A 2018 júniusában megjelent KULT50 kiadványban szereplő portré utánközlése:
Az ezredforduló után megjelent, új magyar filmes generáció rendezőinek többsége hagyományos pályán került a szakma körforgásába, elvégezve a Színház- és Filmművészeti Főiskola (2000-től Egyetem) rendezői szakát. Hogy nem ez az egyetlen járható út, azt többek közt a legelső nagyjátékfilmjével máris Filmszemle-fődíjat kiérdemlő Vranik Roland mutatta meg.
A filmezést a kilencvenes években a Positive Production nevű alkotói stúdióban kezdte, amelynek filmművészetis hallgatók mellett olyan fiatalok is tagjai voltak, akiket nem vettek fel a főiskolára, vagy nem is jelentkeztek oda – például Antal Nimród vagy Vranik Roland. Nagyjátékfilmes munkái előtt nyolc évig élt és dolgozott külföldön (egy rövid amerikai és izraeli kitérő után Hollandiában telepedett le hosszabb időre), majd rövidfilmeket és reklámokat kezdett rendezni.
Első meghatározó filmes tapasztalatának azt a három-négy hónapos időszakot tartja, amikor Tarr Béla 2000-ben megjelent, Werckmeister harmóniák című filmjének monumentális, három évet felölelő forgatásán vehetett részt rendezőasszisztensként.
Önálló rendezői bemutatkozására ezután még öt évet kellett várni: az alkalmi munkaként kéménysepréssel is foglalkozó barátja történeteiből kiinduló, de később a valóságtól elemelt, abszurd mozivá alakult Fekete kefe első producere egy idő után lemondott a filmről, de többek közt Török Ferenc közbenjárásával sikerült új finanszírozókat találni.
Vranik Roland Torontóban átveszi az Európai Uniós Filmfesztivál közönségdíját Az állampolgár című filmért (Fotó/Forrás: Filmalap)
Vranik szereti hangsúlyozni, hogy bár rendezőként az ő neve szerepel a stáblistán, a Fekete kefe nem létezne Pohárnok Gergely nélkül, aki operatőri munkája mellett a forgatókönyvírásban is részt vett, és ő győzött meg mindenkit arról, hogy a film abszurditásához a fekete-fehér képi világ passzol leginkább. A 2005-ös Magyar Filmszemlén a produceri és az operatőri díj, valamint a diákzsűri különdíja mellett a legjobb filmnek járó elismerést is a Fekete kefe kapta.
A díjaknak köszönhetően második rendezése, a 2009-es Adás már könnyebben összejött. A magyar „művészfilmes” normákhoz képest szokatlan, disztópikus alkotás alapötletének ma már a Black Mirrorban lenne a helye: a monitorok és a tévék egyik pillanatról a másikra sötétbe borulnak, a képhiány sokkjából pedig egy új alapokra helyezett társadalom kezd kiépülni.
Ezután újabb hét évnek kellett eltelnie, hogy immár a Filmalap rendszerében új lehetőséget kapjon Vranik. Bár Az állampolgár című harmadik filmjét – már csak annak 2017-es hazai premierdátuma miatt is – könnyű lenne a migrációs válságra reagáló alkotásnak nézni, az efféle hatásvadászattól messze áll (a forgatókönyv-fejlesztési pályázatot is még 2014 februárjában nyerte el). Korábbi rendezéseihez képest Az állampolgár egy klasszikus narratívájú film, amely Magyarországon élő menekültekről szól, de Vranik szerint a témája időtlen:
egy menekült 20 évvel ezelőtt is kiszolgáltatott volt, most is kiszolgáltatott, és 20 év múlva is az lesz.” (hvg.hu)
Máhr Ágnes és Dr. Cake-Baly Marcelo Az állampolgár című filmben (Fotó/Forrás: Mozinet)
Ha filmnyelvileg ezúttal vissza is vett a kísérletezgetésből, Az állampolgár szereplőválogatása annál szokatlanabb volt. A két bevándorló főhős korábban sohasem színészkedett: a Bissau-Guineából a háború elől Magyarországra menekült, biztonsági őrként dolgozó főszereplőt, Wilsont alakító Cake-Baly Marcelót az utcán szólította le a rendező, míg a kitoloncolás ellen küzdő, perzsa Shirint játszó iráni Arghavan Shekarit (aki civilben divattervező, jógaoktató és óvodai angoltanár) úgy ajánlották neki.
A filmben Wilson sorozatosan elbukik az állampolgársági vizsgán, ezért felkér egy mátyásföldi tanárnőt, hogy korrepetálja, majd kettejük szerelemmé alakuló történetébe csatlakozik be a kilátástalan helyzetben lévő Shirin. Amikor Vranik 2012-ben kitalálta, hogy magyarországi menekültekről készít filmet, még nem tudta, milyen irányba viszi a cselekményt, de később, a témában elmerülve azt tapasztalta, hogy akármi is történjen a nagypolitikában, a magyarok alapjában véve befogadóak. Erről így nyilatkozott a 444.hu-nak:
A tömegpszichózist külön kell kezelni. Mi nem vagyunk tömeg, és Az állampolgár pont erről szól, hogy arca lesz, emberré válik az a fekete sereg, amitől éppen retteg Európa.”
Mi ez a sorozat?
Idén nyáron második alkalommal jelent meg a hazai médiapiac egyedülálló kiadványa, a mai magyar művészeti élet ötven meghatározó alakját összegyűjtő KULT50. Sorozatunkban megismerheti a beválogatott alkotókat.
Amennyiben szeretné a könyvespolcán tudni a KULT50 kiadványt, benne a művészportrék mellett a hazai kultúrával foglalkozó, érdekes magazinos anyagokkal, rendelje meg online, ide kattintva>>>
Fejléckép: Vranik Roland (Kaszás Tamás)
hírlevél
