Fantasztikus volt keresztüljönni a felújított épületrészen. Mikorra várható a befejezés?
Másfél éve tart a felújítás, a Lotz-freskók restaurálása befejeződött, most a járólapok következnek, folyamatosan zajlik a munka, várhatóan februárban lesz az ünnepélyes átadás. Idén 150 éves a Magyar Képzőművészeti Egyetem, amit az egész jubileumi tanévet átívelő eseménysorozattal ünneplünk. Az MKE150 első nagy reprezentatív kiállítása november 6-án nyílik, Modellállítás: az emberi test képi konstrukciói címmel.
A Lotz-freskók restaurálása (Fotó/Forrás: MKE)
Programjuk központjában a nyitottság áll. Milyen típusú nyitottságra van most szükségük?
Többről van szó, mint a szó szoros értelemben vett nyitottságról, hiszen az minden alkotói közeg természetes velejárója. Inkább a nyitás szükségességét hangsúlyoznám. Azt gondolom ugyanis, hogy a Képzőművészeti Egyetem nincs benne a köztudatban, legalábbis ahhoz képest, amilyen szerepe a magyar képzőművészetben van. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy más a képzőművészet ázsiója, mint mondjuk a színházé, a filmmé vagy a zenéé. Ezen nagyon fontos lenne javítani.
A nyitást úgy értem, hogy láthatóan jelen kell lennünk a főváros kulturális életében, az országéban és a nemzetközi színtéren is. Első lépésként a most induló Margit-negyedben szereztünk egy nagyon szép kiállítóteret, kifejezetten a hallgatói munkák bemutatására. A Margit körúton hamarosan megnyílik a Profil Galéria, ahol a kiállítások mellett előadások, pódiumbeszélgetések és tárlatvezetések is lesznek.
Ezek a kísérőprogramok nagyon lényegesek a kortárs művészet esetében, hiszen a néző általában keresi a kapaszkodókat, hogy dekódolni tudja a látottakat.
Szóval ez egy igazi nyitott hely lesz, sőt még azt is el tudom képzelni, hogy sikerül a helyi közönséget is bevonni az alkotói folyamatba. Az a tapasztalatom, hogy amikor a helyben lakók részt vesznek egy műalkotás elkészítésében, akkor azt magukénak tekintik, büszkék rá, vigyáznak rá, sőt meg is őrzik. Ilyenkor szinte maguktól leomlanak a gátak, amelyek eltávolítják az átlagembereket a kortárs művészettől.
MKE150 - Kiállítások
Modellállítás: az emberi test képi rekonstrukciója
2021 november 6.– december 4.
És mégis mozi a föld! IMXXX – Intermédia retrospektív
2021. december 16. - január 27.
A régi-új Műcsarnok
2022.2022. február 15. – március 16.
MKE Barcsay Terem, VI. ker. Andrássy út 69-71.
Az Andrássy úti épület is megnyílik a közönség előtt?
A Barcsay Terem kiállításai mindig is nyitva álltak, de magát az épületet és az itt található értékeket is láthatóvá tesszük. És nemcsak itt, az Andrássy úton, hanem az Epreskertben is. Sétákat szervezünk majd budapesti városnéző programok keretében, sőt lehet, hogy a műtermekbe is bepillantást engedünk a látogatóknak. Ne feledjük, hogy a járvány miatt két évre leállt nálunk minden. A diákok és az oktatók is ki vannak éhezve a személyes találkozásra, a közös munkára, olyannyira, hogy azt kérték, szombaton is bejárhassanak az egyetemre. Egy képzőművész számára nehezen értelmezhető az online oktatás.
A megújulás szintén kulcsfogalom a számukra.
A megújulás elkerülhetetlen. Méghozzá a folyamatos megújulás, hiszen maga képzőművészet is folyamatosan tágítja a saját kifejezési formáit és szeret a határvidékeken felfedezéseket tenni. Ugyanakkor egy 150 éves hagyománynak is a folytatói vagyunk.
Itt tanult, illetve tanított a magyar képzőművészek színe-java. Ennek az intézménynek az oktatójának vagy a hallgatójának lenni nagy kitüntetés és felelősség is egyúttal.
