„Ahol csak tomboló ováció van, ott valami bűzlik” – Interjú a szobordöntésben érintett alkotóval, Szalay Péterrel

A Ferencvárosi Önkormányzat által kiírt Public Art elnevezésű képzőművészeti pályázatra „a nyilvánosság tereihez és azok problémáihoz kötődő, kötetlen műfajú, interaktív, az adott közösséget vagy a társadalom egészét érintő kérdéseket tematizáló művekkel” lehetett jelentkezni. A kiírás egyik nyertes pályaműve Szalay Péter képzőművész 100 centiméter magas, szivárványszínű szobra, mely a New York-i Szabadság-szobor kicsinyített mása, térdelő pózban, felemelt, ökölbe szorított jobb kézzel. Az alkotást április 1-jén helyezték ki a Ferenc téren, a nézői reakciók pedig szinte rögtön jelentkeztek: a Mi Hazánk Mozgalom helyszínre érkező tagjai még aznap körbekerítettek egy paravánnal, aminek az oldalára „A feketéknek se tetszene a szivárvány" feliratú plakátokat ragasztottak. Ezt követően az alkotást éjjel egy férfi fehér festékkel leöntötte, majd másnap reggel a Légió Hungária nevű szélsőjobboldali szervezet ledöntötte.

A Fidelio megszólaltatta az ügyben a kalandos utóéletű szobor alkotóját, Szalay Pétert, aki a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán szerzett szobrász diplomát és alkotásaira jellemző, hogy szívesen kísérletezik újszerű technológiai megoldásokkal, valamint szobrászati alapanyagokkal. Korábbi munkáiban olyan változatos médiumokkal dolgozott, mint objekt, installáció, lightbox, performansz és videó.

A Prizma című alkotás részlete (Fotó/Forrás: Szalay Péter)

A Prizma című szobrod 3D-nyomtatásos technológiával készült. Ebben az is közrejátszott, hogy számítottál arra, esetleg megrongálják és így könnyebben lehet pótolni?

Nem emiatt választottam, hanem azért, mert egy másik munka kapcsán korábban vásároltam 3D nyomtatót és elkezdtem használni a technológiát, így észszerű döntésnek tűnt ezt alkalmazni a Prizma megvalósítására is. A munkáimról elmondható, hogy nem a figura keletkezéséről szólnak, ezt a szobrot sem aposztrofálnám így; elérhető, nyilvános 3D állományból ollóztam össze.

Egy korábbi munkádat – húsz cm magas, fekete színű szobor – alakítottad át a Public Art pályázatára. Az eredeti No souvenir című alkotásodnak is volt visszhangja?

Azt a szobromat jóval szűkebb szakmai közönség előtt mutattam be, de már ott is érzékelhető volt némi ellenállás iránta, viszont mivel a Prizmát köztéren állították ki, illetve szivárványszínek kerültek rá, így jóval komplexebbé vált, és a

nagyobb közönség, nagyobb visszhanggal is jár.

Mit gondolsz, ha a szobrot nem szivárványszínűre színezed, akkor is ilyen indulatokat generált volna?

Valószínűleg közrejátszott benne a színezése, de ha csak magát a műalkotást nézzük, akkor szerepel rajta egy üzenet „Számítanak a fekete életek”, amit én úgy folytatnék, hogy „mert minden élet számít”. Azért került rá a szivárvány összes árnyalata, hogy ez az üzenet egy általános igazsághoz vezesse el az embereket: fogadjuk el a másikat. Ez olyan evidencia, mint az, hogy védjük a természetet. Egy pozitív üzenet. Nem volt benne a részemről támadó szándék.

Sokan amiatt kritizálták a koncepciódat, hogy Magyarországon nem releváns ez a téma, hiszen a Black Lives Matter (BLM) egy amerikai mozgalom.

Számomra meg ez a kritika irreleváns, de persze végig gondolhatjuk. A szobor relevanciájának ékes bizonyítéka, hogy ledöntötték. Ezenkívül, ha a cél egy emlékmű állandó kihelyezése lett volna, akkor lenne jogos ez az észrevétel. De mivel nem emlékmű, hanem public art és nem állandó, hanem csak egy kéthetes jelenlét volt az előirányzott, így a BLM relevanciájának feszegetése teljes céltévesztés. Szerencsére nem ilyen egysíkúak a reakciók. Elképesztően nagy és lankadatlan az érdeklődés mind a szakmai berkekben, mind a széles közönség részéről. Ez nekem nagy elismerés, attól függetlenül, hogy a vélemények megoszlanak és sokfélék. De hát, ahol csak tomboló ováció van, meg egyenletes vastaps, ott valami bűzlik.

