Szentendrén kitűnő, közel 10 ezer darabos gyűjtemény áll rendelkezésre, amelynek élete 1951-ben, a Ferenczy Múzeum létrehozásával indult. „Minden művészeti múzeum számára az egyik legfontosabb, a legnagyobb büszkesége a saját gyűjteménye” – kezdte a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója, Gulyás Gábor A világ közepe című legújabb kiállítás sajtótájékoztatóját. A kiállítás címének ötletét az emblematikus szentendrei alkotó, Vajda Lajos szállóigévé vált mondata adta, aki egy általa rajzolt térképen Szentendrét jelölte meg a világ közepeként, jelezve, hogy a város tulajdonképpen egyfajta origó, ahol szintézisbe kerül sok-sok művészeti ág és irányzat. Az igazán nagy volumenű kiállítás létrehozásában a teljes képzőművészeti főosztály részt vett Szabó Noémi vezetésével.
A világ közepe - Ferenczy Múzeumi Centrum
Már a kezdetekkor, az 50-es években is az volt a múzeum gyarapítási elve, hogy olyan művészektől vásároljanak, gyűjtsenek, akik valamilyen módon kötődnek Szentendréhez, akár egy életre, akár rövidebb alkotói periódusra is, úgy mint Bálint Endre, Korniss Dezső, Vajda Lajos, Kondor Béla, Ország Lili, Anna Margit. Amikor a műveiket elkezdték 1951-ben gyűjteni, közülük többen még éltek is; a későbbiekben aztán olyan generációk váltották egymást, amelyek joggal helyezték el előkelő helyen a várost az ország művészeti térképén. A múzeum feladata kezdetektől fogva az volt, hogy a folyamatos gyűjtés mellett a környék képzőművészeti hagyományait gondozza; az évtizedek során kialakult egy országosan, sőt nemzetközi perspektívában is jelentős kollekció, különös tekintettel a progresszív irányzatokra. Ilyen széles merítésű (ám még így sem a teljes gyűjteményt bemutató) tárlatra az utóbbi 65 évben nem volt példa, de a tervek szerint a későbbiekben rendszeresen lesznek majd hasonlók a múzeumi centrum háza táján. A jelenlegi kiállítás egy változata továbbmegy majd a debreceni MODEM-be, illetve szeretnék külföldre is utaztatni. Az élő, folyamatosan friss, kortárs művekkel (már az idei évben például Bukta Imre Traktoros kislányával, Farkas Ádám szobraival és feLugossy László több művével) gyarapodó gyűjteményről átfogó katalógus készül nyárra, több nyelven.
A világ közepe - Ferenczy Múzeumi Centrum
Szabó Noémi, a Ferenczy Múzeumi Centrum képzőművészeti főosztályának vezetője és egyben a kiállítás vezető kurátora elmondta: fontos rendezőelvük volt a kollázsszerűség, ugyanis nem arra törekedtek, hogy kronológiai rendben mutassák be a szentendrei művészeti élet történetét, hanem inkább tematikai egységek mentén gondolkodtak, így alakult ki végül három különböző blokk. Az első egyfajta érdekes anziksz, egy körkép; kiemelkedő, emblematikus darabokkal villantja fel azokat a szentendrei gócpontokat, amelyek mentén több tendencia is kibomlott, ezzel is jelezve, hogy a gyűjtemény nem egy egységes, hanem meglehetősen heterogén anyag. A kiállítás kísérletező jellegét az is mutatja, hogy a rendezők bátran tették egymás mellé a különböző korokban és irányzatok mentén született műveket (például Ferenczy Béni, Regős István munkáit és Vajda Lajos montázsait), izgalmas oppozíciókat hozva létre így, különleges módon feltérképezve az absztrakció, a figuralitás útjait –Szentendre ugyanis híres volt az absztrakciónak arról az irányáról, amit Deim Pál, Balogh László és Barcsay Jenő kijelölt. Nem véletlen, hogy ebben a blokkban több installatív, az intermedialitás határát feszegető, térbeli alkotással, fotókkal, szitanyomattal, vegyes technikával is találkozhatunk, hiszen fontos szempont volt, hogy a rendezők megmutassák a gyűjtemény azon oldalát is, amely nem csak táblaképekből és klasszikus hordozókból áll.
Csontó Lajos Azonosulási kísérletek című fotósorozatának egy darabja is látható a tárlaton, éppen az, amelyen ef Zámbó István modellként (a kiállításon egyébként alkotóként, a megnyitón pedig fellépőként is) szerepel. A kép születéséről ő maga számolt be:
Elhívott a műtermébe, és számomra döbbenetes módon előjött ebben a csíkos cuccban.
