Vizuál

Aj Vej-vej és a szabad élet

2015.08.05. 18:40
Ajánlom
A világhírű rendszerkritikus képzőművész szerint a kínai hatóságok "szinte semmilyen" feltételhez nem kötötték útlevelének visszaadását és szabad visszatérést ígértek neki az ország területére.

Aj Vej-vej a múlt héten utazott Németországba, hogy meglátogassa Berlinben élő hatéves kisfiát és egészségügyi vizsgálaton vegyen részt Münchenben. A képzőművésznek ez volt az első utazása azután, hogy a kínai hatóságok visszaadták 2011-ben elkobzott útlevelét.

A német Süddeutsche Zeitungnak adott interjújában Aj Vej-vej elmondta, hogy a kínai hatóságok ma már sokkal kedvezőbb hozzáállást tanúsítanak vele szemben. "Tudják, hogy jobb hellyé akarom tenni Kínát, és hogy aggódom a fiatal generáció miatt" - idézte a lap szerdai száma a művészt, aki hozzátette azt is, hogy jelenleg érezhető közte és szülőhazája hatóságai között egyfajta "bizalmi alap", amely nélkül nem is engedélyezték volna számára az utazást és műveinek kiállítását.

A kínai politikai és társadalmi berendezkedést gyakran kritizáló 58 éves Aj Vej-vejnek szeptember 19-én nyílik tárlata a londoni Királyi Művészeti Akadémián. A brit hatóságok a kért hat hónapos vízum helyett először csupán 20 napos tartózkodást engedélyeztek neki arra hivatkozva, hogy a képzőművész nem utalt kérelmében büntetett előéletére. Múlt pénteken azonban Theresa May belügyminiszter mégis utasította beosztottait a vízum kiadására, egyben bocsánatot is kért az "okozott kellemetlenségért".

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Színház

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

A kormányváltás miatt nem vállal hosszútávú pénzügyi kötelezettségeket a Nemzeti Filmintézet

Káel Csaba kormánybiztos megbízatása a miniszterelnök megbízatásával egyidőben szűnik meg – írta közleményében az intézet, hangsúlyozva, hogy az átmeneti időszakban is segítik a mozgóképipar zavartalan működését. 
Vizuál hír

Rangos párizsi múzeumban mutatkoznak be Ferenczy Károly művei

Ferenczy Károly művészete először mutatkozik be külföldön nagyszabású, monografikus kiállítás keretében. Franciaország egyik legjelentősebb múzeumában, a párizsi Petit Palais-ban hétfőn nyílt átfogó retrospektív tárlat a magyar modernizmus kiemelkedő alakjával ismerteti meg a közönséget.
Vizuál ajánló

Múltból a jövő felé – megnyílt a Művészetek egy tető alatt című kiállítás

A Pesti Vigadó földszinti galériájában látható a Művészetek egy tető alatt című kiállítás, amely a Magyar Építészeti Múzeum jelenét és készülő jövőjét mutatja be.
Vizuál ajánló

A Szegedhez kötődő legjobb sajtófotókból nyílik kiállítás

Idén is megrendezik a Szeged Press sajtófotó kiállítást a Móra Ferenc Múzeumban. Az intézmény által meghirdetett pályázatra több mint ötvenen neveztek. A kiállítást április 14-én, kedden 18 órakor nyitják meg.
Vizuál hír

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.