Vizuál

A24 Filmnapokat tartanak a Toldiban

2024.07.02. 09:35
Ajánlom
Augusztus 2. és 4. között napjaink egyik legsikeresebb stúdiójának új és korábbi kultikus alkotásait vetítik a Toldi Moziban, ahol a közönség olyan sikerfilmeket is újra átélhet, mint a Fehér éjszakák, a Minden, mindenhol, mindenkor vagy A bálna.

Az A24 független filmstúdió 2012-ben jött létre, és néhány éven belül az amerikai filmgyártás egyik legmeghatározóbb szereplőjévé nőtte ki magát. Sikerüknek számos tényezője van, amelyek egy önálló cikk témáját képezhetnék, egy azonban biztos: a cég új színt hozott a modern filmművészetbe azzal, hogy alkotásaikon egyértelműen érezhető, a kreatív kontrollt meghagyják a rendezőknek és a forgatókönyvíróknak. Kínálatuk műfajilag és stilisztikailag is rendkívül széles,

a dokumentumfilmektől a horroron át egészen a romantikus komédiáig találhatunk köztük remek mozikat.

Ennek köszönhetően ma a cinefil közönség körében az A24 logója egy film előtt egyet jelent azzal, hogy legyen szó bármilyen alkotásról, biztosak lehetünk benne, hogy valami különleges dolgot fogunk látni, olyasmit, amit korábban még soha.

Az A24 számos fiatal tehetséges rendező karrierjét indította be, ők mutatták be a világnak például Ari Astert (Örökség, Fehér éjszakák, Amitől félünk), illetve Robert Eggerst is (A boszorkány, A világítótorony, Az Északi, Nosferatu), akik nagy szerepet játszottak abban, hogy a horror műfaja az elmúlt tíz évben jelentős minőségi átalakuláson ment keresztül.

Gyönyörű rémület – Így újultak meg a horrorfilmek

Kapcsolódó

Gyönyörű rémület – Így újultak meg a horrorfilmek

A boszorkány, Örökség és Tűnj el! – három korszakalkotó film az elmúlt tíz évből, amelyek nemcsak bebizonyították, hogy a horror is teljes értékű műfaj, de egyúttal utat mutattak a következő rendezőgenerációknak. És ez a reform rá is fért a zsánerre.

Hogy az A24 mára megkerülhetetlenné vált, jól jelzi, hogy az elmúlt években filmjeik rendszeresen esélyesek az Oscarra is, a legemlékezetesebb a 2023-as gála volt, amelyen hat produkciójukat összesen tizennyolc kategóriában jelölték. A díjátadón végül a Minden, mindenhol, mindenkor tarolt, amely a fődíj mellett további hat aranyszobrot is bezsebelt.

Ennek fényében talán nem meglepő, hogy a hazai művészmozik is örömmel tűzik műsorra a legemlékezetesebb, néhány év alatt is kultikus státuszt elérő filmjeiket. Augusztus 2. és 4. között ezúttal a Toldi Mozi állított össze egy kínálatot, köztük korábbi, valamint új alkotásokkal is.

A24 Filmnapok a Toldi Moziban

Augusztus 2., péntek:

  • 20:15 Fehér éjszakák
  • 20:30 C'mon C'mon – Az élet megy tovább

Augusztus 3., szombat:

  • 18:00 Kivérző szerelem
  • 18:15 Polgárháború
  • 20:15 Minden, mindenhol, mindenkor
  • 20:30 A bálna

Augusztus 4., vasárnap:

  • 18:00 Minari – A családom története
  • 18:15 Érdekvédelmi terület
  • 20:15 Előző életek
  • 20:30 Vaskarom

További részletek az esemény Facebook-oldalán.

Fejléckép: Jelenet a Minden, mindenhol, mindenkor, az Előző életek, a C'mon, C'mon és a Fehér éjszakák című filmből (Fotó/Forrás: A24)

Semmi különös, csak szerelem – kritika az Előző életek című filmről

Kapcsolódó

Semmi különös, csak szerelem – kritika az Előző életek című filmről

Aki élete során egyetlen alkalommal is feltette magának azt a kérdést, vajon boldogabb lehetett volna-e egy másik emberrel, minden sejtjével érteni és érezni fogja Celine Song drámáját, amely az év egyik legemlékezetesebb filmje. 

Földi paradicsom még sohasem volt ennyire undorító

Földi paradicsom még sohasem volt ennyire undorító

Minden idők egyik legjobb holokausztfilmjét készítette el Jonathan Glazer, aki Érdekvédelmi terület című filmjében egy olyan, önmagából kifordult, torz világot tár a szemünk elé, amelyben az együttérzés számít bűnnek.

Az emberek csodálatosak – kritika A bálnáról

Az emberek csodálatosak – kritika A bálnáról

A bálna nem a legjobb, de a legszebb filmje Darren Aronofskynak, aki végső soron hitet tesz az emberiség mellett. Nagyon nagy csodának kellene történnie, hogy Brendan Fraser ne kapja meg érte az Oscar-díjat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Klasszikus

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Zenés színház

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Könyv

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 
Vizuál hír

Izinger Katalin, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum művészettörténésze az idei MúzeumCafé díjas

A MúzeumCafé szerkesztősége 2026-ban Izinger Katalinnak, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum művészettörténészének ítélte oda a MúzeumCafé Díjat, elismerve több mint két évtizedes, kiemelkedő kurátori és muzeológusi tevékenységét.
Vizuál kritika

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.
Vizuál ajánló

Elvesztél a kínálatban? Íme öt biztos tipp az Artmozik éjszakájára

Egy éjszaka, öt mozi, hetven film. Május 16-án rendezik meg az Artmozik éjszakáját a Művész, a Puskin, a Toldi, a Kino és a Tabán moziban. A gazdag programból öt izgalmas alkotást ajánlunk olvasóinknak. 
Vizuál hír

Ősi rítusok és óriáskígyók: Cannes-ban versenyez Kreif Zsuzsanna animációs rövidfilmje

A magyar rendező ADGWA-ATA című alkotását beválogatták a Kritikusok Hete programjába, amelynek célja a nemzetközi filmvilág friss és ígéretes tehetségeinek felfedezése. Az animációs rövidfilm egy beavatási szertartás misztikus világába kalauzolja a nézőket.