Szigeti Szilvia (Fotó/Forrás: M. Schmidt János)

- Tizenegyedik Madeinhungary, negyedik MeeD, első Texhibition – elég sok fogaskerék forog egyszerre egy helyen.

- Igen, elég nagy őrületet vettem a nyakamba. Egyrészt van az április 10-én indult madeinhungary és a MeeD – ez két külön dolog egy helyen. A madeinhungary önszervező, abszolút civil kezdeményezés, amit 11 éve működtetünk Radnóti Tamással, 2012-ben egészítettük ki a MeeD-del (Meeting of European and Central Eastern European Designers), amely a visegrádi négyek, azaz a régió országainak tervezőit vonultatja fel. A cseh, lengyel és szlovák dizájnerekkel való összefogás a Visegrad Fund támogatással valósult meg, amely egyszerre jelent erős anyagi mankót az NKA-tól kapott összeg mellé, ami egy ilyen volumenű rendezvény tizedrészét fedte volna csupán le. Az első évben országonként két-két tervező jött el hozzánk, azonban már elsőre akkora siker lett, hogy a számok ugrásszerűen megnőttek a következő években. Idén kilencvenhárom kiállító közel háromszáz dizájntermékét állítjuk ki. Minden évben frissülünk, például idén létrehoztunk a MOME+ Programmal egy közös startup-ot az Eventuell Galériában, ahol inkubációs céllal állítottuk ki a fiatal dizájnereket. Nagyon jó összehasonlítani magunkat a régióval; már az első MeeD hatalmas publicitást kapott, rengeteg kapcsolat épült ki és olyan inspirációt kaptunk mi is, ami még a mai napig lendületet ad szervezőként és tervezőként egyaránt.

- Apropó, ki is itt Szigeti Szilvia pontosan?

- Zavarban vagyok, ha megkérdezik, milyen szerepet töltök be itt. Szervező? Művészeti vezető? Kurátor? Egy őrült megszállott? Nem tudom. Társammal, alkotótársammal, Radnóti Tamással együtt mindketten tervezők vagyunk – ő belsőépítész, én pedig textiltervező. Ez a szakma olyan, mint egy falu – mindenki ismeri a másikat, főleg egy-egy generáción belül. Nagyon fontos feladatnak érzem, hogy a fiatalokra figyeljünk a legjobban, kik a végzősök, a feltörekvők. A kiállításon nagyon sokféle módon létrejött tárgy szerepel: a prototípusok, a kis és középszériás és a gyári technológiával megvalósult művek egyaránt megtalálhatók.

Határtalan Design (Fotó/Forrás: Imre Barnabás / www.madeinhungary-meed.hu)

- Hogyan látod a hazai dizájnerek helyzetét? Mennyiben támogathatja egy ilyen kiállítás az egyéni formatervezőket?

- Itthon a dizájner feladata, hogy teljes vertikumban végigvigyen egy terméket: a tervezéstől a kivitelezésen keresztül a menedzsmentig. Sajnos nagyon szűk a piac, nincs egészséges mecenatúra, nagyon nagy a belterjesség; egészséges gazdasági lendületet kellene kapnia az egész szakmának, ami egy nagyon komoly szemléletváltozás alapján jöhetne létre mind a gazdasági környezetben, mind az oktatásban - ez utóbbi főleg a befogadó közeg ízlésére és igényére vonatkozik. Ezt előmozdítandó a CIG Pannónia Biztosítók támogatásával HATÁRTALAN DESIGN DÍJ elnevezéssel díjat alapítottunk. Véleményem szerint a díjazás több szempontból is fontos, nem feltétlenül csak anyagi értelemben kell nézni (háromszázezer forintot kapnak egyenként a díjazottak, Helena Dařbujánová, Kerékgyártó András és O.Horváth Réka). A dicsősége hólabda-effektusként hathat és a tervező értékes kapcsolatokra, támogatásra lelhet a kitüntetéssel.

- Kiállítótérbe helyezni dizájntárgyakat gyakorlatilag keserédesen szimbolizálja azt, amit egy magyar laikus a dizájnból, az egyedi formatervezésből lát, felfog: szép nézni, de nem engedheti meg magának. Mit gondolsz, igaz ez a megállapítás? És ha igen, az ilyen kiállítások változtathatnak-e ezen a tendencián?

- Sajnos valamilyen szinten egyet kell, hogy értsek veled. Ennek rengeteg oka van, többek között a magyar adózási rendszer, például a 27 százalék ÁFA, az irreálisan magas járulékok. Ha egy-egy termék nettó árát egészséges piaci terhekkel képezhetnénk, akkor ezek a dizájntermékek hozzáférhetőek lennének. Fontos lenne egy szemléletváltás a tervezők és a gyártók közötti kapcsolatrendszer mélyítésében is. Reménykedem, hogy a kiállítás eljut olyan emberekig, akik a sorozatgyártás gazdasági háttereit könnyíthetik meg.

