt ilyen szándékod?

Egyfajta sodrást akartunk létrehozni, egy titkos tempót, ami nem tudatosul. Végigsodor a filmen, bele is lehet veszni. Cselekménydús történet, de mégis hagy helyet a személyes reflexiónak. Egy labirintusba gabalyodik bele egyre mélyebben Störr kapitány, és a néző is vele. Nem a rendező mondja meg a tutit.

Enyedi Ildikó (Fotó/Forrás: Mozinet Ltd)

Végül is mindegyik filmedben – még ha más-más formában is – hasonló, mély filozófiai kérdéseket boncolgatsz.

Hát, nem tudom ezt megítélni, csak azt, hogy ezek az úgynevezett „nagy kérdések” minden egyes embert érzékenyen érintenek, a mindennapi élet szintjén is.

De abban igazad van, hogy az elég eltérő stílusú filmjeimet ez köti össze, nem például egy vizuális stílus. Sok rendezőnek van formai értelemben markáns, azonnal felismerhető stílusa, de rá kellett jönnöm, hogy ami számomra állandó, vagy ami igazán én vagyok, az máshol van. Így visszanézve a pályámra, inkább azokból a döntésekből rajzolódik ki, hogy mi mindenre mondtam nemet. Ennél a forgatókönyvnél is írtam két verziót, az egyiknél sokkal konkrétabban beavatkoztam volna Füst Milán világba, de egyszerűen azt éreztem, hogy azzal ellene mennék a regény lényegének. Annak a gondolatnak, ami annyira fontos Füst Milán számára: hogy ne akard az életet megerőszakolni, irányítani.

Fontos pillanatokat nagyítottál ki, például az öngyilkossági jelenetet.

Igen, a regénybeli Störr kapitány sosem jut el erre a pontra. Ahogy a könyvben Lizzyt is némi udvarlás, ismerkedés után veszi feleségül. Egy nagyregényben egészen finoman lehet az íveket kirajzolni, sok kitérő belefér, egy filmbe nem. Úgyhogy változtat az ember, de épp annak érdekében teszi, hogy hűségesebb legyen az eredetihez. Az ív, a bejárt út volt számomra fontos, az, hogy honnan hova jut el Störr kapitány. Ez az ő fejlődés története – küzdelmes és ellentmondásokkal teli, amire közben maga sem lát rá. Amit átél, ahhoz sokunknak, sokféle módon, személyesen lehet kapcsolódni.

A feleségem története (Fotó/Forrás: Mozinet Ltd)

Mennyire törekedtél a korhűségre?

Nem görcsösen, de törekedtünk rá. Lizzy és Störr kapitány a saját koruk gyermekei, semmiféle kikacsintás, a mára utalás nincs abban ahogyan viselkednek, vagy ahogyan élnek. Ez is egy határozott döntés volt. Viszont az általunk teremtett környezet nem egyszerűen annyit próbált szolgálni, hogy megmutassuk, milyen szép volt a ’20-as évek vége.

Láng Imola látványtervező ebben okos, értő és nagyon találékony „dramaturg” is volt. Hogy csak egy példát mondjak a sok közül: amikor először látjuk Párizst, nem egyszerűen arra törekedtünk, hogy legyen egy jó nagy szett Párizsban, hogy látszódjon, mire költjük el a pénzt. A kapitánnyal együtt a tengerről érkezünk oda egy nyári estén. Előtte a tengerészélet hosszú, bezárt, magányos hónapjairól látunk képeket: a hajóról, a fedélzetről, a matrózokról, a végtelen vízről, a kapitány elemi ingerek között zajló, magányos életéről. Ezután robbanunk be a nyüzsgő párizsi utcaképbe, a vibráló kávéházi nyüzsgésbe. Minden, ami ott történik a kapitánnyal, és az, ahogy ő erre reagál, az elveszettsége, a bizonytalansága, a dac, a kétely, a mégis győző nagyvonalúság átélhetőbb emiatt az erős kontraszt miatt. De ez talán a legegyszerűbb példa arra, mi mindent megteremt titkosan a látvány, tudnám még hosszan folytatni.