Székely Bertalan: Emberi fej, séma modell (Fotó/Forrás: MKE)
Most is kiváló tanáraink vannak, akik az alkotói pályájukon is aktívak, ezt kell úgy összeszervezni, hogy az intézményi struktúrában közösen tudjunk gondolkodni. Potenciálisan minden szakmai tudás megvan nálunk, a következő lépés, hogy ezt meg is mutassuk. Mert a folyamatos megújítási vágyat nemcsak az új technikák, az új médiumok megjelenése generálja egy művészeti egyetemen, de az is, ha az oktatás, a kutatás terén végzett munkát, az elért sikereket láthatóvá tudjuk tenni. Ha ez nem sikerül, akkor láthatatlanok maradunk, ami nemcsak az intézmény belső dinamikájára, de a külső megítélésére is kihat.
Ráadásul itthon a képzőművészet renoméja, más művészeti ágakhoz képest, alacsonyabb szinten van.
Ezért is kell nagy energiákkal dolgoznunk azon, hogy a Képző minél láthatóbb legyen, és ehhez minél több helyen jelen kell lennünk, külföldön is. A nemzetközi jelenlétünk jelenleg elsősorban a hallgatói mobilitási- és csereprogramok, valamint az ösztöndíjak révén valósul meg. De jó lehetőséget jelenthet a négy európai egyetem – a magyar Képző mellett a drezdai, a rigai és a római – között létrejött EU4ART nemzetközi program is, amelynek mi vagyunk a vezetői. Az európai művészeti képzés összehangolásán kísérletezünk, melynek eredményeképpen a hallgatók egy-egy szemesztert külföldi egyetemeken tölthetnek majd el. Ez is folyamatos mobilitást és nemzetközi jelenlétet biztosíthat a hallgatóink számára. Én azonban szeretnék még tovább lépni, és változatosabbá tenni ezeket a jellemzően európai kapcsolatainkat.
A Távol-Kelet irányába mozdulna? Hiszen művészként és tanárként is komoly tapasztalatai vannak arrafelé.
Igen, az Európán kívüli kapcsolatokra is szeretnék figyelmet fordítani.
Hiszem, hogy mindenhol a világon a személyes kapcsolat a legértékesebb, az enyéimet nagyon szívesen mozgósítom az egyetem érdekében.
Már bejelentkezett két távol-keleti egyetem, akikkel - amint a vírushelyzet engedi -, együttműködési megállapodást kötünk. És még valami: nem szoktam megállni a formális kapcsolatok szintjén, mert ha nincs mögötte tartalom, akkor nem is érdemes csinálni. Korábban nagyon sok afrikai és ázsiai egyetemmel működtem együtt, bízom benne, hogy ezekből a képzős hallgatók is sokat profitálnak majd, és részt vesznek számos nemzetközi eseményen. Így könnyebb kialakítaniuk egy olyan kapcsolati hálót, ami a diploma megszerzése után különösen sokat segíthet egy pályakezdő művésznek. Jelenleg csak a vírus akadályozhatja meg ezeket a terveket. Most éppen sokkal jobban félek a vírushelyzettől, mint bármi mástól.
Anatómia tanterem az 1920-as években (Fotó/Forrás: MKE)
Mit emelne ki a művészeti képzés kapcsán?
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a 150 év alatt micsoda értékek jöttek itt létre! Ilyen a nemzetközi tekintéllyel bíró Barcsay-féle anatómián alapuló rajzoktatásunk, amire a mai napig nagy hangsúlyt fektetünk.
Ez egy olyan klasszikus alap, amire bármit fel lehet építeni, és hatalmas művészi szabadságot biztosít, mivel a szakmai tudás hiánya nem köti gúzsba az alkotót.
Kitüntetett pillanathoz érkeztünk az egyetem életében, mert éppen - a már említett művészi kifejezésmód és formanyelv változására reagálva -, a jövő év elejétől új szakokat indítunk, melyeknek most zajlott le az akkreditációja. A Vizuális művész BA és a Képzőművész MA elindulása a megújulás fontos állomása.
