Vizuál

A világ legjobb kiállításai közt a Ludwig Múzeum tárlata

2018.10.16. 14:00
Ajánlom
A budapesti Permanens Forradalom - Mai ukrán képzőművészet című tárlat olyan múzeumok kiállításaival verseng a Global Fine Art Awards (GFAA) díjért, mint a Tate vagy a Guggenheim.

A Global Fine Art Awards (GFAA) az első olyan évente kiosztott elismerés, amellyel a világ legjobbnak ítélt képzőművészeti és design kiállításait ismerik el. A válogatásba múzeumok, galériák, szakvásárok és biennálék kiállításai és köztéri installációk egyaránt bekerülhetnek. A jelölteket komoly kutatómunkát követően választják ki, amelynek részét képezi a meghatározó nemzetközi szaksajtóban megjelent cikkek szemlézése, a GFAA szakértő csapatának személyes kiállítás-látogatásai, valamint az intézmények által benyújtott jelölések.

A Permanens Forradalom című válogatás 31 ország további 93 jelöltjével együtt került abba a rangos nemzetközi versenybe, amelynek díjait évente 13 kategóriában ítélik oda.

boris_mikhailovimg008-134837.jpg

Borisz Mihajlov: Vörös sorozat, fotósorozat, 1968-1975 (részlet) (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, Adattár és Digitális Archívum)

A zsűri egy-egy projekt, vagy kiállítás koncepciójának újszerűségét, a választott téma kontextualizáltságát, valamint a megvalósítás színvonalát értékeli. A kortárs művészet kategóriában a szakértők további szempontjai között szerepelt, hogy a szervező non-profit intézmény legyen, az ismeretterjesztés és edukáció szempontjából kivételesen magas színvonalat képviseljen, valamint hogy nemzetközi együttműködésen alapuljon.

Az elismerést 13 kategóriában ítélik oda, amelyek között különféle művészettörténeti korszakokra és műfajokra fókuszáló egyéni és csoportos válogatások egyaránt helyet kaphatnak. A díj odaítéléséről szakértőkből álló grémium dönt, emellett a nagyközönség a GFAA honlapján és a Twitteren is jelölheti kedvencét.
 
A Ludwig Múzeum Permanens Forradalom - Mai ukrán képzőművészet című válogatását a kortárs képzőművészet a II. világháború után kategóriában jelölték. A tárlat április 6. és június 24. között tekintette át a mai Ukrajna képzőművészetét Alisza Lozskina, Fabényi Julia és Konsztantin Akinsa válogatásában.

A kiállítás kategóriája egyetlen közép-európai jelöltje.

A másik európai jelölt, a londoni Tate Britain All Too Human - Bacon, Freud and a Century of Painting Life című kiállításának friss változata jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában látható Bacon, Freud és a Londoni Iskola festészete címmel.

A díjátadóra 2019. március 12-én kerül sor New Yorkban.

yevgen_nikiforovlumix_nikiforov_004-134837.jpg

Jevhen Nyikiforov: A Köztársaság emlékműveiről, fotósorozat, 2015-2017 (részlet) (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, Adattár és Digitális Archívum)

A kategória jelöltjei

ALL TOO HUMAN BACON, FREUD AND A CENTURY OF PAINTING LIFE // Tate Britain
 
An Incomplete History of Protest: Selections from the Whitney’s Collection, 1940–2017 // Whitney
 
Radical Women: Latin American Art, 1960-85 // Pinacoteca de São Paulo
 
Art and China after 1989: Theater of the World // Guggenheim
 
NGV Triennial // National Gallery of Victoria
 
Memories Of Underdevelopment: Art And The Decolonial Turn In Latin America, 1960-1985 // Museo Jumex
 
PERMANENT REVOLUTION. UKRAINIAN ART TODAY // Ludwig Museum

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Könyv

Szombathelyen újra életre kel az Ulysses

Június 12-13-án, illetve 16-án rendezik meg idén Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt, amely James Joyce munkássága előtt tiszteleg. Az eseményre gazdag zenei, képzőművészeti és irodalmi programkínálattal készülnek a szervezők.
Színház

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Vizuál

Elhunyt Robert Duvall

95 éves korában elhunyt Robert Duvall Oscar-, valamint többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer.
Színház

Legendás zsidó misztériumjáték debütált a Gólem Színházban

Először jelent meg szellemidézés és ördögűzés a Gólem Színház színpadán: a teátrum február 14-én mutatta be legújabb produkcióját, a Dibuk – se itt, se ott című zsidó misztikus színjátékot.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Elhunyt Robert Duvall

95 éves korában elhunyt Robert Duvall Oscar-, valamint többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer.
Vizuál ajánló

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Vizuál magazin

Berlinben most a valóság a főszereplő

A berlini filmfesztivál idén többet árul el a világ állapotáról, mint bármely esti híradó. A 76. Berlinale filmes programját végignézve elég hamar kiderült, hogy a szemle 2026-ban sem csillogni szeretne, sokkal inkább a szerzői filmekre és az alkotások mondanivalójára helyezi a hangsúlyt.
Vizuál gyász

Elhunyt Maurer Dóra

Életének 89. évében február 14-én hajnalban elhunyt Maurer Dóra, a Széchenyi Akadémia elnöke, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, festőművész és filmkészítő – közölte az a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.
Vizuál hír

Paul Gauguin- és Vasarely-kiállítást is láthat majd a közönség a Szépművészeti Múzeum 120. jubileumi évében

Erős francia hangsúly fogja jellemezni az alapításának idén 120. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeum jubileumi évét – derült ki Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója által tartott sajtóbeszélgetésen.