Határtalan Design (Fotó/Forrás: Imre Barnabás / www.madeinhungary-meed.hu)

Nem akarom előadni az ismert, magyar búskesergést, így meg kell említenem azt a pozitív dolgot, amire végtelenül büszke vagyok. A kiállításhoz kapcsolódva még egy őrületet a nyakamba vettem, nyomottanyag-tervezőként hatalmasat álmodtam – és sikerült! Az idén először színre lépő Texhibition című projektünkben, amit szintén a kiállításon mutatunk be, összehoztam tizenhat kollégámat, és felkerestem négy olyan kivitelezőt (Csendes és Csendes Kft, Lénárd Zászlókészítő Kft., Meritum Kft-Aste Bútorszövet és Lakástexti., Rovitex Hungária Kft – a szerk.), akiknek az ország különböző pontjain vannak műhelyeik. A textilgyártók nyitottsága miatt lehetőség volt barterekre, így minden tervező az összes kivitelezővel dolgozott. Végül megvalósult egy nagyszerű kollekció, amely szintén látható a kiállításon.

- Milyen járható utakat látsz hazai tervezőknek? Összefogás vagy egyéni vállalkozás? Hazai vagy nemzetközi összefogás? Közösségi finanszírozás? Vagy valami más?

- Nem mondhatnám, hogy van rá recept. Én a hálózatépítésben, az összefogásban és a szakmába vetett hitben, kitartásban hiszek. Ha a realitásokat nézzük, itthon túlélő üzemmód van. Tervezőként nem csak a tárgykészítésben kell kreatívnak lenni, hanem ugyanúgy a piacra kerülésben. Mindezt egy tőkehiányos közegben kell tenni, ahol ráadásul a prioritások egyáltalán nem a tárgykultúra és a kultúra mentén vannak megfogalmazva. Erőnek kell lennie az emberben, hogy ezt az egészet fel tudja dolgozni. Megszállottságra van szükség, és egyfajta idealizmusra. Aki nem idealista és nem elkötelezett, az hagyja abba a tervezést.

Határtalan Design (Fotó/Forrás: Imre Barnabás / www.madeinhungary-meed.hu)

- Fel tudnál vázolni egy utat, ami a fenntarthatóság, innováció és eladhatóság alapköveire épül, de mégsem vész el belőle az eredetiség, és nem válik konzumtervezéssé?

- Szomorú, de Magyarországon ezt a kérdést nem lehet feltenni. Annyiféle módon jönnek létre tárgyak, hogy nem lehet egyetlen nagy átlagot vonni. A fenntarthatóság-eredetiség-innováció kérdésköre fontos lehet a tervező számára, a saját inspirációját tekintve. Piacilag ezt a kérdést fel lehet tenni például Németországban, vagy, ha visegrádi országokat nézzük, Lengyelországban, Csehországban. Azonban itthon nem tart még itt a formatervezés.

- Említetted, hogy olyan tervezőket kerestek minden évben, akik mögött van gyártókapacitás. Ez alapján milyen kategóriákba tudnád sorolni a kiállítókat?

- Alapvetően öt elkülöníthető tervezői háttérről beszélhetünk. Vannak teljesen egyedi tárgyak, melyek sokszor műfaji határokat is feszegetnek. Prototípusok, a kis- és közepes szériában gyártott tárgyak, végül pedig a nagyon profi, high-tech termékek. Ez utóbbiak nagyon kis százalékban a lengyel és cseh kiállítók munkái. Az utóbbi években a lengyel és a cseh dizájn nagyon nagyot fejlődött a régiónkban.

Határtalan Design (Fotó/Forrás: Imre Barnabás / www.madeinhungary-meed.hu)

- Mit tanácsolnál civileknek a dizájnnal kapcsolatos hozzáállásban?

- Tudom, hogy nagy a szakadék az árkérdésben, szemléletben. Utóbbi a vizuális nevelésben keresendő, ami az oktatásunk siralmas állapotából fakad. De a dizájn az életünk része. Van a komolyzenéből kölcsönzött kijelentés , miszerint „lehet élni Mozart zenéje nélkül, de nem érdemes”. Ugyanezt gondolom a tárgyakról, a zenéről, a jó filmekről, a dizájnról. Mindenki számára fontos lenne a nyitottság, a befogadni, elfogadni tudás. Igaz ez a minket körülvevő tárgyakra is. Jó lenne, ha a minőség és a dizájn a kultúránk részét képezné.

- Megvásárolhatóak a kiállított tárgyak?

- A kiállított termékeket itt a kiállításon nem lehet megvenni. A madeinhungary és a MeeD nonprofit tárlat, a szakmánk ünnepe, a Budapesti Tavaszi Fesztivál programja. A honlapunk azonban egy kitűnő linkcenter, ahol minden kiállítót és minden partnerünket átlinkeléssel meg lehet találni.