A 19. században a tehetősebb városokban (Kolozsvár, Pozsony, Marosvásárhely) a társasági élet egyik középpontjaként működtek a redutnak/redoutnak, magyarosan vigadónak nevezett épületek. A farsangi álarcosbálokat a városi tanács 1786-tól csak a redut termeiben engedélyezhette.
Redut vagy redout
A 19. század hazai vigalmi épületei, a redutnak/redoutnak, majd a magyar nyelv térhódításával vigadónak nevezett közösségi létesítmények a társasági élet egyik középpontjaként működtek. A Velencei Köztársaságból elterjedt farsangi álarcosbálok mintájára Pest városában rendezett mulatságokat a helytartótanács utasítása alapján a városi tanács már 1786-ban csupán a hivatalosan redutnak minősített termekben engedélyezhette. Kolozsvárott a Redut-nak nevezett épület nem csupán az erdélyi társasági élet középpontja volt, de jelentős történelmi eseményeknek is helyet adott. Az 1833-ban megnyílt régi pesti Redout hasonló szerepet töltött be Pest-Budán, elpusztításáig.
A gazdagabb vidéki városok is létrehozták saját művelődési intézményeiket: pl. Pozsony a Vigadót, Marosvásárhely a Kultúrpalotát. Máshol a báltermek szállodával egybeépítve készültek: Debrecenben az Arany Bika Szálló, Szentesen a Petőfi Szálló és Vigadó, Nagyváradon (ma Oradea) a Fekete Sas Szálló és Vigadó, Nyíregyházán a Korona Szálló, Ungváron (ma Uzshorod) a másik Korona Szálló, a pesti Duna-parton a Bristol Szálló és a Hungária Nagyszálló jó példák erre. (forrás: Gábriel Tibor: A székesfőváros Budai Vigadója)
Bezzeg Pesten!
A Pesti Vigadó elődjében, a Pollack Mihály tervezte Redout-ban 1833. januárjától rendeztek bálokat, koncerteket – írja Holló Szilvia Andrea: A pesti Vigadó című kötetében. Megfordult itt az idősebb és az ifjabb Johann Strauss, Erkel és Liszt Ferenc. Emellett az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején politikai szerepet is kapott: éttermében gyűlt össze az Országos Honvédelmi Bizottmány, az első népképviseleti országgyűlés pedig a koncertteremben ülésezett.
Utóbbiról az osztrákok sem feledkeztek meg: Hentzi osztrák generális 1849-ben szétlövette az épületet a várból.
1865-re építették újjá Feszl Frigyes tervei alapján. A termeket Lotz Károly és Than Mór magyar regéket ábrázoló freskói, Stróbl Lajos szobrai díszítették. Itt tartották a királyi pár tiszteletére adott bált – melyet Székely Bertalan a helyszínen festett meg – rendeztek farsangot Jókai Mór regényalakjaiból, de tartott itt előadást sarkkutató és itt mutatták be a fővárosban először az izzólámpás világítást. Koncerttermében Liszt, Erkel, Kodály, Bartók Dohnányi és Fischer Annie mellett megfordult Johannes Brahms, Claude Debussy, Dvořák, Vladimir Horowitz és Arthur Rubinstein.
Az ifj. Alexandre Dumas franciául szavalta Petőfi Sándor verseit, Ibsen tiszteletére díszvacsorát adtak.
Az utolsó külföldi vendégművész Herbert von Karajan volt, 1944-ben. A második világháborút megszenvedő épület felújítása egészen 1980-ig húzódott. Akkor a Vigadó Galéria kapott benne helyet Czóbel Béla, Hincz Gyula, Martyn Ferenc, Márffy Ödön, Szervátiusz Jenő tárlataival. Koncerttermét Cziffra György, Kovács Dénes, Perényi Eszter, Szenthelyi Miklós, Szvjatoszlav Richter töltötték meg.