Enyedi Ildikó (Fotó/Forrás: Mozinet Ltd)

Párizs és a tenger is kulturális toposzunk, a szellem és az elvágyódás szimbólumai. Távolabbról könnyebb magunkba nézni?

Szóval nem véletlen, hogy Lizzy és Störr kapitány nem a Dunakorzón találkozott össze. Ez egy európai történet, bátran épít az európai toposzokra. Ugyanakkor valahogy egy Ezeregyéjszaka-történet is. A regény és a film egyértelmű főszereplője a férj, a férfi, de a titkos központ, a mester, aki végigvezeti a keserves tanulási folyamaton a kapitányt, az a nő.

Renoir vagy a németalföldi festészet hatása is átsuhan a filmen, egy ponton Störr kapitány egészen Van Gogh-szerűvé válik.

A kapitányt alakító Gijs Naber fantasztikus terhelés alatt volt, de ő egy igazi „nehézcsontú hollandus”, hát jól bírta. Ezt húztuk alá finoman a világítással, a kompozícióval, a helyszínválasztással, így abban a jelenetben valóban Van Gogh önarcképére emlékeztet – de nem Van Gogh, hanem néhány száz évvel korábbi kollégái stílusában. Egy régi nemesi palotában forgattuk ezt a jelenetet, Gijs mögött egy sötétbarna bőrtapéta volt, és azon igyekeztünk, hogy úgy emelkedjen ki az arca a sötét háttérből, mint a németalföldi festményeken. Ebben a jelenetben a kapitány nyelvileg is hazatér, saját anyanyelvén, hollandul beszélhet végre.

Jelenet A feleségem története című filmből (Fotó/Forrás: Tamás Dorka engedélyével)

A modernitás hatása is felfedezhető a nyitóképek hangsúlyos kékjeivel, pirosaival, a horizonttal.

Amikor a film vizuális világát építettük fel és képeket küldözgettünk egymásnak, akkor például André Kertész néhány színes képét is nézegettük, és foglalkoztunk az erős piros-kék hatásokkal, mert tudtuk, hogy kint a tengeren, egy hajón a levegő, a víz, a vas lesznek a meghatározó elemek. Ehhez képest a szárazföld összetett, labirintus-szerű, nyüzsgő, a plánozás és a színek használata is eltérő.

Rég hallottunk ilyen árnyalt és finom magyar szinkront.

Ez Füst Milán miatt volt nagyon fontos nekem. Hiszen A feleségem története mégiscsak alapregényünk, aminek sokkal jobban benne kellene lennie a köztudatban.

Szuper munka volt a magyar szinkron készítése, nem is gondoltam volna! Hálás vagyok a szinkronrendezőnek, Báthory Orsolyának, a hangmérnöknek, Gábor Daninak, a szinkronvágó Szemerédi Gabinak, a produkciónak, és a Mozinetnek is, hogy volt rá elég idő és pénz. Minden színész gyönyörűen odatette magát, komolyan vette, nagyon jó volt velük ilyen módon is dolgozni.

Amellett, hogy erős női energiák építik a filmet, egyben hommage is a férfiakért.

Igen, annak szántam. Egy kedves kéznyújtás az összes csodálatos pasinak, hogy ne habozzanak, jöjjenek velünk és csináljunk együtt egy mindkét nem számára élhetőbb világot. Störr kapitány, ha nehezen is (2 óra 40 perc alatt), de megért valamit. Valamit, amit Lizzy végig, kimondatlanul képviselt. Hát, itt az ajánlat, az ajánlatom, az ajánlatunk, lehet élni vele…

Fejléckép: Enyedi Ildikó (fotó: Alexander Koerner / Getty Images Hungary)