Vizuál

Ahol a madár se jár – Budapest határterületéről tudósít a Capa Ösztöndíj nyertese

2019.10.09. 09:20
Ajánlom
Halász Dániel nyerte idén a Capa Központ támogatását, a Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat, amelyből megvalósíthatja projektjét: Budapest közigazgatási határának mentén készíteni el fotósorozata egyes darabjait.

A Capa Központ 2017-ben Budapest Főváros Önkormányzata partnerségével megújította a Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat: a díj egy évig támogatást ad arra, hogy a nyertes alkotó a koncepcióként beadott tematikáját követve elkészítse fotósorozatát a magyar fővárosról. A kétévente kiírásra kerülő ösztöndíj 12 havi nettó 100 000 Ft odaítélésével, valamint egy kiállítással és az ahhoz kapcsolódó katalógus megjelentetésével jár. Az ösztöndíj odaítéléséről 2019-ben héttagú szakmai zsűri döntött, melynek tagjai Csizek Gabriella, Fenyvesi Áron, Gellér Judit, Mucsi Emese kurátorok, Korniss Péter fotográfus, a díj alapítója, Puskár Krisztián újságíró, Sopronyi Gyula fotográfus voltak. 

Daniel-Halasz-profile-2019-141152.jpg

Halász Dániel

Az eredményt az október 7-i díjátadón jelentették be. Idén Halász Dániel fotográfus nyerte a Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat Határvonal című pályázatával. Az ösztöndíjas projekt szinopszisában azt vállalta, hogy az elkövetkező egy évben végigjárja Budapest közigazgatási határát: egy közel 150 kilométer hosszú, képzeletbeli vonal mentén készíti el a fotósorozat darabjait. A kuratóriumi méltatás szerint a Határvonal projekt erőssége, hogy

Budapest kevésbé ismert részeit mutatja meg, egy olyan köztes tartományt, amely a vidék és a főváros, a természet és az épített környezet mezsgyéjén helyezkedik el.

A zsűri véleménye szerint a Halász Dániel korábbi munkáit tartalmazó, kiegyensúlyozott, professzionális portfólió és a pályázathoz csatolt előtanulmányok alapján a Határvonal című munka mint a főváros kevésbé reprezentált, határ menti részeit ábrázoló, szociálisan érzékeny kordokumentum jelentős alkotás lesz. 

Az ösztöndíjért folytatott versenyben finalista volt még Csizik Balázs, aki Budapestet épített környezetként mutatja meg szigorú kompozíciókban. Molnár Zoltán, aki Utcán című pályázatában az otthontalanság súlyos problémájával, az utcán élők drámai helyzetével foglalkozik. Szatmári Sára, aki a lomtalanításról szóló fotóival az újrahasznosítás, a másodkéz fontosságára is felhívja a figyelmet. Valamint Varga Viktor, akinek Tér-idő metszetek című pályázata réskamerával készült felvételeken keresztül nyújtanak újszerű é látványt a föld-alatt létező nagyvárosról. Nekik is gratulálunk!

Íme néhány fotó a nyertes pályázatból. Kattints:

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Udvaros Dorottya levesestáljai a Néprajzi Múzeumban

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas színművész megnézte az intézmény Hétköznapi luxus – A királyné asztalától a parasztházig című kiállítását, ahová személyes tárgyait is magával vitte. A látogatásról videó is készült.
Klasszikus

Visszatérő világhírű szólista lép fel a Concerto Budapesttel

Két év után ismét Augustin Hadelich Grammy-díjas hegedűművész, a Yale School of Music tanára lesz a Concerto Budapest vendége az együttes két januári koncertjén.
Klasszikus

Ez volt az év koncertje 2025-ben

Amilyen színes volt az elmúlt év, olyan változatosnak bizonyultak olvasóink kedvencei: sztárzenekar hangversenye világhírű szólistával, tehetséges fiatalok kamarakoncertje és vidéki fesztivál előadása is szerepel az élbolyban.
Színház

Karácsony Gergely: „Amíg csak a saját sérelmeinkből indulunk ki, elbeszélünk egymás mellett”

A Kőszegi Várszínház és a Karinthy Színház január 16-án koprodukcióban mutatja be a Kőszegi Vár Lovagtermében A fiú című előadást. Az előadás főszereplőjét, Karácsony Gergelyt kérdeztük, akinek nem ez az első találkozása a szerző, Florian Zeller világával.
Klasszikus

Modern hős történelmi környezetben – 15 sor koncert

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra. A következő rövid írás a Nemzeti Filharmonikusok operaprodukciójáról, Léo Delibes Jean de Nivelle című darabjának előadásáról szól. 15 sor koncert.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál interjú

Enyedi Ildikó: „A legtöbb fa eléggé introvertált, egyik sem túl szószártyár”

Enyedi Ildikó új filmjében arra mutat rá, miért fontos megbékélni azzal a felismeréssel, hogy a világot sohasem fogjuk tudni hiánytalanul megérteni. Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt magyar rendezőt legújabb alkotása, a Csendes barát kapcsán kérdeztük.
Vizuál ajánló

A család, ahonnan nincs menekvés – megérkezett az Itt érzem magam otthon végső előzetese

Február 19-én mutatják be a mozikban az Itt érzem magam otthont, amely a pszichológiai thrillerek és a karakterközpontú történetek izgalmas elegyével különleges filmélményt tartogat a közönség számára. Holtai Gábor alkotásának elkészült a végső előzetese, a videó megtekinthető a cikkünkben.
Vizuál videó

Udvaros Dorottya levesestáljai a Néprajzi Múzeumban

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas színművész megnézte az intézmény Hétköznapi luxus – A királyné asztalától a parasztházig című kiállítását, ahová személyes tárgyait is magával vitte. A látogatásról videó is készült.
Vizuál hír

Feiner Janka diplomafilmjét beválogatták a Berlinale programjába

A Lángbogár a zsebemben című animációs rövidfilmet a 76. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Generation Kplus versenyprogramjába válogatták be. Az alkotás varázslatos gombauniverzumba kalauzolja a nézőt, bepillantást engedve a gyerekek lelkivilágába.
Vizuál ajánló

„Annyi valóság van, amennyit csak akarsz.” – 100 művész, 150 alkotás Szentendrén

A magyar kultúra napján, január 22-én nyílik meg Kerettörténetek címmel a Ferenczy Múzeum új kiállítása, amely a több mint kétmillió tárgyat őrző gyűjteményeiből válogat.