Az interdiszciplináris képzés keretében a hallgatók a határterületekkel, illetve azokkal a műfajokkal is foglalkozhatnak, amelyek jelenleg hivatalosan még nincsenek benne az oktatási struktúrában. Ilyen például a fényművészet, az installáció, a performansz vagy a street art.
Természetesen ügyelnünk kell arra, hogy ne merészkedjünk át a nagy múltú, 30 éve létező intermédia szak területére. Nagyon fontos lépésnek tartom, hogy ezek a kifejezési formák a Képzőművészeti Egyetemen kerülnek be először a magyar művészeti felsőoktatásba.
Ezek szerint a hagyományos kifejezésmódok és az új határterületek nem rivalizálnak egymással?
Nem, és az a jó, ha minél nagyobb választási lehetőséget tudunk felajánlani a hallgatóknak, akik majd eldöntik, hogy mi érdekli őket. Festeni nagyon jól lehet vászonra is, lehet szobrot és grafikát készíteni, de a határterületek is kínálnak izgalmas dolgokat. Egyébként a grafikusok és a festők is készítenek videómunkákat, installálnak, performanszokban vesznek részt. A klasszikus alap megadása mellett kötelességünk a hallgatóink kreativitását is fejleszteni.
A végcél az, hogy minél izgalmasabb, a kor problémáira rezonáló alkotásokat hozzanak létre, amelyek a közönségnek is izgalmasak.
MKE (Fotó/Forrás: MKE)
Hogyan? Van saját módszere?
Az én pedagógiai módszerem, hogy minden nyáron elviszem a hallgatóimat valahová, ahol együtt dolgozunk. Jártunk például az Őrségben, Magyarország zsákfalvaiban, de Ázsiában is. Nem alá-fölé rendelt viszonyban éltük át ezt az izgalmas folyamatot, hanem végig egyenrangúként, az első lépésétől az utolsóig közösen hoztuk létre az alkotásokat. Ez életre szóló élményt adhat a diákoknak.
Erős István (Fotó/Forrás: Gabelics Antal, MKE)
Milyen tárgyakat oktat?
Főleg elméleti tárgyakat oktatok a szobrászati tanszéken, például az Épület, természet, szobor című tantárgyat, és meg kell mondanom, hogy nekem nagy élmény, amikor végre hallgatókkal találkozhatok, beszélgethetek.
Elsősorban természetművészeti alkotásokat készít, ez mennyire fordítható át az itteni szemléletmódba?
Semmiképp sem szeretném a szakterületemet erőltetni az oktatás során. Ha valaki érdeklődik iránta, annak szívesen segítek, de egy teljes természetművészeti programot kialakítani itt Budapest közepén nagyon nehéz, és nem is érdemes.
Azért kérdeztem, mert úgy látom, hogy egyre fontosabbá válik a természethez, a helyi közösségekhez való viszonyunk, és erre a művészet is reagál.
Két érdekes példával is szolgálhatok ezzel a kapcsolatban. Az egyik egy észak-magyarországi kis falu, ahol a hallgatók a helyi roma asszonyokkal közösen fontak vesszőből egy szobrot. Nagyon jó érzés volt, amikor a rákövetkező évben felhívtak a faluból és megkérdezték, hogy mivel tudnák védeni a szobor állagát. A másik hasonló élményem az volt, amikor Gyergyószárhegyen két héten át dolgozott együtt egy indiai művész és a helyi gábor-cigány Lajos bácsi, és amikor elkészült az impozáns szabadtéri munka, Lajos bácsi, mint alkotó jött el a megnyitóra: büszkén állt oda a közös fényképhez az unokájával az oldalán. Számomra ezek a példák azt jelzik, hogy
apró lépésekkel, jó hangulatú együttlétek során, igenis meg lehet találni a hidat a kortárs művészet és a befogadók között, és hogy az a bizonyos periféria - központ ellentét is oldódni látszik.
Fejléckép: A Magyar Képzőművészeti Egyetem Andrássy úti épülete (fotó: MKE)
hírlevél
