Vizuál

Ahol sálat kötnek a fáknak

2016.12.30. 12:59
Ajánlom
S. Varga Ilona fényképezőgépével nem először járt a Himalája eldugott városaiban. Fotóin keresztül az India legészakibb csücskében fekvő, egykor önálló Ladakh és az ország második legnépesebb városának, Delhinek utcáira pillanthat be, aki ellátogat az Amrita Sher-Gil Kulturális Központba. Február 2-ig meghosszabbítva!

"Ezen a kiállításon olyasmiket szeretnék megmutatni, ami bárhol a világon megtalálható, hiszen az utcák forgataga mindenhol jelen van. De nem mindegy, hogy hol és milyen körülmények között lesünk be egy-egy ország utcáinak életébe. A fotók nem mindegyike klasszikus streetfotó, de nekem nagyon fontosak ezek a képek. India hatalmas, én pedig csak egy kis szeletét jártam be eddig"- indokolta témaválasztását a fotográfus.

S. Varga Ilona közel 50 éve foglalkozik fényképezéssel. Dolgozott koncert- és táncfotósként, de volt sport- és természetfotós is. Majd elkezdte érdekelni a távoli kultúrák világa.

Szeretnék minden olyasmit megörökíteni, ami fontos, amit meg kellene őrizni a globalizáció mind nagyobb térhódítása mellett."

A kiállítás anyagát a Ladakhban és a Delhiben készült képek közül válogatta ki a fotográfus. A Himalájában, 5-7 ezer méter magasan elhelyezkedő Ladakh korábban önálló tartomány volt, ma már India részét képezi. A térségben kevés az igazi utca faluhelyen, a korábbi fővárosban, a húszezer lakosú Lehben azonban még akad. "Számos felvételnek aktualitása is van, amolyan politikai felhangféle. Mint az utcai textilfestő férfi esetében, aki szikh indiai, de tibeti gonchát fest a mecset mellett  és ladakhi nyelven beszélt. Nincs ellentét a ladakhi buddhisták és az indiai szikhek, esetleg muszlimok között. Ez helyi szinten nem jellemző, csak a magas nagypolitikában" - meséli.

A fotós egyik legkedvesebb képén egy több száz éves fa ível át egy városi sikátor felett.

A fákat annyira védik, mint szinte semmi mást, mivel a Himalájában ebben a magasságban igen kevés akad belőlük.

"Lehben, a fővárosban nem ritka az ősrégi fa, melyet különféle módszerekkel védenek, tisztítják a kórokozóktól. Ha kell, kis fémkerítéssel vagy kőrakásokkal bástyázzák körbe vagy védőrétegekkel veszik körül: körbehorgolják vagy "sálat" kötnek rájuk. Ez a fa egy Main Bazaar közeli sikátorban áll már sok száz éve" - avat be a helyi szokásokba S. Varga Ilona.

Előadás:

A kiállításhoz kapcsolódóan S. Varga Ilona február 2-án 18:30-kor előadást tart az Amrita Sher-Gil Kulturális Központban  Ünnepek és rituálék a ladakhi kultúrában címmel. A program ingyenesen látogatható.

Nyitvatartás:

Amrita Sher-Gil Kulturális Központ, 1025 Budapest, Búzavirág u. 14.

Időpont: 2016. december 12 – 2017. január 15. Meghosszabbítva február 2-ig.

H: 10.00 – 13.00 és 14.00 – 17.00

K: 10.00-13.00 és 14.00-17.00

SZ: 10.00 – 13.00 és 14.00 – 17.00

CS: 10.00 – 13.00 és 14.00 – 17.00

P: 10.00 – 13.00 és 14.00 – 17.00

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Könyv

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.
Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

A Dél zseniális gyermeke – dokumentumfilm készült William Faulknerről

Heteken át tartó részeg tivornyák, nőügyek, kitalált történetek a háborúban szerzett sérülésekről és persze Nobel-díj, amiért szinte könyörögni kellett, hogy átvegye – egy új dokumentumfilmben izgalmas történetek elevenednek meg William Faulkner életéből.
Vizuál gyász

Elhunyt Michael Madsen

Az amerikai színészt a közönség egyebek közt Quentin Tarantino filmjeiből is ismerhette. Michael Madsen hatvanhat éves volt, a menedzsere bejelentése szerint halálát szívroham okozta.
Vizuál hír

Ilyen lenne Munkácsy festménye 2025-ben – lezárult az LG és a Magyar Nemzeti Galéria pályázata

Közel 700 nevezéssel zárult az LG Magyarország és a Magyar Nemzeti Galéria közösen meghirdetett fotópályázata. Az első helyezett pályaművet Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő című festménye inspirálta.
Vizuál hír

Három magyar alkotót is meghívott tagjai közé az amerikai filmakadémia

Több mint ötszáz filmes alkotót és szakembert hívott meg tagjai közé az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia. Az új tagok között idén is vannak magyar filmesek: Szakács Györgyi, Jancsó Dávid, valamint Varga Balázs szavazhat mostantól a világhírű elismerésről.
Vizuál hír

Zászkaliczky Ágnest is beválogatták a Londoni Művészeti Biennálé résztvevői közé

A magyar alkotó Venice 1. című festményét is megismerheti a közönség a rangos kortárs művészeti eseményemen. Zászkalicky Ágnes látványtervezőként is aktív, hamarosan a Margitszigeten debütál az az előadás, amelynek vizuális koncepcióját ő dolgozta ki.