Szalay Péter (Fotó/Forrás: Szalay Péter)

A szobor eredetileg két hétig állt volna a Ferenc téren. Milyen igényeket kell kielégítenie egy örökös, illetve egy ideiglenes köztéri alkotásnak?

Egy állandó köztéri szobornál alapvető követelmény, hogy a művész figyelembe vegye a helyszínt és kiszolgálja azt a célt, hogy az emberek jól érezzék magukat a köztéren. Sajnos Magyarországon ezek a helyek mintha nem a közé lennének, hanem a politikai reprezentáció helyszínei. Ez is hozzátartozik az eset „prizmatikusságához”, hogy ilyen alapállásból értelmezik, mint egy politikai üzenetet, valaminek a propagandáját, holott ez egy kortárs művészeti alkotás.

Általánosságban egy műalkotást a művészet kontextusában vizsgálnak. Az események tükrében egyáltalán létre tudott jönni ilyen értelmezési dimenzió?

Funkciója szerint ez elsősorban az utca emberének készült alkotás volt, ebből az irányból túlnyomóan pozitív visszacsatolások értek: láttam néhány videót, ahol kerületi lakosok kérdeztek a szoborról és ezekből úgy tűnt, hozzájuk eljutott az egymás elfogadására irányuló üzenet. Ami a művészeti kontextust illeti,

a pro és kontra vélemények vehemenciája ellenére, kezd kialakulni építő jellegű párbeszéd.

Mivel csak mostanában kezd kibontakozni, ezért én is még csak várom, vajon hová fog vezetni.

A sajtóban, illetve a közbeszédben, mintha jóval kevesebb szó esne magáról az alkotásról, mint a mozgalomról. A szobor címe is ritkán hangzik el.

Igen, főképp sajnos BLM-szoborként szerepel, illetve az én nevem is ritkán kerül megemlítésre. Mindegyik politikai oldal felhasználja a saját propagandájára és kisajátítja. A sajtóérdeklődés is sajátosan alakult, három hullámban érkezett: először, amikor az alkotás megjelent a győztes pályaművek között BLM-szobor munkacímen, majd a Guardian részéről nemzetközi sajtóérdeklődést kapott, végül a ledöntésével egy újabbat. Mindhárom hullámban a politikai vetület kapott hangsúlyt, de ez szerintem nem csupán a szobor, hanem a beharangozott, majd meg is valósított ledöntése miatt volt. Ráadásul a szakmai diskurzus is nehezen vált szakmai perspektívára. Az én politikai irányultságom számonkérése, mintha mindent eluralna. Illetve annak a ténye, hogy a szobornak több példánya elkelt, szintén mintha bántaná a kollégákat, ahelyett, hogy örülnének ennek. Nem olyan kort élünk, amikor egy fiatal alkotó a művészetéből különösebben profitálhatna. Szerintem nem értékelhető egy műalkotásnak sem erényeként, sem hibájaként, ha a piacon érdektelen.

A Prizma című alkotás (Fotó/Forrás: Szalay Péter)

Véleményed szerint a Prizma megrongálása, majd eltávolítása besorolható a politikai szobordöntések sorába?

Ironikus párhuzam, hogy míg a Black Lives Matter mozgalom nevében szobrokat döntögettek Amerikában, nálunk az erről szóló alkotást döntötték le.

Én alapvetően nem értek egyet a szobordöntésekkel, hiszen indulatból fakadnak és nem hiszem, hogy bármit megoldanának. Habár felkészültem arra, hogy ledöntik a szobromat - jelezték is előre -, számomra mégis bántó, mert nagy gondossággal, odafigyeléssel hoztam létre, valaki pedig megsemmisítette, ráadásul ekkora dühvel, félelmet keltő módon. Ahogy visszanéztem az erről készült videót, rossz érzés fogott el: hogyan lehet azt a tiszta és evidens állítást, amit a szobor hordoz, borzasztónak, felháborítanak gondolni?

Nyújtanak számodra inspirációt a történtek további alkotások létrehozásához?

Igen, rengeteget tanultam az esetből, elgondolkodtatott önmagammal, illetve a munkámmal kapcsolatosan is. Emellett számos új élmény is ért, többek között a rám irányuló fokozott sajtófigyelem, melynek - habár nincsenek ilyen ambícióim -, igyekszem megfelelni. Abszolút tanulságos a folyamat.

A szobor összesen öt példányban készült el. Az említett sajtófigyelem megnövelte az iránta való keresletet?

A történtek miatt még senki nem sétált be a galériába, hogy vegyen belőle. Olyan gyűjtők érdeklődnek iránta, akik korábban is vásároltak a munkáimból. Három darab foglalt már, míg a kiállított, törött példány az Irokéz Gyűjteménybe kerül.