"Nem értettem - talán a meglepetést akarja lefotózni az arcomon? Aztán kiderült, mire gondolt. Volt egy időszakom, amikor csíkos képeket festettem, egy kiállítást is rendeztünk A csík mint motívum címmel. Ő ezt a motívumot használta fel a személyiségcserére, ezért öltözött be.”
Már csak ebből a rövid anekdotából is látszik, hogy az egyes alkotások rengeteg történetet rejtenek magukban, több szálon is kapcsolódnak egymáshoz – ez is egy olyan tényező, ami speciális jelleget kölcsönöz a kiállításnak, hiszen a szubjektív kapcsokat kifejezetten ki is emelik benne.
Korniss Dezső: Tücsök lakodalom
Az ember, az emberi identitás megjelenítése és helye a különböző életművekben szintén érdekes kontrasztokkal mutatkozik meg. Egy teljes szekciót szenteltek az emberi arc bábuszerűvé válásának, az identitás elvesztésének. Itt találkozhatunk Vajda Lajos egyik önarcképével, de Anna Margit több művében is megfigyelhető az a probléma, amely azt firtatja: hogyan válik a portré egy egyszerű jellé, egy absztrakt alakká, figura-maradvánnyá?
A középső szárnyban a múzeum saját, 65 éves történetére reflektál dokumentumokon keresztül. Ennek a helyiségnek, a Művészetmalom remek adottságai vannak: a 90-es évektől kiállítóhelyként funkcionál, a 2010-es években, nemrég felújították, de megőrizte eklektikus, különleges jellegét. Tulajdonképpen egy romszárnyról beszélünk, egy félig nyitott, félig zárt térről, ahol praktikus okok miatt műtárgyakat nem szívesen állítottak volna ki a kurátorok, helyettük hirdetőoszlopokon elhelyezett vizuális elemek (dokumentumok, archív fotók, plakátok) segítségével villantanak fel a múzeum életéből, múltjából jelentős eseményeket, mérföldköveket. Találunk itt a kis múzeumokkal, hagyatékokkal, már nem létező kiállítóhelyekkel kapcsolatos történeteket, emlékeket – például az egykori, 60-as, 70-es években létezett szoborkertről –, illetve egy idővonal is segíti a kronológiai tájékozódást.
ef Zámbó: Szamárhegy szimbólumokkal
Ugyancsak a középső szárny félig nyitott helyszínén kapott helyet Pacsika Rudolf Aneatikus szerkezet című, napozószékekből összeállított hatalmas installációja, amely sok szempontból a kiállítás emblémája, és bár 2004 óta a gyűjtemény része, kiállítva nem gyakran látható. Mandala-formájából adódó spiritualitása egyben iróniával vegyített, ugyanakkor erős benne a konceptuális megközelítés is.
A táj, városkép, természet szekcióról Bodonyi Emőke kurátor mesélt. Szükségességét, létjogosultságát már csak az a tény is indokolja, hogy a 20-as években Szentendre igazi tájképfestészeti központtá vált. A kiindulópont itt a nagybányai plen-air hagyomány volt, amely a természettel való érzelmi azonosulást is jelenti, ezért van a középpontban egy Ferenczy Károly-mű; az általa közvetített hagyományokra folyamatosan utaltak a későbbi korok művészei is. Az érzelmi kötődéssel szembeállítható a városhoz való racionálisan megalapozott kötődés (például Vajda, Korniss munkáiban), amely a 30-as évek második felét jellemezte, idővel azonban a kialakult történelmi helyzet miatt a veszélyeztetettség érzetével, irracionalizmussal egészült ki. Nem véletlen, hogy a teremben egy Kondor Béla-festmény az indítókép, amely egy ipari, elembertelenedett tájképet ábrázol és azt festi elénk, hogy a modernizáció, az urbanizáció során mennyire elveszítődött a természetes kapcsolat a vidéki környezettel, illetve hogyan alakult ki egyfajta modern táj-kép és tájértelmezés. A természet és absztrakció összefonódására bőséggel találhatunk példát a kiállításon, hiszen a szentendrei absztrakció legerősebb vonulata a városi környezethez, a városkép szerkezetéhez, látványához, házainak jellegzetes motívumához kötődik.
A világ közepe - Ferenczy Múzeumi Centrum
hírlevél
