Állítólag Raffaellót munka közben meglátogatták a Mária modelljéül szolgáló asszony gyerekei, akiknek testtartása annyira megragadta a művészt, hogy a kicsik is rákerültek a képre.
Egy másik történet szerint egy pékség kirakata előtt sóvárgó gyerekek ihlették.
A festményen a kisded Jézust tartó Mária két oldalán Szent Barbara és Szent Sixtus állnak. Az alkotás egyike a művész utolsó Madonna-képeinek. A festményt eredetileg az észak-olaszországi Piacenza városának templomába szánták. Innen azonban 1754-ben Drezdába került, majd a II. világháború után Moszkvába, ahonnan csak egy évtized múltán került vissza Németországba. A mű nagy hatással volt a német és az orosz művészekre is. Jelenleg Drezdában látható.
Raffaello Sanzio (Santi) 1483 áprilisában született Urbino városában, ahol apja a herceg udvari festője volt. Tizenegy évesen árvaságra jutott, ezután Perugiában tanult, tizenhét évesen már mesternek mondták, 1504-től Firenzében élt. II. Gyula pápa 1508-ban hívta Rómába olyan nagyszabású munkáinak köszönhetően, mint a Szűz Mária eljegyzése, a Terranuova Madonna vagy a Tengelicés Madonna. Ezek technikai felkészültsége mellett fény-árnyék kontrasztú plaszticitásukkal Leonardo hatását mutatják, a jobbára statikus,
szoborszerű, a külvilág helyett inkább saját lelkük felé forduló, kifürkészhetetlen tekintetű madonnákat klasszikus, árkádiai tájakba rendezte.
A szerkezetileg feltűnően szabályos kompozíciók, a bibliai szereplők mozdulatlansága az egyetemes isteni harmóniába vetett hitét, annak - ha csak részben is - átlátható szerkezetét tanúsítja. Szűz Máriáról készült éteri alkotásai az európai képzőművészet megkerülhetetlen hivatkozási pontjai.
Korán megnyilvánuló tehetségén kívül közvetlen személyisége is szerepet játszott a római meghívásban, a pezsgő olasz kulturális és társasági élet kedvelt alakjának számított. Míg Michelangelo a Sixtus-kápolna boltozatát festette, a szomszédos vatikáni palotában Raffaello is munkához látott: monumentális megbízásán, a Stanzáknak nevezett teremsor freskósorozatán haláláig dolgozott. Az első három szoba képei teljes egészében az ő alkotásainak tekinthetők, igaz, a kor szokásának megfelelően műhelye alkalmazottjai segítették, de csakis az ő instrukcióit követve.
Az első terem neve Stanza dell'Incendio di Borgo - A tűzvész szobája - III. és IV. Leó pápák életéből vett jeleneteket ábrázol, nevét arról a freskóról kapta, amely a Róma Borgo negyedében tomboló tűzvészt a kereszt felmutatásával megállító IV. Leót ábrázolja. A második szoba, a Stanza della Segnatura - a teremben zajló hivatali intézkedésekre utalva -, az aláírásoké, ez volt a pápa könyvtárszobája. A három nagy freskó az antikvitás és a kereszténység harmóniáját teremti meg, a Disputa, az Oltárszentség és Az athéni iskola a filozófia, a negyedik, a Parnasszus pedig az irodalom dicsőítése. A harmadik szoba a Stanza d'Eliodoro neve az ószövetségi jelenetre utal, amikor a jeruzsálemi templom kifosztására érkező Héliodóroszt angyalok űzték el. Ugyanitt található az I. Leó pápáról készült freskó, amint Róma kapui alól visszafordulásra készteti a hun királyt, Attilát és Szent Péter szabadulása a börtönből, a művész az alakok közé patrónusát, a pápát is megfestette. A Sala di Constantino freskói közül a Nagy Constantinus a milviusi hídnál aratott győzelmét bemutató képet még Raffaello vázlatai alapján készítették, a többi Giulio Romano műve.
További műalkotásokról kattints a képre!
Érett alkotói korszakában a freskók szereplőinek elosztása mindinkább mozgalmassá, drámai hatásúvá vált. A térképzet megteremtésében nemcsak a perspektivikus ábrázolás eredményeit, de a hideg és meleg színek észlelési különbségeiből adódó illuzórikus hatást is példátlan eredetiséggel alkalmazta. A világ hierarchikus, függőlegesen elképzelt rendjét az isteni szféra irányába mutató centrális, égi hatalom szolgálatába állította.
Mitológiai és keresztény, humanista jelképek, különféle allegorikus tárgyak gazdagítják a realisztikusan aprólékos, hatalmas épületbelsőkben felbukkanó szereplők ábrázolását.