A budai intézmény sorsa kevesebb monarchia korabeli bájjal és több realizmussal átitatott. A Corvin tér – Iskola utca – Fő utca határolta telken áru-, majd fegyverraktár állt a török hódoltság óta. Az ókorban a rómaiaknak volt itt temetője, ezt a Budai Vigadó építésekor tárták fel. 19. század végén döntött úgy a város, hogy eleget téve a budai polgárok kérésének, biztosít egy társas összejövetelekre alkalmas termet. Ezt megelőzően ugyanis nagyobb lakások egybenyitott szobáit vagy a vendéglők nagytermeit használták nagyobb rendezvényekre – ahogy az Gábriel Tibor: A székesfőváros Budai Vigadója című munkájában.
Nemcsak a Duna választotta el hatékonyan a két városrészt, de a nehézkes tömegközlekedés is.
A tervpályázatot Kallina Mór és veje, Árkay Aladár nyerte el. A Budai Vigadóba egy nagy, többfunkciós dísztermet (koncert és bálterem egyben), vendéglátóipari egységeket, egyesületi tevékenységet szolgáló tereket, lakóegységeket, stb. kellett tervezniük. Az emeleti, nagyrendezvényeket kiszolgáló étterem és a Budai Polgári Kör termei mellett a Budai Vigadóba egy földszinti nagyvendéglőt, egy kávéházat, valamint a II. emeletre bérlakásokat is terveztek. Ezeknek a helyiségeknek bérleti díjaiból a székesfőváros folyamatos bevételre számított. A budai polgárság palotáját 1900. január 30-án hajnalig tartó bállal avatták fel.
Anyakönyvi hivatal a II. emeleten!
Az alkalmi jellegű rendezvények mellett állandó bérlők is működtek az épületben. A Budai Polgári Kör 1943-ig folyamatosan bérelt – változó számú – helyiséget.
A Budai Könyvtár Egyesület nyilvános közkönyvtára a Budai Vigadóban rövid ideig tartó virágzásnak indult. A kölcsönzött könyvek számát tekintve 1910-ben még elsők a fővárosi könyvtárak között, az első világháború viszont szinte fölszámolta őket, megszüntetve pénzügyi hátterüket is. Az egyesület vagyona állami tulajdonba, majd a Szabó Ervin nevét felvevő Fővárosi Könyvtárhoz kerül, ami 1919 júniusában megnyitotta 6. számú fiókkönyvtárát a Budai Vigadóban. Amikor 1932-ben a földszinti étterem megszűnt, ennek helyére költözött.
A II. emeleten kialakított négy magánlakás bérlésére alig akadt jelentkező.
Végül a budai anyakönyvi hivatalnak utalták ki a II. emeleti két és fél lakása hat szobáját, de valószínűleg egy fogorvosi rendelő is működött az egyik lakásban. A földszinti üzlethelyiségekben borbély- és fodrászüzlet, cipészműhely költözött.
Az eredeti elképzelésekhez valamivel közelebb álló funkciót kaptak az I. emeleti nagy helyiségek. A 350 négyzetméteres díszterem, valamint a hozzá kapcsolódó két empire stílusú kisterem és az emeleti étterem jótékonysági és farsangi báloknak, táncestélyeknek, hangversenyeknek adtak otthont, de rendeztek itt politikai gyűléseket és választásokat is.
A Budai Vigadó vendéglőseinek hosszú sorát Wild József nyitotta 1899-ban. Ő évi 2500 forint bérleti díjért a Corvin tér felől nyíló földszinti nagy vendéglői helyiségét, a vendégszobáét, söntését, tálalóét, a hideg és meleg konyháét, mosókonyháét, az éléskamrát, a bor- és sörpincét bérelte. Saját maga is itt lakott családjával egy háromszobás földszinti lakásban, míg a személyzetének egy kétablakos alagsori szoba jutott. Saját étterme mellett a bérlőnek kötelessége volt kiszolgálni a vendégeket a főváros kezelésében lévő I. emeleti vigalmi helyiségekben és az emeleti étteremben bálok, mulatságok, és egyéb társas összejövetelek idején, méghozzá egyeztetett áron. Ehhez használhatta az emeleti konyhát, azonban sem a helyiségek bérleti díjából, sem a ruhatár bevételéből nem részesült, viszont ő fizette a fűtési és világítási költségeket és valamennyi, a tevékenységhez kapcsolódó adót.
