Érmezei Zoltán életmű-kiállítása a Ludwig Múzeumban (Fotó/Forrás: Fátrai László)
Érmezei nem tartozik az általánosan ismert alkotók közé. A művészeti irodalom igen szegényes, az online tárház pedig szinte üres. Ha ez a kiállítás most nem jön létre, az internet világa említésre sem méltatná.
1955-ben született, és 1991-ben már el is ment. Amit alkotott, az figyelemre méltó. Az egyéni szobroktól a kisplasztikákon át a hatalmas festményekig minden belefért ebbe a rövid pályafutásba. Fiatalon a színház vonzotta: díszlettervezőnek készült, így került kapcsolatba Pauer Gyulával, aki a XX. század második felének kiemelkedő neoavantgárd nemzedékéhez tartozott. Tőle tanulta, vele fejlesztette ki azt a speciális gipszöntési technikát, amelyet aztán alkalmazott rövidre szabott művészléte alatt (Feltárás, A föld emlékezete, Corpusok).
Érmezei Zoltán életmű-kiállítása a Ludwig Múzeumban (Fotó/Forrás: Fátrai László)
Az emberi testtel mintegy >>festeni<< szeretnék az agyagba, olyan szobrokat kívánok készíteni, melyek a tér-időben mozgó ember mozgásfázisait, téri nyomatait plasztikus egésszé formálná, úgy, ahogy az folyamatában kitölti a teret. A formakiterítés hatásait, anamorfikus torzulásait szeretném tanulmányozni.”
Érmezei Zoltán életmű-kiállítása a Ludwig Múzeumban (Fotó/Forrás: Fátrai László )
Később Rauschenberger Jánossal kiegészülve hárman létrehozzák a magyar modern művészettörténet kiemelkedő ciklusát, a P. É. R. Y. Puci, titokzatos, fiktív tájképfestőnő figurájával, és művein keresztül (Dráva menti képek). 1986 nyarán hárman kirándulást tesznek Magyarország déli határvidékére, a Somogy-megyei Őrtilos környékén található Látó-hegyre.
Érmezei Zoltán életmű-kiállítása a Ludwig Múzeumban (Fotó/Forrás: Fátrai László)
Innen festik le az akkori magyar-jugoszláv határ két oldalát, ami akkoriban meglehetősen merész, sőt vakmerő tett volt. A tájkép egy speciális változatáról, a „határfestészetről” beszélhetünk. „Az összegyúrt személyiségű festő (PÉRY) szeme és a sorozat egyesítette az egyesíthetetlent, összerakta az összerakhatatlant, vizuálisan kiigazította a geopolitikailag és történelmileg szétszabdaltat.”
Érmezei Zoltán életmű-kiállítása a Ludwig Múzeumban (Fotó/Forrás: Fátrai László)
Érmezei művészetét megfigyelve a meg nem értett, el nem ismert, kissé keseredett művész képe rajzolódik ki előttünk, aki sokat foglalkozik a halállal, és fura dolgokat művel. 1975-ben saját halálhírét terjeszti, egy újsághirdetésben. 20 évesen ez jó poénnak tűnhet, csak elmarad a feltűnés. Ez bizonyára elkeserítő lehetett.
A saját magáról elkészített öntvények, a kereszthalálra való utalás, az arclenyomatok kétdimenzióssá simítása, kihajtogatása túllép az abszurd ábrázolás pusztán művészeti kísérlet határain, és egyfajta belső vívódást, önmarcangolást sugall.
Érmezei Zoltán életmű-kiállítása a Ludwig Múzeumban (Fotó/Forrás: Fátrai László)
Ha a látogató a belépéskor ráköszönő arckép szemébe néz, látható, hogy ebben az agyban másként kattogtak a kerekek. Az meg, hogy több, vagy kevesebb a fogaskerék, elengedhetetlen a határokat feszegető, szabályokat áthágó, keresgélő, kutató, kísérletező gyermeki kíváncsisághoz. Ez a kíváncsiság pedig kellett ahhoz, hogy valami szokatlan, új kerüljön ki a keze alól, és kellett ahhoz is, hogy ne adja fel, még akkor sem, ha a kor, melyben élt, nem ismerte fel akkor a jelentőségét.
Érmezei Zoltán életmű-kiállítása a Ludwig Múzeumban (Fotó/Forrás: Fátrai László)
Nem szabad, hogy elkerülje figyelmünket, hogy Érmezei saját bevallása szerint egész életében ezen az életmű-kiállításon dolgozott. Tudatosan készült a halál utáni megdicsőülésre. Ez a küldetéstudattal fűszerezett személyiségzavar felismerhető nem egy művész esetén. Azonban nagyon fontos, hogy az ego ne tegye tönkre az alkotást, több legyen az érték, mint a közönségnek szóló produkció, önfényezés.
Úgy gondoltam, hogy minden a végénél kezdődik, és nem tudni, hol ér véget. Amikor még semmit sem csináltam, már akkor is egy életmű-kiállításban gondolkodtam. Ezeket a dolgokat, mint egy életművet kezeltem...”
Érmezei Zoltán életmű-kiállítása a Ludwig Múzeumban (Fotó/Forrás: Fátrai László)
Az a kor, mely művészi eszmélésem korául adatott, paradox módon éppen egy művészetellenes attitűdöt erősített fel bennem. Ez a korszellem, amire Heidegger azt mondja: >>a gondolkodás útja ma oda vezet, hogy elhallgassunk, mert csak így óvhatjuk meg attól, hogy olcsón kiárusítsák idő előtt.<< Ez a Posztművészeti életmód csaknem egy évtizednyi elhallgatást eredményezett...”
Érmezei Zoltán művészete igen tág spektrumon, több szálon futott, amíg futhatott. Képzelőereje, kísérleteinek eredménye nem titkolható, felette elsiklani botorság. Alkotásai hatásukban ha nem is kavartak a maga korában porfelleget, de művészettörténeti jelentőségük vitathatatlan.
Érmezei Zoltán – Rauschenberger János: A képzet síkmásai, 1988
hírlevél