Képei bonyolult szerkezeti megoldásaikkal, légies, számtalan, természetes könnyedséggel mozgó figuráikkal képesek újra és újra visszacsábítani magukhoz a nézőt. Raffaello a középkori narratív festészet ábrázolói konvencióján is változtatott, az elbeszélt esemény időbeliségének megjelenítését a szem számára azonnal befogható látvány váltja fel, mintegy időn kívülinek mutatva tárgyát.
Ahogy az egy reneszánsz személyiség esetében cseppet sem meglepő, tehetsége más művészetekben és tudományokban is megmutatkozott.
A II. Gyulát követő X. Leó pápa megbízásából falikárpitokat tervezett a Sixtus-kápolnába, A csodálatos halfogás vagy A béna meggyógyítása mind olyan munkák, melyek a következő alkotónemzedékek számára is inspirációul szolgáltak.
Komoly hírnévre tett szert építészként is: 1515-ben Agostino Chigi bankár megbízásából temetési kápolnát tervezett a Santa Maria del Popolo, egy másikat a Santa Maria della Pace templomba. 1514-ben Donato Bramante mellett részt vett a Szent Péter-székesegyház építésében, a munkálatokat Bramante halála után egyedül folytatta. X. Leó pápa alatt régészeti felügyelőként Róma ókori épületeinek megóvásában segédkezett, ugyanakkor a kulturális programfelelőse is ő volt.
A Krisztus színeváltozása című festményén dolgozott, amikor 1520. április 6-án elhunyt, vélhetően maláriában.
A Szépművészeti Múzeum egy befejezetlen Raffaello művel büszkélkedhet.
Az Esterházy Madonna annak ellenére, hogy befejezetlen maradt (Mária arca és a gyermekek alakjai is elakadtak az aláfestés fázisában), a mester abszolút művészetének legtökéletesebb pillanatát képviseli:
a firenzei évek végét, mielőtt még Raffaello Rómába költözött volna, ahol majd maga is továbblép, s elkezdi megbontani a harmóniát. Itt még az összegzésnek van ideje, s a Madonna testtartása – mintha kifejezetten az elődök előtti tisztelgés volna a szándék – egy csodált antik szobor (az úgynevezett Kuporgó Vénusz) Leonardo-féle parafrázisát fejleszti tovább. Leonardo eszméit valósítja meg az ideális gúla-formán alapuló mértani szerkezet is, mely mesterien irányítja a néző figyelmét a gyermek Keresztelő Szent János kezében tartott írástekercsre. Ha a kép befejezett volna, ezen állna János jövendölése Jézus megváltói szerepéről: “Íme, Isten báránya! Ő veszi el a világ bűneit”. (forrás a Szépművészeti Múzeum honlapja)
Az alkotás kis híján eltűnt: 1983. november 5-én, szombaton éjszaka ellopták
Raffaello egyéb és Giorgione, Tintoretto, valamint Tiepolo műveivel együtt. Később olasz csendőrök a görögországi Aigio (Eghjon) közelében lévő Panagia Trypiti kolostorban találták meg.

Az 1983-ban ellopott majd megtalált festmények. Jobbra Dr. Garas Klára főigazgató, 1984, Budapest XIV. Szépművészeti Múzeum (Fotó/Forrás: Fortepan/adományozó: Szabó Ferencné)
Raffaello népszerűsége máig töretlen. A munkáiból rendezett kiállításokat tömegek látogatják, a legutóbbi 2020. március 5-én Rómában az elnöki palota, a Quirinale egykori istállójában (Scuderie) az urbinói mester több mint kétszáz, együttesen négymilliárd euróra biztosított festményéből és grafikájából nyílt meg. Minden idők legnagyobb Raffaello-kiállítását azonban csak néhány napig lehetett látogatni, ismételt megnyitására a koronavírus-járvány elfojtásáig bizonyosan várni kell.
A művészet templomai című népszerű ismeretterjesztő sorozat részeként mutattak be 2017-ben ismeretterjesztő filmet a reneszánsz kori mesterről Raffaello – A festőfejedelem címmel. Az alkotás példa nélküli alapossággal mutatja be Raffaello életét és művészetét: harmincnyolc remekműve és további hat, általa inspirált alkotás kerül bemutatásra, többek között az urbinói Raffaello-ház, a firenzei Uffizi képtár és a Vatikáni Múzeum műkincseiből válogatva. A nézőket olyan neves művészettörténészek kalauzolják végig ezeket a csodálatos helyszíneken, mint Vincenzo Farinella egyetemi tanár és Raffaello-szakértő, Antonio Natali, az Uffizi képtár korábbi vezetője és Antonio Paolucci, a Vatikáni Múzeum igazgatója.
A film most online is elérhető, a részletekről itt olvashat bővebben!