A szerződésben kötelezték arra is, hogy a földszinti étteremben jó zene és magyar nyelvű étlap legyen.
A fenti feltételek mellett nem csoda, hogy a vendéglő üzemeltetője gyakran változott. Már 1912-ben felmerült, hogy a vendéglő működése a téli rendezvények bevételével együtt sem igazán nyereséges, fenntartása csupán az I. emeleti nagy rendezvények miatt szükséges.
A vendéglővel egy évben megnyílt a kávéház is. A Vigadó első „kávésa” Bauer Ignácz volt. A Corvin téri főbejárattól jobbra található kávéház berendezése nagyon impozáns volt, ahogy az Gábriel Tibor leírásából is kitűnik:
„A kávéház belső termeit 8 gázcsillár világította meg – három egybenyitott termében Tonett-bútorzat, pamlagok, biliárd-asztalok, zárásaként faltól-falig érő gyönyörű szecessziós italpult és pohárszekrény várta a vendégeket, akiknek „távbeszélgetéseit” egy kárpitozott szekrényű telefon is segítette.”
Élelmiszerjegyek és pártmozi
A Vigadó rendezvénytermeinek kihasználtságával kapcsolatos számítások bejöttek: a háborús évek kivételével évente 25–30 bált rendeztek itt. Ezek a gazdasági válság idején évi 8–12 táncmulatságra csökkentek, de a válság a Vigadó szinte valamennyi bérlőjét súlyosan érintette.
Amint az ország hadba lépett, teljesen megszűntek a nagy rendezvények. Az első emeletre beköltöztették az Élelmiszerjegy-Központ Elosztó Hivatalát, majd honvédelmi célból ideiglenes használatra
szinte az egész épületet igénybe vette az Országos Hadigondozó Hatóság a központi irodái számára.
Az ostrom alatt a Budai Vigadó épülete súlyosan megsérült.
Az ostrom után egy váratlan fordulattal pártmozit alakítottak ki a Budai Vigadóban. Az akkoriban igen divatossá váló intézménynek a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt (FGKP) bérelte ki az I. emeleti báltermét, két kistermét, büféjét, két elő- csarnokát, a dohányzó folyosót 1946-ban. Ha már ott voltak, hozzácsapták a földszinti kávéházi nagytermet is üzlet vagy klubhelyiség céljára.
A „Kimort/Kisgazda mozgóképüzemi R.T.” mozija 1948-ban szűnhetett meg, eddig szerepel ugyanis a műsora a korabeli újságokban.
Az 50-es évek elején ismét éles váltás következett a Budai Vigadó a Népművészeti Intézet és az Állami Népi Együttes székhelye lett. A báltermet később 306 férőhelyes színházteremmé alakították. Ma ez ad otthont a Magyar Állami Népi Együttes előadásainak. A Vigadóban kapott helyett a Nemzeti Művelődési Intézet és 2001 óta a Hagyományok Háza.
Az épületet 1945 óta először 2007-ben újították fel, de csak külsőleg.
A 2018 szeptemberére elkészülő teljes belső rekonstrukcióval a Budai Vigadó az eredeti szellemiségéhez kíván visszatérni: központi és nyitott házként a budai élet fontos színterévé lép elő, változatos programokat kínál a kulturális szórakozásra vágyó közönség számára. A hagyományőrzést a legmodernebb technika eszközeivel szolgálja. Olyan terek kerülnek kialakításra, melyek a mai kor elvárásainak és a ház igényeinek is megfelelnek.
hírlevél
