Vizuál

Adrien Brody édesanyja híres fotós, aki most Budapesten állít ki

2019.10.04. 14:05
Ajánlom
Sylvia Plachy magyar származású amerikai fotográfus képeiből Dalok fekete-fehérben címmel nyílik kiállítás a Műcsarnokban. A fotókon olyan híres művészek is feltűnnek, mint Andrej Tarkovszkij és Pedró Almodóvár.

matador-134926.jpg

Adrian Bródy Sylvia Plachy fotóján (Fotó/Forrás: Műcsarnok / Sylvia Plachy)

"A szívemhez közel álló képeket válogattam össze ehhez a kiállításhoz" - mondta el Sylvia Plachy a kiállítás kapcsán. Hozzátette: az első gondolata az volt, hogy csak boldogságot sugárzó fényképeket fog kiállítani, de végül úgy döntött, nem tudja kihagyni "az élet másik oldalát" sem.

Sylvia Plachy Budapesten született a második világháború alatt. Tizenhárom évesen, az 1956-os forradalom után szüleivel, lovaskocsiba rejtőzve szökött nyugatra. Két évvel a menekülés után a családjával New Jersey-ben, majd New York Queens negyedében telepedett le.

Egy fotós kurzus hatására ott ismerkedett meg André Kertésszel, akivel egészen annak haláláig barátságban maradt.

1974-től Sylvia Plachy 30 éven keresztül dolgozott fotográfusként a neves New York-i Village Voice hetilapnak. Saját, a címlapon is megjelenő rovatában nyolc évig egy-egy képben mesélt az amerikai metropoliszról. Ezekből a képekből összeválogatott albuma egy Tom Waits lemezzel jelent meg 1990-ben, és elnyerte az Infinity-díjat. 2004-ben elnyerte a Golden Light-díjat az Önarckép hazatérő tehenekkel című albumáért.

"Ez a kiállítás semmi másról nem szól, mint olyan pillanatokról, amelyeket meg kellett őriznem. Vagy mert csodálatosan szépek, vagy mert meghatóak voltak"

- fogalmazott a művész, aki kitért arra is: annyira hajlamos "beleesni" a pillanatba, hogy a legtöbbször nem is emlékszik, hol és mikor készültek a felvételei.

sylvia_plachy_cranes-134927.jpg

Sylvia Plachy: Darvak (Fotó/Forrás: Műcsarnok / Sylvia Plachy)

A kiállított csaknem 50 felvételen feltűnik többek között Andrej Tarkovszkij, Michelangelo Antonioni, Pedro Almodóvar, Giancarlo Giannini, Margaret Atwood kanadai írónő és Khatia Buniatishvili grúz-francia zongorista is. Az egyik New York-i felvételen a fotográfus fia, Adrien Brody Oscar-díjas színész látható tinédzserként.

Sylvia Plachy fotói rendszeresen jelennek meg a The New Yorker, a New York Times, a Vogue, a Newsweek és más magazinok hasábjain. Munkái számos rangos kiállítóhelyen voltak már láthatóak New Yorktól Tokióig. Magyarországon eddig három kiállítása volt. A Dalok fekete-fehérben című tárlat október 4. és november 24. között látogatható a Műcsarnok Kamaratermében. Sylvia Plachy október 4-én, pénteken kora este tárlatvezetést tart a kiállításban.

Fejléckép: Adrian Brody és Sylvia Plachy (fotó/forrás: Kris Connor / Getty Images Hungary)

Sylvia Plachy:

Kapcsolódó

Sylvia Plachy: "A rossz szagokhoz jó emlékek fűznek"

Az ellenfény vízesésszerűen lágyítja meg a beállításait, a fátyolos gőztől tejszerűvé lesznek, a kompozíciókban kanyargó füsttől pedig álomképekhez válnak hasonlóvá Sylvia Plachy fotói. A világhírű fotóművész szemben ül velem, a Mai Manó Ház Napfényműterméből halk jazz szivárog felénk, időnként kalapácszaj üti félre az ütemet, körülöttünk egy félig installált kiállítás képei. INTERJÚ

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Könyv

Szombathelyen újra életre kel az Ulysses

Június 12-13-án, illetve 16-án rendezik meg idén Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt, amely James Joyce munkássága előtt tiszteleg. Az eseményre gazdag zenei, képzőművészeti és irodalmi programkínálattal készülnek a szervezők.
Színház

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Vizuál

Elhunyt Robert Duvall

95 éves korában elhunyt Robert Duvall Oscar-, valamint többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer.
Színház

Legendás zsidó misztériumjáték debütált a Gólem Színházban

Először jelent meg szellemidézés és ördögűzés a Gólem Színház színpadán: a teátrum február 14-én mutatta be legújabb produkcióját, a Dibuk – se itt, se ott című zsidó misztikus színjátékot.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Elhunyt Robert Duvall

95 éves korában elhunyt Robert Duvall Oscar-, valamint többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer.
Vizuál ajánló

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Vizuál magazin

Berlinben most a valóság a főszereplő

A berlini filmfesztivál idén többet árul el a világ állapotáról, mint bármely esti híradó. A 76. Berlinale filmes programját végignézve elég hamar kiderült, hogy a szemle 2026-ban sem csillogni szeretne, sokkal inkább a szerzői filmekre és az alkotások mondanivalójára helyezi a hangsúlyt.
Vizuál gyász

Elhunyt Maurer Dóra

Életének 89. évében február 14-én hajnalban elhunyt Maurer Dóra, a Széchenyi Akadémia elnöke, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, festőművész és filmkészítő – közölte az a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.
Vizuál hír

Paul Gauguin- és Vasarely-kiállítást is láthat majd a közönség a Szépművészeti Múzeum 120. jubileumi évében

Erős francia hangsúly fogja jellemezni az alapításának idén 120. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeum jubileumi évét – derült ki Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója által tartott sajtóbeszélgetésen.